A feleségem ismerkedett meg velem, és nem
fordítva. A feleségem valósággal
üldözött a szerelmével. Mindegy,
hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek
már 12 éve. Akkoriban egy
megrögzött motoros voltam, csak fekete
pólót, kopott farmert és motoros
csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.
Természetesen volt öltözékem a
különleges alkalmakra is. Olyankor fekete
pólóban, kopott farmerban és fehér
tornacipőben jelentem meg. A házimunka csak
gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem. De
szerettem magam és az életem. Így
ismerkedett meg velem.
"Te vagy az álompasim. Olyan férfias
vagy, olyan vad és szabad."
Hamarosan véget ért a szabadság, mert
úgy döntöttünk, hogy
összeházasodunk. Miért is ne,
férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad
és hosszú hajam volt. Mindenesetre csak az
esküvőig. Nem sokkal előtte hallom,
hogy mondja:
"Legalább fodrászhoz elmehetnél,
végül is jönnek a szüleim az
esküvőre."
Órákkal, - nem napokkal és
végtelen könnyekkel később
beleegyeztem és egy rövid divatos
frizurát vágattam magamnak, mert
mégiscsak szerettem őt, és akkor mi
van, férfias voltam, vakmerő, majdnem
szabad és a fejemre nőtt.
Olyan kedves voltam.
"Szívem, úgy szeretlek, ahogy
vagy" susogta nekem.
Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit
fázott. Békés, közös
létek hetei következtek amíg a nejem
egy nap egy nagy táskával a hóna alatt
megjelent előttem. Hozott egy inget, egy
kötött mellényt/pulóvert (már
a szó hallatára is futkos a hideg a
hátamon) és egy új nadrágot
és azt mondta:
"Kérlek, próbáld fel ezeket."
napokkal, hetekkel, nem hónapokkal és
végtelen papírzsebkendővel
később engedtem, és hordtam az inget,
a kötött cuccot és a
szövetnadrágot. Majd jött a fekete
cipő, zakó, nyakkendő és
divatkabát.
De én férfias voltam, vakmerő,
halál csinos és a fejemre nőtt.
Aztán következett a legnagyobb harc. A harc
a motorért.
Igazából nem tartott sokáig, mert a
fekete öltönyben, ami mindig csíp
és szúr, nem igazán lehet harcolni.
És még a lakkcipő is nyomta a
lábam, ami szintén megpuhított. De nem
baj, férfias voltam, nyárspolgár,
majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a
fejemre nőtt.
Az évek során jöttek a harcok, amiket a
könnyek tengerében mind elveszítettem.
Mosogattam, vasaltam, bevásároltam,
slágereket tanultam meg kívülről,
vörösbort ittam és
vasárnaponként sétálni mentem.
És akkor mi van - gondoltam én, papucs
lettem, rab, szarul éreztem magam és a
fejemre nőtt.
Egy szép napon a feleségem elém
állt becsomagolt bőröndökkel a
kezében és azt mondta:
"Elhagylak."
Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy
miért.
"Már nem szeretlek, mert úgy
megváltoztál. Már nem az a férfi
vagy, akit valaha megismertem."
Nemrég összefutottam vele. Az
"új" pasija egy hosszú hajú
motoros szakadt farmerben, tetoválásokkal,
aki lesajnálóan nézett rám.
Azt hiszem, küldök neki egy
sapkát."