Milka (Alexandrának)
mosoly-maszatos arcaimat
tisztára mosta az olvadás,
szárítja az idő,
nekifeszülök,
kosárba gyűjtöm őket,
vasalhatom majd egész nap
a nevetés hagyta ráncokat -
még szerencse, hogy a vidámság
jelei nem hasítanak a bőrbe
nem marad nyomuk,
de azért sokat kell dolgozni -
napnyugtára kisimult arcokat
akaszthatok a kampókra,
fáradt leszek és azt kívánom
bár inkább sírtam volna velük
varrni sokkal könnyebb
a szemeim sarkaiban a lyukakat
de ez az édes lila zsongás
szájaimra maszatolta,
szemeim köré gyűrte magát,
színét őrizték arcaim,
s én benne véltem felfedezni
Krisna végtelen lelkének fényét
nem vettem észre a tehenet
meg hogy mogyorókrémmel töltött
és most nincs kedvem becsomagolni
ami maradt,
a semmit :) ))