2006. VI. 20.
Este felhívtam anyut, hogy panaszkodjak neki
kicsit, és megkérdezzem, hogy
alhatok-e náluk pár napig.
Hozzávetőlegesen tíz másodperce
beszéltünk,
mikor
megkért, hogy hívjam vissza 11 után,
mert apa, Tóni bácsi, meg Berci a
meccset nézik, és egy szót sem
ért, annyira üvölt a tévé. A
visszahívást
tárgytalannak ítéltem.
2006. VI. 22.
Valamelyik idióta hozott magával egy dobot,
azt püfölte egész este, a
többiek meg "Me-hi-ko! Me-hi-ko!"
kántálással kísérték.
Legalább a
magyaroknak szurkolnának ezek a
szerencsétlenek.
2006. VI. 25.
Közöltem Jocóval, hogy ha nem
változtat a hozzáállásán,
akkor
Szekszésnyújork plusz jégkrém
kúrába kezdek, és 120 kilósra
hízok a vébé
alatt. Azt válaszolta, hogy ilyen
mérvű hízásnak annyi az
esélye, mint
annak, hogy Togo tovább jut a G csoportból.
Visszavágtam egy "micsoda egy
paraszt vagy te!"-vel, de éreztem, hogy
ezzel legjobb esetben is csak
döntetlenre hoztam az ügyet.
2006. VI. 26.
Ma reggel összefutottam Rohacsek nénivel, a
szomszédasszonyunkkal a
lépcsőházban. "Nem mintha
panaszkodni akarnék, aranyoskám?" -
kezdte, és
tudtam, hogy panaszkodni fog. Ez Rohacsek néni
specialitása, hogy általában
azzal kezdi, hogy "a világért se
szeretnék zavarni" vagy "nem
dicsekvésképpen mondom" esetleg
"semmiképpen nem szeretnék
beleszólni", és
aztán jön a "de". Most az volt a
szívfájdalma, hogy mióta beindult a
"fotbalnézés", meg a
"mértéktelen
dorbézolás", azóta
Pityukának, a
papagájának szókincse a
"gól" és a "les"
szavakon kívül tizenhét
vadonatúj
káromkodással is bővült,
úgyhogy legyünk szívesek
beszüntetni a zajongást,
mert úgy ránkhívja a
rendőrséget, mint a pinty. Biztattam, hogy
hívja csak
nyugodtan, hátha beviszik az egész
bagázst vébéstül, szotyistul,
tévéstül.
Kár, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
2006. VI. 28.
Tegnap a távirányító
szőrén-szálán eltűnt. A
lelkes szurkológárda serény és
átfogó kutatóexpedícióba
kezdett, de sajnos nem jártak eredménnyel -
ami
nem
is olyan meglepő annak fényében, hogy
a keresett műszer a fagyasztóláda
alján, öt kiló mirelit spenót
alatt lapult. Nagy szerencse, hogy Taki, -
aki
egyébként az arcfestése alapján a
németeknek szurkol - civilben
műszerész,
és fél óra alatt szerzett egy új
távirányítót, ezzel kivívva
magának az
Este
Hőse címet, és az ezzel járó
fotelban ülési jogot. Azt hiszem, ma
beszélek
pár lakatossal zárcsere ügyben.
2006. VI. 29.
Tegnap este találkoztunk a
hűtőszekrény előtt
Jocóval. Én jégkrémért
mentem,
ő sörért. "Szia"
köszöntem rá. "Szia"
hüppögte, és láttam, hogy
könnyes a
szeme. Mindig elgyengít, ha sírni
látom. Átöleltem,
bátorítólag
megsimogattam a hátát. "Téged is
ennyire bánt?" - kérdeztem.
"Igen" -
szipogta. "Nyugi, rendbe lehet még
hozni!" - bíztattam. "Hát igen, de
akkor
is, tizenegyest kihagyni a nyolcvanadik
percben..." - tört ki belőle a
zokogás. Közöltem vele, hogy egy
idióta, és utálom. Ettől egy
kicsit jobb
lett.
2006. VII. 1.
Fú, de utálom a focit!
2006. VII. 3.
Én nyitottam ajtót a mindennapos
vendéggé avanzsált pizzafutárnak,
és a
nappaliig hallható hangerővel
közöltem vele, hogy sajnos
készpénz nincs
nálam, így természetben fizetnék,
ha ez lehetséges. Jocó megjelent a
nappali
ajtajában, de a többiek "Szöglet!
Szöglet!" kiáltására
azonnal
visszafordult, a pizzafutár pedig
közölte, hogy köszöni szépen
a
lehetőséget, de siet, mert szeretne
hazaérni a második félidőre,
úgyhogy
legyek szíves mégis előkeresni
ezerötöt valahonnan. Most már biztos,
hogy a
foci lesz az emberiség kihalásának
közvetlen okozója.
2006. VII. 5.
Még öt nap. Akár fél lábon
is.
2006. VII. 7.
Három. Ezek idióták. Már
félek hazameni.
2006. VII. 8.
Kettő. Ezek megvesztek. Áginál
alszom.
2006. VII. 9.
Egy.
folyt. köv.