n
ESZMÉTLE
"Túl jókor jön a rossz kor,
szabadíts meg a gonosztól!" (K. I.)
Baby, baby értsed ezt meg,
minket már az eszme se esz meg.
Én engemet, te meg téged,
hideg már az ég s nem véd meg.
Idézőjelbe vagyunk téve.
Szabadrabló kultúra
bánik velünk úgy újra,
mintha lehetne még tova.
Pedig már/még itt se vagyunk,
ami ránk vall, mindent elhagyunk.
Megtagadjuk, bepereljük,
elvan a lyuk, de nem együtt
keressük az utat.
Átkutatjuk a mulatt
poggyászát, hátha mesztic,
vagy valami ilyen cikk
kerül elő belőle
körülbelőleg, de
nincs nála semmi, és ez a gyanús.
Ezt tudtuk előre, ugyanis
van nálunk egy-két dolog,
amitől lennél boldog,
de töröd a nyelvünket
s nekünk meg elvünk van,
elfújunk, te petyhüdt pütypang,
mert anyagot találtunk nálad,
hiába vered enyves nyálad,
bélyeg, billog egyremegy,
hangod, lábad megremeg.
Tudod, fontos vagy nekünk.
Akarsz-e lenni emberünk?
Ez költői kérdés volt
és kissé mérsékelt.
Nincsen választásod,
nyálelválasztásod
is nekünk penget,
adunk bérbe neked segget,
abba toljad bele nyelved,
te hazátlan bitang.
Talán a párt majd kitart
melletted egy darabig.
Mézesmadzag és kötél,
akárhonnan jöttél,
fejlődők és maradik,
ez a világ rendje,
kolonckelengye.
Megvolt kalandja
a nyugati világnak,
ötszáz évig tartott,
úgyhogy jobb ha tartod
a pofád zaboszacskóban,
addig egyél-igyál, amíg van
némi borotvahiteled nálunk,
különben egyszerűen
kicsinálunk.
Már mindenkinél van telefon,
rendszergazdánk belefon
bármibe tudtod nélkül. Kicsi
nálunk
respektusod, ha nem írsz alá,
majd azt mondjuk: rímhalál,
meg asszonánc és asszonylánc,
meg a mi fájdalmas nosztalgiánk.