nosztalgia

9824: nekunk fa es szentuzelesu cserepkelyha volt az iskolaban es mindig azt mondtak, hgoy nem szabad nekidolni (pedig a cserepkalyha lenyege ez, nem?) .Tenyleg be tud omlani a cserepkalyha, ha naponta negyven gyerek x-szer nekidol. Muszakiak, utolag vilagositsatok fel.

Jobb szseretem döcögve.. de saját interpretálásban. :)

9818: na, mindig elobb beszelek es utobb olvasok. Szoval latom, hogy tovabbi gyertyafenyes vonatok vannak, ugy hogy varjuk az ajanlatokat. :)

9817: nekem foleg ez tetszik: 2006. február 14.
Szerelemvonat- Valentin-napi Gyertyafény Expresssz - de sajnos mar elmult ,talan jovore :)
foleg a szerelemvonat Demjen Rozsi eloadasaban :) :)

most meg az jutott eszembe hogy kisiskolás koromba olajkályhák voltak a suliban..télen kenyeret pirítottunk a tetején...mivel szeretett benünket a takarítónéni mindig vigyázott hogy ne legyen olajos, meg lesikálta nekünk:) )
hát azért volt valamilyen íze..sulikakaóval:)

Én meg egyszer főiskolás koromban jelmezbálba toprongynak öltöztem, valami istentelen színű pamut harisnyanadrághoz apukám egyik ingét vettem fel és varrtam rájuk foltokat.

9820: Kooka: persze ..az kötelező volt, de mi adtunk műsort :) )

"Isten szeme mindent lát
el ne lopd a léniát!"

A mi időnkben még a szalagavatóra is matrózblúzban kellett mennünk. (Ami egyébként a szülőknek biztosan nagy könnyebbség volt.)

huh most így nosztalgiaként eszembe jutott a szallagavatonk!
ha bele gondolok mi volt rajtam..sírógörcsöm támad...pl a röhögéstől
managernek öltöztem..egy lány osztály tánckarának voltam a koreográfus-managere:) ))))))
piros-sárga-kék-zöld kockás nadrág (saját kreáció) persze bő poppergatya
egy rombusz mintás ing..ugyan csak ezekben a szinekben...és hozzá egy fekete alapon hasonlóan tiritarka csíkos zakó:) )) hát innen nézve elég gáz:) )

9817: Melyikre szervezel topiktalit? A disznóvágást és a szerelemvonatot már lekéstük. Utóbbiról Rózsi is énekelt.

2006 évi nosztalgia :)
2006. január 28.
Disznóvágás a Lajosmizsei Tanyacsárdában
2006. február 2
Portius Expressz
2006. február 14.
Szerelemvonat- Valentin-napi Gyertyafény Expresssz
2006. február 25-27.
Álomutazás - karneváli különvonattal Velencébe
Tűz, maszkok, álarcok, maskarák forgataga a lagúnák városában
2006. április 17.
Húsvét Hollókőn
Hollókői Húsvéti Fesztivál - a húsvét falusi ízek és népszokásai
2006. április 22.
Nosztalgiautazás Kassára
Az újjáépített történelmi város felfedezése, mozdonykiállítás Kassán
2006. április 22-től szeptember 30-ig
Dunakanyari gőzmozdonyos kirándulások
A Budapest Nyugati pályaudvarról minden szombaton nosztalgiavonat közlekedik a Dunakanyarba.
2006. április 28.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. május 26.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. június 2-5.
Pünkösd Krakkóban
Luxusutazás Lengyelország kincsestárába
2006.06.20-08.19.
Balaton-parti nosztalgia Keszthely-Badacsonytomaj között
2006. június 23.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. július 27-30.
Luxusutazás a
Gasztronómiai kalandozások a knédli és a Becherovka hazájában
2006. július 28.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006.aug. 22-27.
Luxusutazás a mesés Kelet kapujába Isztambulba
Nosztalgiautazás a Royal Hungarian Expresszel
2006. augusztus 25.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. szeptember 2.
Utazás nosztalgiavonattal Pozsonyba
2005. szeptember 16.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus időutazás - finom étkek - zenei csemegék
2006. szeptember 29.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. október 6.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. október 21.
Nosztalgiavonattal a Békéscsabai Kolbász- és Pálinkafőző Fesztiválra
Kolbász, pálinka és egyéb finomságok kóstolója és versenye
2006. október 27.
Nosztalgiázzon a Gyertyafény Expresszen!
Romantikus utazás a gasztronómia és zene világába
2006. november 12.
Luxusvonat látogatóban - Orient Expressz a Vasúttörténeti Parkban
2006. december 2-3.
Mikulásnapon Mikulásvonaton
2006. december 9. SZOMBAT!
Adventi Gyertyafény Expressz

9814: A vasfog megrágta, kiköpte, de ő nem szégyellte, élvezte. A vasfog viszont itt-ott kopott.

9813: mit? egyebkent egyetertek :)

Ez jó.

Nem szégyellni... élvezni! :)

9809: en most ujra elolvastam a konyvet es nagyon tetszett. Bar elfogultan szeretem Szabo Magdat.

9805: otvenotos. Ezmost jo vagy rossz?:)

De csak akkor igazán jó, ha megrágja és kiköpi. :)

9808: Abigél - bár létezett a könyv, de én azt hiszem, hogy a nagyközönségnek mégiscsak az 1978-ban készült film jelenti ennek a történetnek sava-borsát. Talán ez volt az első olyan film az életemben, ami már "felnőttként" szólt is hozzám.
... mert persze sorozatként volt pl. a Tenkes kapitánya is...:) )) - de úgy érzem, hogy ha ma készülnének ilyen filmek, sorozatok - jobban lekötnék az embereket, mint a mai szappanoperák....
Hiába, ha valami jó - akkor azt az idő vasfoga sem kezdi ki...:)

Szabó Magda: Abigél
"Az Abigél úgy készült annak idején, hogy voltaképpen nem is készült, csak elmeséltem azoknak, akik átélték, azért, mert átélték, és azoknak, akik nem élték át, mert nem élték át, milyen az amikor az emberiség elveszti józan eszét, és ránk tör a kivédhetetlen háború. Nem szeretem a fényképeket, magam sose készítettem felvételt semmiről, az én mértékegységem a szó, az ábrázolás; az Abigélben a Matula-intézeten és lakóin kívül az is benne van, aki akkor, mikor mindez Vitay Georgina körül megesett, maga is nagyon fiatal volt, ott élt a vaskos falak között és rémülten figyelte, nincs az a kapu, amit fel nem tudna tépni a háború vihara."

{{{Törölt hozzászólás!}}}

{{{Törölt hozzászólás!}}}

9804: Hááát:) Olga,hanyas vagy? Én 1949-es :)

9803: ez tenyleg alapmu, habar a nosztalgianak egy kicsit tag ertelemzese, nem :)

9802: Bocs! Csak egy kis nosztalgia! Hanyas vagy? :)

9801: És a kitüntetések átmennek a Mókus őrs tulajdonába.
Üveg alatt őrzik majd, egyszer egy évben ők is letörölgetik, kifényesítik szépen, és az őrsvezető beszél majd nekik X. elvtársról, méltatja érdemeit, elmondja, milyen nagyszerű ember volt, aki ezeket a kitüntetéseket valaha viselte.
A forradalmi mozgalom nagyszerű katonája! És a zászlót, amit ő kiejtett a kezéből, most mi emeljük magasra, és visszük tovább...
De még élünk. Még élünk. Pedig már leéltük az életünket.
Mi többet éltünk, mint három nemzedék együttvéve.
Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk.
Mégse tudunk semmit.
De még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt.
Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon.
Mi, '28-asok.
De már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét.
Már a nyomunkban vannak.
A fiaink. Drága fiaink.
Ők fognak egyszer eltemetni minket, utolsó perceinkben ők ülnek majd az ágyunk szélén, és velünk éneklik, hogy:
,,Megtanultuk mi már ezt a harcot...''
Velünk énekelik?!

9800: Mi cinikusak vagyunk.
Mi a szívinfarktust szívtrombitának nevezzük.
De a szívünk, ahogy Dzserzsinszkij mondta, forró, és az agyunk hideg.
Bennünket már nem érhet semmi meglepetés.
Minket lelőttek, nekünk kivágták a szívünket, és beletették a pártkönyvünket!
Ránk sortüzet adtak.
Bennünk nem ért véget a háború.
Bennünk soha nem ér véget a háború.
Mi békében élünk, gyermekeink homlokát simogatjuk, sétálgatunk a vasárnapi csendben, iszogatunk, diskurálunk, de agyunkban repülőgépmotorok dübörögnek, sortüzek dörögnek és harckocsik lánctalpai csikorognak.
Mi felkapjuk a fejünket minden fékcsikorgásra.
Nekünk felgyorsul a szívverésünk, ha meghalljuk a mentőautó szirénáját.
És énekelünk, folyton csak énekelünk:
,,Megtanultuk mi már ezt a harcot...''
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi ott voltunk minden április 4-én, és láttuk a karhatalmi századok szuronyerdejét!
A hajnal óta szoborrá merevedett katonák néma cohorsait!
És láttuk Sztálint a mauzóleumban bebalzsamozva.
És győztünk ezer harcban, és vesztettünk.
És újra talpra álltunk.
Mellőlünk sokan kidőltek.
Akik meghaltak. Akikkel tele vannak az ideggyógyintézetek, akik megőrültek, alkoholisták vagy bűnözők lettek.
Akik nem bírták tovább cipelni a nehéz csomagot.
Teremtő Isten, mi minden van abban a csomagban!
Ekkora csomaggal nem lehet sehová elutazni.
Pedig mi mindenhová kapunk útlevelet.
Minket bárhová simán kiengednek.
Rólunk tudják, hogy a világ végéről is visszajövünk.
Mi nem tudunk és nem akarunk máshol élni, csak itt!
Nekünk itt még feladataink vannak.
Mi látogatjuk az elfekvőket.
Temetjük apáinkat.
A '88-asokat, '89-eseket, '900-asokat.
Orrunkban hordjuk a széthulló emberi test iszonyatos kigőzölgését.
A vér és szenny szagát.
Látogatjuk a '19-eseket, a spanyolosokat, akik sárgára aszalódott testtel hörögnek vizelettől szétmart matracukon.
Fénytelen szemükben lovasrohamok, torkolattüzek villognak.
Látogatjuk őket, akik '15-ben Monte Solarónál, '17-ben Caricinnél, '19-ben a Tisza partján, '36-ban Madrid határán hasaltak a géppuska mellett.
A kommün katonáit. Cserni, Szamuely katonáit, egykori Lenin-fiúkat, a Batthyány-palota bőrkabátosait, akiket agyonvertek a bukás után, vasra vertek a bukás után, akik börtönökben rohadtak a bukás után.
Akiket kiküldtek, hazaküldtek, visszaküldtek.
Akik lebuktak, kiszabadultak és újra lebuktak.
Akik megjárták Európa börtöneit, a lágerek poklait.
Akiknek nem volt soha egy nyugodt pillanatuk, akiket örökké kerestek, akik egymásban sem bíztak.
Akik most levegő után kapkodva belénk kapaszkodnak, s miközben görcsösen szorítják kezünket, asztmás szívvel, ziháló tüdővel, elhaló hangon énekelgetik:
,,Megtanultuk mi már ezt a harcot...''
Nézzük őket, összetört testüket, hallgatjuk sípoló tüdejüket, és nem merjük elsírni magunkat, pedig üvölteni szeretnénk kínunkban.
Melléjük ülünk, mosolyogva föléjük hajolunk, és velük együtt énekeljük:
,,Megtanultuk mi már ezt a harcot...''
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk a hallgatásunk is beszédes.
Nem mindegy, kivel hallgat az ember.
Mi egymás társaságában szeretünk hallgatni.
Mi tele vagyunk kitüntetésekkel.
Mi ezeket a kitüntetéseket megérdemeltük.
Csak az a furcsa, hogy túlságosan fiatalok vagyunk a kitüntetéseinkhez.
Hiszen még ötvenévesek sem vagyunk.
Ennyi kitüntetést 70 éves korára szokott összegyűjteni az ember.
De mi sohasem leszünk 70 évesek.
Ezek a kitüntetések leendő özvegyeink kitüntetései.
Ők majd berakják egy dobozba, mert külön-külön sok helyet foglalnának.
És egyszer egy évben előveszik majd a dobozból, letörölgetik róla a port, szépen kifényesítik, és újra visszateszik a dobozba.
Amíg be nem kopogtat hozzájuk egy úttörő, aki a Mókus őrs nevében átveszi szocialista megőrzésre X. elvtárs kitüntetéseit.

9799: Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi átéltük Budapest ostromát.
Nem azt az ostromot, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azt a néhány diszkrét filmkockát, az égő Kossuth Lajos utcában imbolygó lóval.
Hanem sok ezer ágyú és löveg pergőtüzét!
Nem azt a légitámadást, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azzal a telibe talált, szárnyaszegetten lehulló árva repülőgéppel.
Hölgyeim és uraim, kedves elvtársak! Budapestet 1944 nyarától kezdve, hónapokon át több ezer repülőgép támadta.
Tönkrebombáztak bennünket, ha még nem méltóztattak elfelejteni, ugyanúgy tönkrebombáztak, mint Ludwigshafent, Essent vagy Düsseldorfot!
A Városliget fáin úgy lógtak a széttépett emberi testrészek, mint karácsonyfán a szaloncukor !
Mi nemcsak azt a maroknyi nyilas pártszolgálatost láttuk, akik lassan már visszaköszönnek nekünk a diszkrét filmhíradó kockáiról. Azt a nyolc-tíz Beszkárt-kalauzt, akik Kun páter vigyázó tekintete előtt éppen kiszaladnak egy földszintes ház kapuján.
Mi láttuk a Dunát, ahogy élettelen, legyilkolt emberek százait vitte a víz...
Bennünket nem hívtak be katonának.
Mi akkor még csak tizenhat évesek voltunk.
De a mi korosztályunkból kerültek ki a Szent László hadosztály páncélfausztos sihederei, a nyilaskeresztes süvölvények és az SS magyar ajkú alakulatainak véres kezű kamaszai.
És közülünk kerültek ki az üzenetvivők, hírvivők, röpcédulázók és a hullaszállítók is!
Mert ez a korosztály, mint a klinikai ló, magán viselte korának minden tünetét.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
,,Sose hátra, csak előre, ez legyen a jelszavunk, minden ellent összetörve, igazságért harcolunk...''
Mi érkeztünk a fényes szelek hátán!
Megforgattuk a világot. És a világ forgott velünk!
Éheztünk, fáztunk és új indulókat tanultunk.
,,Megtanultuk mi már ezt a harcot...''
Hófúvásban utaztunk a vagonok tetején zabálnivalóért.
Minket sodort le a vonat tetejéről az alagút, a mi fejünket vágta le a villanyvezeték kifeszített huzalja!
A mi kezünk fagyott oda a vastraverzekhez.
De kinyílt előttünk a világ!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Thorezt, Togliattit, Duclost, Dolores Ibarrurit, Tim Buckot, Harry Pollitot, Kalinyint és Vorosilovot!
Mi láttuk és hallottuk Dimitrovot, Titót, Wilhelm Piecket, Károlyi Mihályt és Rajk Lászlót!
Mi találkoztunk a Komintern egész gárdájával!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Csu-Te marsallt, azt a Csu-Te marsallt, aki harminc évvel később részvéttáviratot küldött Franco halálakor a spanyol kormánynak!
Azt az Enver Hodzsát, akinek utasítására tíz évvel később a szovjet hadihajóknak el kellett hagyniuk Durazzo kikötőjét!
Azt a Csou En-lajt, aki harminc évvel később elsők között ismerte el Pinochet fasiszta diktatúráját!
Mi állami szolgálatba álltunk, külügyi szolgálatba álltunk, belügyi szolgálatba álltunk.
Mi úgy ismerjük ezt a várost, mint a tenyerünket.
Mi ismerjük egymást. Mi mindenkit ismerünk.
Mi tudunk konspirálni, hallgatni, nem fecsegni, titkot őrizni.
Mi vakon hittünk és látva csalódtunk.
Összetörtünk és kiegyenesedtünk.
Mi magasra tartottuk a zászlót, amit később kivertek a kezünkből.
A mi korosztályunkból kerültek ki a nagy koponyák és a húgyagyúak.
Minket elfogtak és megvertek.
És mi elfogtuk azokat, akik elfogtak bennünket.
Mi mindennap azzal ébredünk, hogy máma meghalunk.
Nekünk negyven és ötven között már őszül a hajunk.
Nekünk negyven és ötven között már fehér a hajunk.
Mi bírjuk az italt, vihart, éhséget és fagyot.
Ránk lehet számítani.
Ránk kell számítani. Ránk nem lehet nem számítani!
Velünk akkor is számolni kell, ha nem számolnak velünk.
Nekünk megölték a legjobb barátainkat.
Minket megöltek a legjobb barátaink.
Mi voltunk a barikád két oldalán.
A baloldalán és jobboldalán.
Mi látogattuk a börtönöket.
Bennünket látogattak a börtönökben.

9798: Láttuk a Raták szárnyán a vörös csillagokat, amint a vérző Buda fölé repültek.
Azt mondod: Wildebruck.
Azt mondom: Buda.
Azt mondod: Brest.
Azt mondom: Pearl Harbour.
Azt mondod: Cherbourg.
Azt mondom: Tagan Rog.
Azt mondod: I. G. Farben.
Azt mondom: Ciklon B.
Mi félszavakból megértjük egymást!
Apád mi volt? Kommunista?
Apád mi volt? Szocialista?
Apád mi volt? Ébredő magyar?
Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja, akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.
Ez egy kis ország.
Itt valakit mindig el kellett bujtatni.
Hogy ne találják meg a fehérek, hogy ne találják meg a vörösök.
Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen.
Baloldali és jobboldali
Katolikus és zsidó.
Ez egy kis ország.
Itt mindenki érdekelve volt valamilyen politikai mozgalomban.
Pro és kontra.
Itt egyszer az életben mindenkinek kihúzták a politikai nyerőszámát.
Itt egyszer az életben mindenki leszámolhatott az ellenségével.
Itt a leszámolóval is leszámoltak.
Ez egy kis ország.
Olyan, mint egy nagy család.
Ebben a városban több feljelentés futott be a Gestapóhoz, mint a többi európai nagyvárosban együttvéve!
Miközben a kávéházakban azt énekelték, hogy ,,szeressük egymást, gyerekek...''
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk cigarettát dobáltak az németek a vagonokból.
Nekünk cigarettát dobáltak az oroszok a vagonokból.
Mi megtanultuk az Erikát.
Mi megtanultuk a Katyusát.
Mi üzeneteket vittünk és röpcédulákat szórtunk.
Mi nem tudtuk, hogy mit csinálunk.
Mi mindig tudtuk, hogy mit csinálunk.
Ránk dőlt a pince, felrobbant fejünk felett a ház, az osztálytársunkat széttépte az akna.
Nekünk ellopták az ifjúságunkat!
Mi, hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, csoda, hogy még az eszünknél vagyunk!
Mi még az utcai vizeldék falán is azt olvastuk, hogy: nem-nem-soha!
Velünk szállóigéket magoltattak be!
Belénk égették, hogy: Justice for Hungary!
Turulmadár, Hadak útja, Csaba királyfi, Édes Erdély, Ott, ahol zúg az a négy folyó, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország...
Velünk megtanították Rothermere lord nevét, Zadoravetz nevét és Papp-Váry Elemérné nevét.
Itt a hentesüzletek kirakatában kolbászból rakták ki Csonka Magyarország térképét, és disznózsírból mintázták meg Horthy Miklós mellszobrát!
Itt a vasútállomások virágágyaiban betűalakúra nyírták a füvet, és a betűk azt hirdették, hogy: ,,Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!''
Mi a Sztrecsnyói piros virágokon nevelődtünk.
Mi leventének, ágyútölteléknek, deportáltnak jók voltunk.
Éhen halni, megfagyni jók voltunk.
Minket lőttek le, amikor vízért mentünk.
Belénk vágott az aknaszilánk, amikor visszamerészkedtünk a lakásba, hogy lehozzuk anyánk ottfelejtett kendőjét.
Minket öleltek magukhoz a férfi nélkül maradt, kiéhezett hadiözvegyek.
A mi szeretőink fáradt ölű asszonyok voltak.
Pedig csak tizenhat évesek voltunk.
Egykorúak, de nem egyszívűek.
Egykorúak, de nem egyakaratúak.
Tiszták és mocskosak.
Igazak és becstelenek.
Nincs még egy nemzedék, amelynek tagjai ilyen messzire kerültek egymástól.
Felszeletelt bennünket a történelem, mint cukrász a tortát.
De az igazak nem vesztették szem elől egymást.
Mint ahogy a gazemberek is egymásra találtak.
Valamennyien '28-asok.
Kivégzők és kivégzettek.
Bűnösök és ártatlanok.
Sokan indultunk, kevesen maradtunk.
Az arcunkra volt írva a holnap.
A háború nyelvén beszéltünk, de megértettük egymást.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Eisenhower - azt mondom: Zsukov.
Azt mondod: Patton - azt mondom: Malinovszkij, Bradley, Timosenko, Vorosilov, Montgomery.
Azt mondod: Monte Cassino - azt mondom: Sztálingrád.
Azt mondod: Enola Gay - azt mondom: Hirosima.
Azt mondod: Coventry - azt mondom: Nagaszaki.
Mi félszavakból megértjük egymást.