(megtaláltam egy régi versemet,
megosztom)
Der Mann ohne - 1999 ősz/tél
csak mondom magamnak: nem hiányzol,
de néha mégis átgondolázol
a lelkemen, a testemen,
mint gondolat; elgondollak,
hogy éppen egészen mással, máshol
vagy
és szárnyalnak az elmésségeid
szanaszét,
én meg még mindig nálad lélekben
valamért.
magamért? érted? tudom, te nem kérted,
és én sem értem, csak féltem
ezt a hülye kis lelkibékém, ami sosemis
volt,
mint ez a szerelem sem,
én közeledtem, ő elhajolt,
most talán végül meglakolt,
de már késő. én sehol sem vagyok,
mert megfagyok itt a Borároson
és hidegen világít a városom
a sötétben, a hidakon és tereken a
fények
és csak a csekkbefizető-szelvények
várnak otthon, meg a vodka a polcon
és a joghurtok a hűtőben, a
tisztaság is tűnőben,
no de ki is kezd el takarítani ilyen kedvvel
és ilyen hangulatban,
mikor már mindenki benne az alakulatban,
ahol a depressziósok és hisztisek,
a ketyegő órájú
reményvesztettek
esténként gyülekeznek,
a szeánszon én is résztveszek persze,
és ha megállom, nem szólok egy
szót sem,
csak száguld a fejemben a dodzsem,
de megmaradok magamnak. magnak.