Boldinak!
Te édes örömöt lelsz a bús
gyötrelemben,
\tNeked a sírás élvezet;
Mesterséges tüzek dúlnak
képzeletedben,
S a szíved hallgatag borongást rejteget.
Nem tudsz szeretni, hidd meg, gyermeteg
merengö.
Ó, te, a csüggeteg kedély
útján kerengö,
Ha a vad szerelem tébolya hullna rád,
Keserü mérgeit véredbe oltva
át;
Ha az álmatlan éj hosszú
óráin egyre
Mardosna ágyadon a lassu kín, s akár
\tCsalfa nyugalmad híva, már
\tHiába hunynád bús szemed le,
Ha forró takaród sírván karolva,
szád
Elepedne a vágy tikkadt
örületében,
\tHidd el, nem táplálnád tovább
\tMeddö merengésed kevélyen!
\tNem! Könnyed ontva büszke szép
\tSzeretöd lábára borulván,
\tRemegnél, sápadnál, vadulnál
\tS kérnéd az istenek kegyét:
"Istenek, szép eszem adjátok vissza
menten!
Ó, múljék tölem el végzetes
arca, hadd
Nyughassam végre, mert szerettem már
sokat!"
Da a vad szerelem s az arc, feledhetetlen,
\tMindörökké veled marad.
/Alekszandr Szergejevics Puskin/