irodalom

9534: nekem sajnos az volt az első Kunderám, azóta ha meglátom a nagybetűs nevét, menekülök

9520: nem megjeleníti. a szöveg minden egyes "olvasatában" újragenerálódik, újrainterpretálódik. te is újrateremted, én is, és a forgatókönyvíró is.
A filmművészet semmiképp nem szolgálóleánya -ilyen értelemben sem- az irodalomnak /pláne nem altudomány/, hiszen mint olyan, nemcsak irodalmi adaptációkból áll az egész:-) Ha a mítoszok irodalmi alkotások, vagy a biblia is az, akkor a festészet és szobrászat is az irodalom szolgálóleánya?:-))
A művészet -//megítélésé//ben nincs objektivitás, hiszen amennyiben fontos benne az alkotó személye /nem feltétlenül/,akkor az is maga szubjektumából tesz bele valamit a műbe az alkotás folyamatában - illetve a befogadó sem tudja saját szubjektumát kikerülni a befogadás során...objektívnek nevezett megítélés az irodalomban pl. az irodalmi kánonba való bekerülés folyamata - ennek mentén lehet megítélni az adaptáció- filmet is. Amikor egy irodalmi alkotás adaptációját véleményezed, ütközteted a saját szubjektív szövegfelfejtésedet egy másik emberével /rendező stb./; így ebben nincs objektivitás, csak a múló idő és az alakuló kánon -szerintem teheti azzá a szubjektív nézőpontok sokaságát.

9533: én is vért izzadtam vele, pedig jóformán az összes többit kiolvastam.:-))

9531: Na én azt nem láttam szerencsére. A könyvet nem bírtam befejezni.

Nagyon szerettem, amit Andrzej Wajda csinált a Mester és Margarita Pilátus szálával. Keveset markol, sokat fog. Valakinek nem ugrik be a címe?

Én pl.A lét elviselhetetlen könnyűségét előszőr filmen láttam és csak utána olvastam, mert még nem adták ki a könyvet mikor láttam a filmet.Meglepetés volt ezután olvasni.Amúgy mintkettő tetszett ami nem mindig sikerül.

9529: Igen,igen az nekem is bejött.

A Gépnarancs filmen (Mechanikus narancs) nekem bejött annyira, mint a könyv.

9527: Azért a BBC-feldolgozások valahogy mindig bejöttek. Shakespeare-sorozat is ment valamikor a múlt században :)

Nekem is eszembe jutott mű és filmje: pl. én nagyon jónak tartom a Büszkeség és balítélet BBC-általi adaptációját, sztem remekül adja vissza a mű hangulatát és zseniálisan eltalálja Austin karaktereit. Ellenben a nemrégiben készült amerikai film szerintem szinte nézhetetlenül vacak. Karakterek bénák, szereplők motivációi és reakciói érthetetlenek a zanzásítás miatt, és az egész giccses.

9525: hát persze, hogy nem, de hát a művészetről általában lehetetlen objektív módon beszélni - kivéve a szótagszámlálást :) -, mert sem a hőmérséklete, sem a körfogata nem mérhető (illetve feleslges :) ). Csak arra gondolok, hogy művészeti ágtól függetlenül mondhatjuk azt, hogy "összeszedett, katarktikus, jó ötletekkel oldja meg a témát" - a saját műfaján belül, vagy hogy "unalmas, klisékre, közhelyekre épülő, vontatott" - a saját műfaján belül. De hangsúlyozom, ezek szubjektív szempontok, minőségi értékelések. (Ám ettől még - főleg így egymás közt - beszélhetünk arról, hogy az irodalmi mű a jobb vagy az adaptációja.)

9524: ugye nem azt akartad volna mondani, hogy létezik egységesen mérhető befogadóra gyakorolt hatás?

de ha pl. olyat néznénk, hogy a befogadóra gyakorolt hatás, összeszedettség, egységesség, a témához passzoló "beszéd"? Csak kérdezem, szeretném, ha vitatkoznál még...

9522: dehát pont erről van szó: egy rúdugró világcsúcs ugyanúgy adekvát, mint a 400 vegyes rekordja... épp csak azt nem lehet megkérdezni, melyik adekvátabb

9520: óvatos elképzelés: ha az irodalmi mű az irodalom "nyelvén" megállja a helyét, a film pedig filmnyelven nyújt adekvátat, hiteleset, talán kereshetünk összevethető szempontokat, tehát, hogy a maga művészi eszközeivel mennyire tud hiteles, élvezhető, művészi stb. műalkotást létrehozni. Bár most persze minden szavamba bele lehet kötni, hiszen definiálni ezeket lehetetlen, legalábbis ezer éves (film: 120) próbálkozás.

9505: Csatlakozom Péterhez!:)

ez így mind nagyon szép, és egyet is értek vele, de igazából én azt a kérdést próbáltam feltenni (meglehet, pongyola módon), hogy a filmet az irodalom szolgálóleányának tekintsük-e (vagy ritkább esetekben fordítva), amley csak adaptál, a saját eszközeihez igazít egy irodalmi művet, vagy egyenrangú művészetekről van szó, amelyek saját eszközeikkel jelenítik meg ugyanazt a történetet. Ha viszont ez az utóbbi az igaz, akkor mi az objektív összemérés alapja?

9505: Na, mi, mi??? Pár ötlet:
- Van-e értékelhető történetív, vagy az elveszett a sok fölösleges sallang között.
- Vagy éppen: van-e értékelhető történetív, vagy az elveszett a sok húzás miatt.
- Megáll-e önmagában az adaptáció, vagy az eredeti mű ismerete nélkül a befogadó reménytelen helyzetbe került?
- Vagy fordítva, bár ez elég gáz: élvezhető-e önmagában az eredeti, ha nem siet segítségünkre az adaptáció egy igen eredeti és faszán sikeredett interpretációval?
- Kibaszarintotta-e az adaptáció az eredeti művészi értékeit és csinált belőle egy nyáladék kommersz szart, vagy létrehozója nem elsősorban a piacnak dolgozott?
- Újraértelmezi és/vagy megkérdőjelezi-e az adaptáció az eredeti művészi értékeit, vagy mindössze derék iparos módjára szolgaian másol?
- és amit a miszerint is említett: kapsz-e hisztérikus rohamokat recepció közben, vagy fülig érő szájjal ismételgeted, hogy ez igen, ez ki...ott jó!
Az említetettek közül a 3-ikra szolgáltatott példát az általam már említett Félkegyelmű debreceni színpadi feldolgozása. Merőben véletlenül én akkor épp olvastam a Félkegyelműt, és épp végére értem a kb. 150-200 oldalas első résznek, amiből az első felvonás lett a színpadon. Én az első felvonást tök jól értettem, de a művet egyáltalán nem ismerő kolléganőmnek, aki mellettem ült, állandóan kommentálnom kellett a darabot, mert ő semmit sem értett belőle, pedig nem volt buta lány. Na aztán a második felvnásból, amit én se olvastam, már én sem értettem semmit, csak kamilláztam ott a nézőtéren. Mellesleg már azt sem értettem, hogy a kb. 400 oldalas második részt hogy képzelték szintén egy felvonásba sűríteni, mint a jóval rövidebb elsőt? Vagy ez se ettől függ?
Sajnos nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a színpadra alkalmazásnál szempont volt az is, hogy 23.00-kor elmegy az utolsó 31-es, és a nézők gyalogolhatnak haza kilométereket az éjszakába, ha addig nem ér véget a darab.

9501: Nekem tetszett a Piknik. Olvasva.

9516: nemazér, hanem hogy ne halódjon.

9514:
Igaz, igaz. Bocs az offért.

9513:
Egyetértünk asszem. Off: a GyU még így is rövid, alaposan meg van húzva, kész csoda, hogy belefért a 3 részbe. Érdekes lenne Jackson rendezésében a Szilmarilok (10 x 4 órában?) :)

9512: szerintem Jackson ott baszta el (oppardon) hogy túl sok időt szánt olyasmikre, amiből kevesebb is elég lett volna, és hasznosabban is fel lehetett volna használni. És és nem is a forgatókönyvben, hanem a vágásnál. de ezt lehetne a tetszhalott tolkien topikban :)

9512: merem állítani, hogy igazán nagy filmalkotások általában kisebb terjedelmű irodalmi alkotásokból készülnek , ahol épp a filmes kifejezőerőnek jut több tér (hamarjában klasszikus pldám, a Nagyítás vagy akár magyarok közül a Szerelem jut eszembe). ennek ellensúlyozására találták ki a "monumentalitás" fogalmát. A gyűrűk ura pl. monumetális film.

Sok száz oldalas, leírásokkal spékelt regényt filmre, látványba, dinamikába sűríteni majdnem lehetetlen, tuggyukjól. Hardcore perfekcionista rendezők néha csinálnak narrált, 8 órás filmeket, de ezeket csak hardcore nézők bírják végigélvezni :)
Az a kérdés, hogy egy rendező mennyire tudja grokkolni az író eredeti céljait, és ennek alapján mennyire képes azt filmes eszközökkel újra teremteni. Sok rendező inkább újrafogalmaz, amiből (ld. a lenti példákat) sokszor zseniális alkotások születnek.
Gondolkozom, hogy Jackson Gyűrűk Uráját hová soroljam :)

9510: ez kölcsönös:)

9509: ó, ezt rosszul tudtam :)
viszont belehajszoltál egy-két törölt hozzászólásba :)

9506: nem-nem---Darnyi a nagyobb: Bubka 184 centis, ő meg 189:)

9507: ezt most persze nem a sportolókra értem

9505: Egyébként az összehasonlítás alapja ÉN vagyok, hogy melyik volt élvezetesebb számomra.