"- Tudják, én szegény fiú
voltam és gyermekkoromban anyám
elszegődtetett a községhez
disznópásztornak.
Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt
megemelheti a kalapját minden ember.
Tudják-e milyen jó szándékú,
becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a
legelőre velük, tavasztól őszig.
Megismertem őket. Hűségesek,
tisztességesek.
Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is
voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé
bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek
föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy
farkasok kezdték kerülgetni a
kondát.
Volt a rám bízott állatok
között egy, amelyik mindig külön
járt a többitől. Egy rühes,
sovány kis süldő.
A többi nem tűrte meg maga
között, mert, hogy maga alá piszkolt,
fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat,
tudják-e, az elveri magától az ilyet. A
konda szégyene volt ez a süldő.
És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat
után. Éppen kitereltem az állatokat a
karámból s álmosan dűtöttem
neki hátamat egy bükkfának, amikor a
visítást meghallottam. A kis rühes
süldő megint valamivel távolabb
túrt a többitől s azt
cserkészték be a farkasok.
Négyen támadtak reá egyszerre. De
amikor én felütöttem fejemet a
sivalkodásra, már valamennyi disznónak
fönt volt a feje és a következő
pillanatban az egész konda
összeröffent, s mint egy roppant fekete
henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek
csak el kétszázegynéhány
disznót, tömötten egymás mellett,
fölemelt ormánnyal rohanni, fújva
és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt
elkergették a farkasokat s a kis rühes
süldőnek néhány harapáson
kívül semmi baja nem történt.
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy
miért is védte meg a falka ezt az egyet,
akit amúgy is kitaszított maga
közül, s akit azután sem fogadott
vissza soha. De csak most jöttem rá:
azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért
szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a
disznóktól a szolidaritást, ami az
én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat
halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak
önmagával törődik, nemhogy a
kisujját is mozdítaná
másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én
disznófalkám is úgy viselkedik, mint ma
az emberi társadalom: rendre az egész
falkát fölfalhatták volna a
farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a
gonoszság és az önzés."