belátom, tehetségtelen vagyok a
boldogságra,
és nem kell már nekem a biztonság
sem,
ha szembejönne a tuti,
én biztos átmennék az utca
túloldalára,
hogy ne lássam olyan pontosan, élesen,
mi is az, amit már megint kihagyok,
amíg el nem döntöm végre, hogy ki
vagyok,
vagy rá nem jövök, hogy nem
személy,
hanem mindig csak állapot,
mindig csak valamilyen éppen,
egy kis időre próbaképpen,
de mindig változó, mint a szél,
táncolok, ha táncba visznek,
nem állok ellen a dupla whiskyknek
kösz, nem kell bele jég,
……………………………
én vagyok ez még?