holdsugár, éjszaka, csillagok és
fények...
álmos vagyok
de gondolataim áradnak
belül éber lennék,
de szemeim most fáradtak.
behunyom szemem s annyi mindent látok,
erdőt, felhőt, napsütést,
sok-sok szép virágot...
a felhőm: puha, mint egy párna,
az erdőmben száll még a reggeli
pára,
a napsütésben felcsillan minden kis
harmatcsepp,
sajnos nem túl gyakran lát az ember ilyen
kincset.
belépek az erdőbe. most köd van, de
megnyerő,
átjárja testemet e természeti
erő,
a ködben egyszercsak a nap fénye
rámtalál,
s a reggelben hirtelen felcsillan a holdsugár.
már nem is reggel van, átvette helyét
az éjszaka,
csillagok ragyognak, itt a holdfény korszaka.
sötét van, de a csillagok mutatják az
utat,
szemem fényük után nem tudatosan
kutat.
a hold csak figyel, egyetlen szót sem szol,
kerdezhetné tőlem: milyen gondolattal
játszol?
de nem kérdezi, s én játszom,
haladok, cselekszem,
csillagaim mutatják
merre is igyekszem.
a sötét s tiszta éjszakában
beragyogják az eget,
mutatják világosan merre is mehetek.
bár nem is értem teljesen mit mondanak
nekem, rólam,
ha eljön az idő megértem, most annyit
mondok: jol van.
érzem ez az utam, tudom az erő vezet,
ha tanácstalan vagyok nyújt
segítő kezet.
megyek, sétálok az erdő széle
felé,
egy kis tavat találok, leülök most
elé,
a víz tükrét nézem,
látom benne arcom,
minden nap újult erővel
folytatom a harcom...
felkel a nap,
elmúlt az éjszaka,
ismét eljött hozzám
a világos fény korszaka.
kinyitom hát szemem, újra itt vagyok,
nemsokára újra cselekedni fogok.
ezekől a képekből most erőt
merítek,
pihenésre is egy kis időt kerítek,
s folytatom utam, a képek bennem élnek,
holdsugár, éjszaka, csillagok és
fények...