Tudat
Úttesten járt a vágy, kies
ábrándjától foltozott
mely önmagától, az erőtől
feloldozott
kárhozat és ítélet
balul sült rejtelem
A szív hangos lépéssel
közelít,
dobbanva, kongatva, szorítva felderít
De mily csendes a szó, mikor kutat
Szenvedve szemben áll a tudat
Értelem és félelem, mikor erőm
felélem
de jártányi boldogság csak az, ami
elvezet
mert kő szakad a magasból, víz
tör fel mélyből
a könnynek utat hagyva, mint vért az
érből
De számoltam, hogy aki vagy, csak tenmagad
Senki nem állít harcba, egyedül
önmagad
Békében, szakadtan, erősen,
gyengébben
Mint szertefoszlott áldozat,
azért ami vagy, szerep a filmért
Az élet nevű játékért
Serényen sebbel-lobbal kiáltani fel,
engem és engem választani el
Vívódni, harcolni, állatként,
ahogy embert tipor a bánat,
Mert egyszerűen jön a
köszönöm és bocsánat
de mire fel zúgolódik minden,
a test ahogy tudattal formál istent
ki lészen egyszer lépve kapujából
és váltva irányt arra
a nap és hold borús képet festve
rólad
magamnak is kérdéseket téve,
hogy a csillag elég nekünk, hisz mind
ragyog
A test a lélekkel fest együtt,
Mint lézengő egymásba gabalyodó
egysejtűek
Vagyunk, magunkat bábozó,
rituálét táncoló, akadozó,
gondolkodó
egymásért tévelygő kisistenek
Kell, hogy lásd félelmét a
bohócnak,
Kell, hogy tapsod ne fújjon
orkánként
Mert tied lesz ez is,
és ne féltsd könnyed, mert
felszárítja a szél
Dalom pedig hagyom szállni még.