...
talán a kék
a szakadó eső halántékomra
fagyott,
a mosoly mi igaznak hatott
Jégverem járta útját
Talán a direktnek hitt valóság,
talán aföldöntúli
boldogság,
talán, ha nem játszik a közöny
Hagyom, hogy hódoljon a szerencse,,
mert fázott belsőm kiszakadni
készül.
Az ég odafönn, csak kékül
Talán számolom a percet,
talán számolom a tercet
talán mert számolnom kellett
A cseppek kószálnak idelenn,
fénylik a kocka kő és csúszik
Ahogy belsőd felfelé hanyatlik
Talán szomjad oltod, ha éhezel,
talán nem baj, ha vétkezel,
talán majd egyszer valaki megmagyaráza
Kongó ereszcsatorna ejt rabul,
tárva-nyitva ablakunk
Édesen szippantja az égi lé
Talán, ha hagyom, hogy szeress
talán engedem, hogy megvess
talán az élet nem ilyen egyszerű
Dehogy kell ezer csillag fejem fölé,
hogy eltakarja arcomat.
Hadd áztassa szét a könny
Talán mert szólnom kéne,
talán mert itt a világ vége,
talán mert minden jel árulkodó
Ahogy állok magamban a peronon és
mozdony húz erős füsttel
Harcolnom kéne, de kivel
Talá, ha a szánalom együgyü
szándék
talán, ha az érv egy kiboltosult
sérv
talán, ha lekésem a csatlakozást
A fotel ölel, magába szív
a pad kín és kemény odakinn,
beázott zoknim csúszik a cipőben
Talán, ha a magány nem adja fel,
talán ennyi, el a kezekkel
talán mert megértettem, miért szeretem
vivaldit
Kontár külsőd igézett ama
szentséggel
rávitt minden civilizált génnel
kezed nyomát érzem testemen
Talán, ha hallgat rám a
féltékenység
talán, ha nem lépek pocsolyába,
talán csak egyetlen szó, a végre
valahára
a hamuszürke zaj, és a hulló pernye
ez is ősz, a civilizált évszak
ahol a te meg én jajgatnak
TAlán ha hű lesz a tegnap a holnaphoz,
talán, ha sáros cipőm levetem,
talán ha tényleg nem kell virágot
locsolni
Az ima, mit áztat belőlem a rím
a líra elfelejtett mozdulatai
Zenélő gyalogátkelőn váltja
szinét a nász
Talán, ha a nap kisüt
Talán, ha látom Mussolinit
talán, ha az igazság is odaát
Talán a születés nem is gyász
talán mert minden fekete fehér
talán, mert hittem tényleg ennyit ér
Ölelő békjód fröcskölte
rám a bajt
hajtogatott síkját a tényeknek
Fáradt olaj a véredényeimben kering
Talán egyszer arcomról elmúlik a
pír
talán szemem is fest a kékkel
talán minden boldogabb egy vonatkerékkel
..............................................
olvashatatlan
kettős minden
az érzés
a létezés
gyökerünk
és a szár
táplálkozunk
éhezünk
olvashatatlan
a sorok
és a gyűrödt betűk
az idő elrohanva kényszerit
hallgatva az üres fecsegést
minden más
ami kellett
minden jó, mit átérzett
olvashatatlan
és láthatatlan
a kép
a zavar
és lenyugszik a nap
......................................
fekete-fehér
elborult minden
sok lett
csendben szitál
mossa lelkem
könnyem csordulna
de csak eső
Végét akarok,
rajznak,
festménynek
Csíkok, szinek
vad rózsák
Fekete-fehér
fáradtan
szavak úsznak és pillangó száll
egy sötét erdő felé
fényt keres, meg zord imát
repül házak között
vágyra járva
a szépre várva
csendben zúg
emberek, fények, városok
valamit keresve
elborult
betemette felhőkkel
sok lett
végét akarok
szavaknak
soroknak
pont, kérdőjel
éhes ösztön állatok
Fekete-fehér
fáradtan
dühöng árnyékom testem felett
nagyobb, sötétebb akar lenni
lelkem keresi, felemészti
engem akar,
ösztönöm lesi
elborult
szemem csukva hagyom
nem látni
nem hallani
közönyöm a szánalom
a megúnt valóság
végét akarok
hangnak
féltett szónak
félelem, gyötrelem
vad orgiák
Fekete-fehér
fáradtan
roskadok saját magányomba
fotel ölel magába
akarva a pihenést
kontaktust keresve,
az élményt várva
beborult
az ég alatt sirályok repülnek
kéken ragyog
benne foltok
a remény madarai
erőt hoztak
esőt vittek
féltésnek
szerelemnek
dalok, érzelmek
vad csaták
Fekete-fehér
fáradtan
börtönében úszik a szó
test a testtel
szenvedélyt akarva
vágyra járva
a szépre várva