Juhász Gyula:
Trianon
Nem kell beszélni róla, sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület,
remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e
földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg
bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer
Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös
pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken
feltündökölt,
S az egész világra árasztott
derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok,
És nem lehet feledni, nem, soha,
A bölcsőket és sírokat
nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök
fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába e honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló
egébe
Az ifjú és szabad Petőfi
Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban,
árnyban
Balsorsban és kétségben, ó,
magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a
mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany János ringatá a dajka,
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Korvin Mátyást rengeté a
bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik, mind, mind várnak a
föltámadásra.
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók
Ó, nézzetek egymás szemébe
nyíltan,
S őszintén, s a nagy, nagy sír
fölött
Ma fogjatok kezet, esküdjetek
Némán, csupán a szív
verésivel
S a jövendő hitével egy nagy
esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog
föltámadásra.
Nem kell beszélni róla, sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Reményik Sándor:
Mohács után
A király szőke fején a sisak,
Tomory vasmarkában a kereszt,
Maroknyi had halálra szánt szíve:
Irgalmat nem találtak.
Mohács felett olyan csillagok álltak.
Testvér, ne kérdezd, hogy ki volt a
hibás,
Főúr, főpap, jobbágy vagy
köznemes?
Mindenki bűnös volt és senki sem,
Hidegen hirdették a csillagok:
E nemzedéknek nincsen kegyelem.
Éjszaka jön, százötven éves
éj.
S ki éjben születik majd, mit
csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék,
tűrjön, várjon,
S a sírba is reménysugárral
szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét megette.
Mert változnak a csillagok felette.