A légiutas-kísérők minden
felszálláskor komoly
erőfeszítéseket tesznek, hogy egy
kicsit szórakoztatóbbá tegyék a
repülés előtti
"repbiztonsági monológjukat", amit
már mindenki un. Fedélzeten elhangzott
pár figyelmes mondat:
"Gondunk lesz rá, hogy legyen
dohányzó részleg is ezen a gépen,
addig is akinek muszáj rágyújtania,
kérem, keresse meg a személyzet egy
tagját, és majd az kikíséri a
szárnyra."
"A mosdókban tilos a dohányzás!
Akit rajtakapunk, annak azonnal el kell hagynia a
gépet."
"Ha leesne a kabinban a légnyomás,
akkor a fejük fölötti rekeszekből
automatikusan oxigénmaszkok ereszkednek le.
Fejezzék be a sikoltozást, ragadják
meg, és helyezzék a maszkot az arcukra. Ha
kisgyermekkel utaznak, előbb saját
maszkjukat rögzítsék, utána az
övét. Ha két kisgyerekkel utaznak?
Döntsék el, melyiket szeretik
jobban."
"Míg a szeretőnket ötvenféle
módon hagyhatjuk el, addig a
repülőgépet csak négyféle
módon."
"Az üléspárnák fennmaradnak a
vízen, ezért vízre
történő
kényszerleszállás esetén
vegyék magukhoz, a
jókívánságainkkal
együtt."
Leszálláskor:
"Aki utoljára száll ki a
gépből, annak kell
kitakarítania."
"Kérjük vegyék magukhoz minden
holmijukat, mielőtt elhagyják a gépet.
Ami itt marad, azt igazságosan szétosztjuk a
légiutas-kísérők
között. FONTOS, hogy gyermeket,
feleséget ne felejtsenek itt!"
Pilóták mondták:
"Örülünk, hogy nekünk vannak
a legjobb légiutas-kísérőink...
Sajnos pillanatnyilag egy sincs itt
közülük."
"Elértük az utazómagasságot,
mindjárt kikapcsolom az "öveket
becsatolni" jelzést. Szabadon mehetnek,
ahova akarnak, bár ha kérhetem, maradjanak a
gép belsejében, amíg le nem
szálltunk... odakint egy kicsit hideg van -
mínusz 50 fok -, meg aztán, ha a
szárnyon járkálnak, az nagyon zavar a
vezetésben."
"A fogadó reptéren 25 fok van,
némi szakadozott felhőzettel, amit
megpróbálnak összefércelni mire
odaérünk."
A Southwest Airlines járatán hangzott el egy
nagyon kemény leszállást
követően egy
utaskísérőtől:
"Ez jó nagyot szólt, sejtem is, hogy
mit gondolnak. De meg kell mondanom, hogy nem a
légitársaság hibája volt, nem a
pilóta hibája volt, nem is az
utaskísérők hibája volt... ez a
... beton volt!"
Az American Airlines egyik texasi Amarillóba
tartó járatán, egy rendkívül
szeles napon az elemekkel keményen
küzdő kapitány, úgy tette le a
gépet, hogy az belereccsent. A
légiutas-kísérő a szokásos
selymes hangon:
"Hölgyeim és uraim,
üdvözöljük önöket
Amarillóban. Kérjük, maradjanak
ülve bekapcsolt övekkel, amíg a
kapitányúr a kijárathoz gurítja a
gépünket, illetve ami még megmaradt
belőle!"
Egy másik dobálós leszállás
után ezt hallhatták az utasok:
"Kérjük, maradjanak a
helyükön, amíg a géppel Kenguru
kapitány a terminálhoz
szökdel."
A pilóta "keményen odaverte a
hajót a betonhoz". A
légitársaság szabályzata szerint
az első tisztnek az ajtóhoz kell
állnia, és mosolyogva ismételgetni a
kiszálló utasoknak:
"köszönjük, hogy
társaságunkkal repült". Már
mindenki kiszállt, kivéve egy kis,
idős
hölgyet bottal a kezében.
- Fiam, kérdezhetnék valamit?
- Parancsoljon, asszonyom
- Mi történt? Leszálltunk, vagy
lelőttek bennünket?
- Hölgyeim és uraim - szólt a
kapitány -, a járat késve indul
tovább, ha óhajtják,
kinyújtóztathatják a lábukat a
váróteremben. Az utasok kiszálltak,
csak Ray Charles maradt a fedélzeten. Az
előzékeny kapitány tőle is
megkérdezte, nem óhajt-e járni egyet. -
Nem, köszönöm, de nagyon
hálás lennék, ha a kutyámat
kivinné egy rövid sétára. A
kapitány udvariasan elvitte a kutyát
sétálni. Szemtanúk szerint,
órákba telt,
mire az utasokat sikerült rávenni, hogy
visszaszálljanak a gépbe, miután
látták, a kapitányt
napszemüvegben, vakvezető kutyával
sétálni.
A gép már jó hosszú ideje
felszállási engedélyre várt,
amikor a kapitány végre felvette a
mikrofont, és megszólalt:
- Elnézésüket és egyben
megértésüket kérem a
késlekedésért, de sajnos elromlott az a
gépünk, amely a ... csomagjaikat szokta
megnyomorgatni, úgyhogy ezt most a földi
személyzet kézzel kénytelen
csinálni.