yves kedvéért:
A zalai menekült, töredékünk
hőse,
Szeráfarcú ifjú volt, nemhogy
férfi, nő se,
Akkurát csontozatú, egészséges,
nyurga,
A Rendszerváltás szele épp hogy
szájbafútta.
Ákos névre hallgatott, büszke
fehér sólyom,
Lelke mint a tollpihe, szíve mint az
ólom,
Imhol megunta a port, száraz lett a
szája,
Vágyott csöppnyi urbánus, budapesti
nyálra.
"Gyesznók elé szórjam itt minden
létigémet?"
Így szólt Ákos, amint egy reggelen
megébredt.
Jeles érettségijét betette a
zsákba,
Ahol régóta lapult dacos magyarsága.
Hátra se nézett, s legott
fölfeküdt az útnak
Keresztjére - mint látjuk korpuszát az
Úrnak,
És megáldá azt a port, ami kivetette
Önmagából s emígy lett
Zalának szülötte.
"Mindegy, Pesten mi leszek: ombudsman vagy
költő,
hogyha eliszkolhatok" - így lett
menekült ő.
S ment, csak ment, tekintetét fölszegte a
Holdra,
Léptében lelt életet az aszfaltút
fodra.