addig is, hogy legalább ne ez a politikai
tartalomtól sem mentes gusztustalan
ömlesztmény legyen legfelül,
elmesélem, hogy most nagyon harapós
kedvemben vagyok, és a haragom tárgya nem
más, mint Bartis Attila, kinek is A séta c.
kisregényét nagy örömmel kezdtem
el olvasni még december elején, de
miután elhagytam az országot, otthon maradt
úgy, hogy kb. az egyharmadáig jutottam, de
mivel itt kint gyakran eszembe jutott, hogy milyen
kár, hogy nem fejeztem be, februárban,
amikor egy hétig otthon voltam, kihoztam
magammal, és most pedig végre (???)
végigolvastam.
De bár maradt volna inkább úgy,
félig elolvasva. Amilyen jó volt az eleje,
olyan szar lett a vége. Bartis Attila
gyöngyöt szórt a disznók elé,
mást nem tudok mondani. Ez nagyságrendekkel
nagyobb bűn, mint megírni egy
eredendően dilettáns szart (sőt, ez
igazából nem is bűn, már
miért is lenne bűn), elnézést a
közhelyért, de néha a közhelyek
nem megkerülhetők, ez van.