Először is BUÉK!
Aztán: írtam egy verset. Nekem twetszik.
Megmutatom nektek.
Sziasztok!
dzsilla
Tenger
Megfojtasz engem és nem is tudod,
Nem tehetsz róla, és nem a te hibád.
Egy árvalányhaj mező közepén
vagyok
Azóta, lenge szél kavarta hullám
Tengerén állok, és nézem a
földet,
Amely fölött örvénylik a meleg
ár.
Nézem, és nem látom a zöldet,
Sem sárgát és semmi színt csak
formát.
Egy hónapja e metaforában élek,
Azóta a hajad is még hosszabb talán,
És mikor innen a távolba nézek,
Újra látlak a szürke domb
oldalán.
Álltam a víz fölött a novemberi
szélben,
Hömpölygő kis fodrok a Dunán,
Úsztak odalenn lassan az esti fényben
Mind csillogó gerincű hullám.
És egyszerre oly szép volt minden,
Oly tökéletes, tiszta összhang.
Már majdnem el is hittem,
Hogy ez nem az a sötét barlang
Melyben valóban vagyok és élek
És én hittem, hogy tiszta
Amit teszek és érzek
És soha nem üt vissza.
És látod, ott állsz, állsz velem
szemben
Kinyújtanám, ha tudnám,
És nem remegne a kezem,
Falakat döntenék, az eget megnyitnám
Ha igaz lenne a mező,
Ha úgy folyna a folyó,
Ha meleg lenne a szellő
Ha végre visszanéznél rám.
2004. 12. 03.