Vers mindenkinek

Áááá, dejó!
Volt miért benéznem ide! :D

36354: Tök jó! :D
Szeretem az ilyen zárójelben alámondogatós mantrás verseket.
(Egyszer még írtam is hasonlót itt: 36338)
Zene nincs hozzá véletlenül? :)

Mantra
Még egyszer és újra
(és újra és újra)
Hittem bennem
Reménykedem.
Miért vagyok ily' bolond
(ily'bolond, ily' bolond)?
Jobbnak látlak
Még most is várlak.
Várlak, bár nem szeretlek
(nem szeretlek, nem szeretlek)
Elszakadni sem
Merek, nem merek.
Félek másban hinni
(ó hinni, ó hinni)
Vásárra vinni
Szívemet törni.
Te már nem törsz össze
(össze, össze-törsz)
Csak gyógyuló sebem
Kapargatom veled.
De a törés már beforrt
(beforrt, beforrt)
Rajtad már én is
Túl vagyok, túl vagyok
Túl vagyok.

"a Don-kanyar felől"
kifulladt a sereg
megdöglött a hadtáp
puffadt lódög mellett
nem könnyű a hapták
ó bár lenne pirog
mit magamba tömnék!
levesembe krumpli
meg ezerszem lencsék!
így mereng a baka
házikoszt az álma
míg tarisznyájából
kilóg a ló lába
el-elesteledik
a nyúzott bakákra
ó hol a hon hol hon
világnak világa?...

Holnap majd én is más leszek,
holnap majd talán vidám leszek.
Ma még a tegnap arcát látom,
mikor elhagyott minden barátom.
Mikor a jó szó elveszett,
mikor eltűntek a valós nézetek.
Ma még lényem a tegnapért,
s talán az észre sem vett máért.
De ha eljössz,összeszedem majd magam,
hogy én is végre elmondhassam,:
bizony, holnap mindig van!

Címe is van! (Persze, csak ha tudsz függőlegesen olvasni.:D )
Ha nem virradt még napja:
Oly könnyen megkapja
Légből jött bizalmunk.
Nagyot alszunk…:
A ma van már megint itt helyette!
Pont mint tegnap. A fene megette!
:)

Tele van a vízióm…
Szám húzom, ha teát citrompótló savanyít,
Jobb szeretem bizony; citromból az igazit.
A média ezen mostanában igazít:
Citrompótló? Pótlócitrom! Ez az igaz itt!
A lovak már nem bírják, hisz olyan nagy a rakás,
Hát pótlócitrommal van tele helyettük az adás.
Egy csatorna felhalmozott szép nagy trágyahegyet?
A másik sem hagyhatja, hogy elcsábítson legyet!
Celeb főz az összes adón; sztár már fű, fa, virág,
Dzsungelsztárral van tele ím; a fejlődő világ.
Dzsungellel és szavannával természet még győzi,
De csapból víz az nem folyik már; csak Pákó és Győzi!
Elfogyott a pótlócitrom? Zakó alá póló!
Végszükségben a stylist is pótlócitrompótló.
Kockás zakó csíkos pólón, pink a lila ingen,
Szereplőnket öltöztette…? Fel nem venném ingyen!
Tele van a vízióm már; kéne egy új ötlet:
Egy műsorba kéne tenni, ami mostan öt lett.
Főzni kéne bushmannak a kies Botswánában
Vitt anyagból halas tortát éppen mostanában.
Hallé rotyogna az üstben (meg a Guszti mellé),
Szilikonos körettel meg playmate lányból mell lé.
„Ócsítaná” így a műsort visszaútnak ára,
Csökkenne a celeb selejt; bushmannoknak hála.
Első részben celebhad a táborban jól lakna,
Másodikban bennszülött meg belőlük jóllakna.
Afrikai testvérvárost keres immár Rátót;
Hogy elküldje segélyként a jó Fekete Pákót!

36343: Ez nagyon megfogott, köszönöm, hogy megosztottad.

Rónay György:
Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

36346: :D
Az éticsigás külön: :D :D :D
(Szinte már haiku mélységű filozófia rejtezik benne!:) )

Éticsiga:
Ha nem láttad még házam, reménykedek titkon
Elhiszed-e nekem, hogy nem vagyok itthon...
Gólya:
Nyaralni mentem, ne várjon időre
Visszahívom önt - talán majd jövőre...

Állati üzenetrögzítők:
Sertésék:
Sértések törölve: leperegnek rólam:
Hagyj üzenetet, nem vagyok az ólban!
Mert disznót emlegetni telefonon sértés
Nem lakik itt malac ; kizárólag sertés!
(De nem eresztem üzenetem bő lére,
Csak azt kérdem: Ki hívott; böllér e?)
Kígyóék:
Kígyó ék nyomul a lábatlani stadionban.
Lila Giliszták? Leverjük őket nyomban!
Nem számít, hogy havaz’, s fagyot keres tél
A meccsen kint leszek; ha emiatt kerestél.
Csörgőkígyó:
Ha nem veszem fel; tedd le! Ne habozz zavartan;
A sok csörgéstől immár elzsibbadt a farkam.
Lajhár:
Hallom én, és rögtön jövök!
Csecsemőből míg lesz kölyök;
Tán oda is érek...
Le ne tedd hát kérlek!
Sakálék:
Rögzítőjén hősünk; a sakál jajveszékel:
Percnyi beszélgetés majd egy negyed sékel!
(Asztalán sakkóra és nem sakál sakk áll:
Sékelben mér időt, mert goláni a sakál)
"Akkor hívlak vissza, ha kizöldült a szakáll!"
És végül a kihagyhatatlan gumicsont:
Kecskéék:
Az én rögzítőmön nincsenek kínrímek,
De nem tudom felvenni. A gidám kinn rí: mekk!
Ennyi jutott eddig eszembe, de nem akarom kisajátítani a témát,
lehet bátran folytatni!
(Még egy költő fejéről sem tépték le a babérkoszorút azért, mert két „lélekszakadás” között eleresztett néha egy – egy játékos „csacskarímet”.:P :D )

KERÜLNÉL CSAK TE AZ UTCÁRA
Ti, népatyák! Ti, "nemzetféltők"!
Hol van köztetek egy Széchenyi
aki egy évi jövedelmét
a Nemzet asztalára teszi?
Csak torkotok van és zsebetek.
Békültök, privatizáltok -
s közben úsznak a milliárdok -
s szanáltok száz gyárat,üzemet,
És mit fáj érte a fejetek,
Ha százezer utcára kerül?...
"Legalább nem lesz egyedül
aki kenyér nélkül maradt -
legalább lesz, lesz, aki télen
bagóért söpörjön havat."
De kerülnél csak te az utcára
három "pocfogó"apjaként -
és nem látnál semmi reményt,
hogy lesz betevőd a télre.
Hogy lehet ilyen törvényt hozni?
Hát, van nektek istenetek?
Hisz , azt a kenyeret eszitek
amit a nép izzadt!- A fejetek
nem jó helyen van, esküszöm,
Ha hóhér vagyok, leütöm.

Dzsó verse (Katának)
Nagymaminak
Én sem vagyok már fiatal,
Te háromszor annyit éltél
Gyerekként még szekérrel jártatok,
Most karácsonyra mikrót reméltél
Egy férfi sem tartott ki veled,
Megszöktél egy török szerájból,
Nagyapám korán elment,
Majd egy válás. A kórházból
Elköszönt utolsó férjed is,
Harmadik mostoha nagyapám,
Ott álltál az ágya mellett,
S közétek állt egy paraván
Azóta ha fölkereslek,
(Gyakran, mert nagymami finomat főz)
Az ablakban már látom arcodat:
Kint is, bent is ősz...
Most a kórházban vagy ismét,
De te fekszel az ágyban,
Nem gyötörnek kínok,
Nem szenvedsz a lázban
Nem fáj semmi részed,
De mozognod nem szabad,
Már csak a szemed beszél,
Nem a szádból a szavak
Pedig ahogy főztél,
Még szebbek meséid,
Csak mondtad órákon át,
De sohasem végig
Most is, most is mondanád,
Formálódnának a szavak,
Egy ér a fejedben közbeszól
Most beszélned nem szabad
Hallgatom ahogyan nézel,
Dinnyét dugok a szádba,
S kiszólok a nővérnek,
Mert te helyben mész ki. Ágyba.
Annyi mindent mondanék,
Hogy a rétesed mily finom,
hogy virágzik a kaktuszom,
Hogy táncolj majd a lagzimon!
S ha gyermekem lesz, majd öleld meg,
Mindegy, hogy megy-e akkor a beszéd,
Hogy csikizd majd meg őt (mint engem)
Hogy nevessen, hogy veszítse eszét
Hogy majd, ha már nem leszel,
Legyen egy kép rólatok,
Hogy lássam honnan hová megyek,
Hogy legyen nyoma, hogy boldog vagyok
De most csak feküdni türelmesen,
Aludni, nem szomorkodni
Bár tudom nem lehet könnyű
Szavak nélkül gondolkodni
Látom szemedben arra vársz,
én is elkezdjem életem,
A négybetűs élet terhes volt Neked,
Legyen hát szép majd énnekem
Te bízol bennem, jobban mint más
S tudod, az is érdekes,
Biznom nekem is, ahogyan Neked,
Mindíg de mindíg érdemes
Akkor is, ha nem lesz több szó,
Akkor is, ha nem lesz gyermekem,
Mert fejemben őrzöm hangodat,
Míg elmúlik életem...

FELÉTEK IS HULL A HÓ?
mert itt csudi szép, csudi jÓ!
Bár reszkettem, hogy kimentem,
friss hóval arcom bekentem.
Csudi jó, hull a hó!
Lassan jön a télapó !

36340: Van kevésbé formabontó is.:)
Ezt épp ma délelőtt írtam egy "háromszavas" verstopikba. Azóta picit módosítottam rajta.
Eredetileg csak "sima" vers de, ha nagyon muszáj ez is reppelhető!:D
Találkozás a mesterrel…
Egy Mc Donalds a kedvenc törzshelyem
(Kávéház volt egykor ezen a helyen)
Hétfőn délelőtt most, ím üresen ásít,
Mikor ajtó nyílik, s egy alak beállít:
Nagykabátja gyűrött, divatja múlt nagyon,
Valahonnan mégis ismerős a fazon.
Rég lilult bankjegyen (gyűrött, kissé tépett)
Sok – sok éve láttam hasonló arcképet.
Öregebb lett kissé, fáradtabbnak tűnik,
De kétségtelen Ő! Legfeljebb, ha tonik
Juthat itt a pezsgő, na meg a bor helyett,
(Nem talált jobb helyet?)
- Itt volt valamikor kedvenc törzsasztalom
Verseket is írtam, szerettem itt nagyon,
Megváltozott kissé, hideg és gépies,
Mesélj világunkról! Mi lett vele? Siess!
Nagy sztár lettél mester! Valóságos Celeb!
Tán még Győzike se mérkőzhet meg Veled,
Rettegve magolják nebulók versedet,
Híresebb lettél Te, mintsem hogy sejtheted!
Van már mobil, s tévé! (főleg dögunalom)
Mit kérdel? Hogy mi újság a magyar ugaron?
Bő hasznot hoz ím; már a magyar ugar,
Nem mondhatni hát, hogy a helyzet cudar,
Nagyon támogatják; ki szőlőtőkét kivág,
Ki termel: az ráfizet! Ilyen lett a világ!
Legjobban kereshet; ki tudója híreknek,
S azt NEM termel épp: miért jól fizetnek!
- S a disznófejű nagyúr? Vajh, tobzódik e még?
Vagy lélekborzolása korodban csak emlék?
Tort ül jelenleg a disznófejű nagyúr:
Olcsó szlovák tejet a kosarába gyűr
Sok szűkkeblű mélymagyar zápturul,
Ki másságot; hörögve - öklöt rázva torol,
S trianoni határt, lám máris eltöröl,
Ha autójába tuszkol nagykokárdás mellet
(Bármely farizeus kispályás e mellett)
Hisz autóján szlovákul hirdeti a rendszám:
„Szarrágó vagyok, de azért nagy a szám”
Vért hányva ordít ő: Ide minden adut!
Ficónak meg önként fizeti az adót…
- Fura itt nálatok; a világ egyre dinkább.
A kávétok is híg lötty: Visszamegyek inkább!
Ült az asztal sarkán, a kirakattal szembe’
Meséltem volna még, de nem nézett szemembe,
Gyűrt lila bankjegyét nyomta csak kezembe,
Min tentával ez állott: „Tsók: Ady? Ende!”

36338: Köszike!
A tiéd se semmi:)

Ez mind én
Álmos vagyok,
de mégse alhatok,
mérges vagyok,
de nem kiabálhatok.
Lusta vagyok,
de le nem fekhetek,
boldog vagyok,
de nem nevethetek.
Éhes vagyok,
de enni nem kapok,
Szomjas vagyok,
de vizem befagyott.
Részeg vagyok,
de nem mulathatok
beteg vagyok,
de meg még nem halok.

36337: Jaj, ez nagyon jóóó! :D
Épp azon törtem a fejem; hol süssem el a legújabb "alkotásomat".
Úgy látom itt a helye!:
Multifunkcionális versezet egy filmszakadásos „másnap” –ról:
Hogy mitől multi…?
1. Szótagolási gyakorlat kisiskolásoknak
2. Egy megingathatatlannak vélt fizikai tétel (az anyag nem vész el…) cáfolata nagyobb iskolásoknak.
3. Egyszerű dadaista idiotizmus mindenkinek.:D
(A zárójeles szövegrészeket monoton hangon a „kórus” zümmögi alá)
Hogy a nem zárójeles részekből a teljes értelmetlenséget hirdető dadaizmussal ellentétben mégiscsak ki lehet hámozni valami történetet? Hát Istenem! Még én sem lehetek tökéletes! :D
Ülep-szik a zagy
Ol-dódik az agy
(az agy oldódó
dodó-dodó-dodó)
Ki vagy?
(kivagy! kivagy!)
Húz vissza az ágy,
Tuda-tod még lágy:
Ezt most tuda-tod.
(datod-datod-datod)
Ake-lést feladod.
Agy alatt á-gyad
Ágy alatt a-gyad,
(agyad-agyad-agyad)
Szedd össze: ma-gad,
Jaj, hol a ma-god?
(magod-magod-magod)
Lát-tam, lőt-tem,
Pár perc zsötem?
Hatot hetet is tam-tam
Megcsodál-tam-tam!
(tatam-tatam-tatam)
Vá-gyam ki Csilla-pít
Az a kicsi la-pít, la-pít
(itt-itt-itt, itt la-pít))
Ki ke-resni se rest
Sző-két, se ve-rest
(rest est - rest est)
Szögleté-ben a-gyamnak
Nyoma vész az a-nyagnak?!?!
(nyaganak a nyagnak)
Ez meg itt a reklám: :P
Ez a vers nem jöhetett volna létre, ha nincs a nov. 14. –i versíróverseny-összeröffenés a Bárkában.
(No meg egy „négyszavas” topik a wiw. –en)
Előtte még sohasem láttam dadaista előadást (Add a rudad Dodó)
Köszönet érte a szervezőknek!

Lelkemben...
Belül
mélyül
az űr,
majd hűl
a tűz,
a fűst
mögül
megül
a nyüg,
csak űz
a zűr
zavar,
Agyam
zaklat,
fanyar
tanya,
majdan
ravasz
csavar
kavar,
a vad
kanyar
árok,
Álmom
fázos
sáros
kántor,
látom
máskor
párszor,
láncon
táncol
átok
verte,
Elme
csendes
verme,
melyben
retten
kedvem
festett
teste,
reccsen
keze
lába,
Vágyam
árva
árnya
fáraszt,
száraz
szája
tátva,
szárnya
tárva
várja...
Lelkemet

Nos, hát mit tegyek? Tán pártfogót keressek valahol,
Hogy kapzsi szájjal rátapadva jól,
Mint élőfához a kúszó növény:
Nap-nap után zsírját kiszívjam én,
S ne ön-erőmből menjek föl, de gazság
Segítsen és kapaszkodó ravaszság?
Nem, köszönöm! - Vagy a piacra álljak
S a bankároknak verset dedikáljak,
Mint annyi más? Ugrándozzak vigan
Miniszterek előszobáiban,
Nevettetvén Ő excellenciáját,
Amíg fanyar mosolyra vonja száját?
Talán beteggé dőzsöljem magam?
Bókoljak, míg megfájdul a nyakam
És piszkos lesz a térdem? Szép szemet
Vágván örökké, a gerincemet
Puhítsam folyvást? Símogassak kecskét
A jobb kezemmel s káposztafejecskét
Öntözzek a balommal? - Köszönöm!
Dicsérjek mást, mert bőven visszajön
A másra szórt hízelgés? Legyek, gőggel tele,
Egy ici-pici körnek apró nagy embere?
Ha nincs elöl hely, surranjak be hátul?
Hajózzam a ritornell tengerén,
S kapjon szelet vitorlám, a szerény,
Ájuldozó agg hölgyek sóhajátul?
Nem, köszönöm! - A könyvárust fizessem,
Hogy verskötetkém kinyomatni tessen?
Nem, köszönöm! - Avagy tán holmi vad
Korhely buták közt, kik zsinatjukat
Csapszékben tartják, én legyek a pápa?
Nem, köszönöm! - Egyetlen gyönge, kába
Szonettel menjek tányérozni hírt?
Talentumot ne lássak soha másban,
Csak a hülyékben? Égjek forró lázban,
Hogy rólam Iksz vagy Ypszilon mit írt?
Számítsak, féljek, kunyoráljak, sírjak,
És ahelyett, hogy egy jó verset írjak,
Menjek vizitbe mélán, hogy egypár ostoba
Esetleg rám szavazzon? Nem, nem, nem, nem, soha!
Más kell nekem?... A hegy-völgy, a vadon,
Ahol bolyongok vígan, szabadon!
Édes magány, ahol kedvemre élek,
Dalolgatok, ábrándozom, remélek...
Fejembe vágva tollas süvegem
Kalandozom, ha úgy tetszik nekem...
Egy semmiségért véres harcra szállok,
Verekszem érte, vagy - verset csinálok!
Fantáziám a holdban egyet fordul,
És könyvet írok róla, semmi másért,
Csak a bolondos, kedves utazásért!
Azt írom csak, ami szívemből csordul,
És így szólok magamhoz: Légy szerény!
Elégedjél meg a gyümölccsel, fával,
Magad-ültette rózsa illatával,
Mely ott lebeg kis kertecskéd terén!
Ha van nagy ritkán diadalban részem,
Azt én vívtam ki, az enyém egészen,
Cézárnak abból mitsem adok át,
És büszkén hordom tettem tudatát!
Egy szóval: csúszó inda-szerepet
Nem vállalok halálomig!... Lehet:
Tölgy nem vagyok, nincs bükk-természetem,
De egyedül növök, ha már magasra nem!
(Cyrano részlet)

Fűszernövényes kiskertem
Bazsalikom, szurokfű,
tárkony majoránna
borsikafű rozmaring
kell télen a spájzba.
Friss hajtásom hogy
legyen, a régit levágom,
megmosom összevágom,
s szépen megszárítom.
Jó lesz majd a pizzára,
pörköltbe, levesbe,
nem mehet el ettől
senkinek a kedve.
Finom lesz az ételem,
ha ezeket használom,
de csak akkor, ha tudom
mihez mit kell adnom.
Pizzához a szurokfű
más néven oregánó.
Pörköltbe a borsika,
igen csak helytálló
Ha húst sütök, rozmaringot
el nem hagyom mellőle,
majoránnát levesbe,
mártáshoz s , főzelékbe.
Köménymag ha krumplit főzök,
s ha levesnek disznóhús lesz.
Bizony ki nem felejtem,
e fűszer is kell nekem!
S nézzük csak mi termett
még itt a kiskertbe,
Hát az üde bazsalikom,
a paradicsomos ételekbe.
Tökfőzelékbe kapor,
meg a túrós lepénybe.
borsmenta, fodormenta
lehet finom tea belőle.
Ezzel fűszeres kertecském
végéhez is értem
Miből lehet, cserepekbe
is teszek be kérem.
A konyha ablakába
beteszem én szépen,
s ha friss hajtás kell,
hát az is lesz a télen.

Ha fáj a szíved,te csak dalólj,
Ne lássa senki hulló könnyedet.
Maradj rideg,néma mint a sír,
Mely sok csalódott szívet eltemet.
Ne lássa senki mi fáj belűl,
Beszéljenek csak jó kedved felől.
De ha majd nem lát senki sem,
Borúlj le,és sírj keservesen.

Radnóti Miklós
Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindult mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életem;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944.04.30

Babits Mihály
ÁLDÁS A MAGYARRA
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...

Mint rossz álom tőr rám a múltam
Jó az életben nem mindíg voltam.
Pedig szerettem volna Isten látja lelkem,
De más volt a gondolat,és más amit tettem.
Hejj de vidám voltam,hejj de tudtam élni,
A következő naptól sosem kellett félni.
Ahol ért az este,ott vetettem ágyat,
Hányszór ríkattam meg az Édesanyámat.
Csak a mának éltem,nem törődve mással,
Sok jó barát volt rám nagy hatással.
Mulatva múlattam el sok hosszú évet,
Most döbbentem csak rá hogy mennyit is érek.
A barátok elhagytak,más utakon járnak,
Most sírom csak vissza az Édesanyámat.
Hányszór korhólt szidott,itt cseng a fülenbe,
De nem hajthatom fejem már az Ő ölébe.
Elszálltak az évek magamra maradtam,
A vidám ifjuságot magam mögött hagytam.
Mesélek a múltról,néha vigasztalnak,
De ha eljön az este,mind magamra hagynak.

40048/halál hava/
Látjátok feleim éltynchel mit hagyánk.
Elektron felhőjébe ujjunkal rajzolánk.
Nyomtalan tűnünk el, akaratunk üresség.
Szétpattan, foszlik, eltűnik, mint a lég.
Tetem marad, és néha egy gondolat sor.
Az is pusztán hajó tatján hullám fodor.
Mire partot ér s oda tán aranyat sodor.
Ember nem látja át, melyik kiből bomol.
Most élünk teszünk és álmaink után rohanunk.
Barátéinkal Gyarapítunk, Hatunk, és Alkotunk.

www.myspace.com/silentslipmetal
http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=1007377
Szövegei jók

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Van
Van remény
van még fény
van regény
egy élmény
romantika
politika
retorika
erotika
van minden
van semmi
kéne? mér
is? lenni
Csókolni
ölelni
csak élni
érezni
Úgy hiányzik, mint az ősrobbanás a térnek
Vele csak vele együtt van értelme a létnek