Lopva néz szét dzsodzso a kilukadt
térben
Merre, meddig még? Ti mit szóltok?
Remélte szerényen
Node vissza a régi tárgyra
Ó trágár strófa, vad
igézet
Ha emlékszel még a forró
Sivatagi légre? Igen a homlok
árapálya.
Fésüld szét a lábaid szivem
Mert mint biztos szorítású
ragadozó
fog be szemem
S rabja lettél pupillámnak szuka.
Ki nem fizetett kurva háláját rebegd
Imád szégyen, jóságom furcsa,
kedvem szo-szo
Öltözz, mehetsz, szeretlek.
Csak kolonca vagy az illetlen ihletnek.
Vad buja csorgó nyálam mászik
utánnam
A történelem
hátsóajtójánál
röhögünk
mi, olcsó kivénhedt faszok
és ti? apró örömök, kicsi
gödrök, párnaszöszök?
Végül is egykedvű szépséggel
simítom el az utolsó ráncot
a Teremtő állig fényes
homlokán
Látod? Erről meséltem...
Mellémült, rámnézett és
vége lett a pici emberiségnek.
(a háttérben félrészeg
matrózok nevetnek)