15149: igen, ezzel egyet értek, hogy nem mindegy
milyen életkorban találkozunk egy-egy
alkotóval. Valamit érdemes kifejezetten
fiatalon, valaminél meg jobb, ha kicsit
később. És ez persze
egyénenként is más és más. De
én az igazán nagyokra gondoltam most. Hogy
azok mindig jók. Pl. egy Marquezre,
Shakespare-re... Akiket én igazán jónak
tartok, arról lényegében és
főleg emocionálisan nem nagyon
változik a véleményem, még akkor
sem, ha éppen nincs hangulatom az adott
szerzővel foglalkozni.
(Mondjuk azért is kaptam fel a fejem erre a
Hamvas-dologra, mert Tamás szakdolgozatot
írt belőle; és én azokról,
akikre éveket szánok, kiismerem
gyengeségeiket, porcikájukat, nem
változik gyökeresen a véleményem.
Ez nem tudom érthető-e, nálam
legalábbis így van. Már annyira szoros
a kötelék és az ismeretség, hogy
olyan nagy meglepetések nem érhetnek az
adott szerzővel kapcsolatban, hogy
gyökeresen megváltoztassam a
koncepciómat. Persze olyan van, hogy közben
az interpretátor is érik, változik, de
akkor inkább többet, mélyebben gondol,
mint korábban. Bár erről jobb lenne,
ha Tamás beszélni, hogy mi az, amiben
változott Hamvasról a
véleménye...)