19372: Fogadjunk, hogy az a regény, ha
belenéznék, kiderülne, hogy
telides-tele van olyasmivel, aminek a nagybetűs
LÁNGOLÁS-hoz képest másodlagos a
jelentősége. Sajnos, ez ilyen, ha az ember
eldöntötte, akár több száz
oldalom keresztül nyomatja a szöveget, akkor
egyszerűen fizikai, logikai, matematikai, nyelvi
és még ki tudja, hányféle
szempontból képtelenség, hogy ne ejtsen
szót másod- harmad- sőt sokadlagos
dolgokról.
Ellenkező esetben az egész
kommunikáció leredukálódik kb.
anyira, mint amikor A Titán szirénjeiben a
harmóniumok telepatikus társalgása, ami
Vonnegut szerint úgy néz ki, hogy az egyik
jelzi, hogy "itt vagyok, itt vagyok, itt vagyok,
itt", mire a másik ráfeleli, hogy
"de jó hogy itt vagy, de jó hogy itt
vagy, de jó hogy itt vagy, de jó, hogy
itt", és a második mindig automatikus
válasz az elsőre, aminthogy az első
is automatikus válasz a másodikra, és
gondolatnak ez is rendkívül szép, hogy
ugyan ezen kívül mi más lényeges
mondandója lehet egymás számára
értelmes lényeknek, csak pl. irodalomra
ehhez nincs túl nagy szükség.