Gyűlölet
Gyűlölet,
Olyan mélyről jön és egy
idős veled.
Ez kelti minden kényszerképzeted.
És nem tudod, hogy vajon ez mit jelent,
Néha azt hiszed, hogy talán ez a
szerelem.
De tévedsz!
Ez már rég nem szerelem,
Már nem egyéb, csak tiszta, mély
gyűlölet.
És megtéveszt, bosszúra hajt,
Mint vadászt a vér,
S ha ki nem elégíted, hát
örökre benned él.
Oly mélyen gyökeredzik,
Oly mélyen emészt és felfal.
Gyilkos nyilával bosszúba hajt.
És ha kezedhez már a vér tapad, akkor
látod,
Megölted a legjobb barátod.
Most azt hiszed, a gyűlölet
elszáll,
Itt hagy örökre, pedig tévedsz,
Csak elbújik mélyen a sötétben.
És vár… vár mint a fenevad,
Mikor jön új áldozat, kire lecsap.
Azt hiszed boldog vagy?
Ó, most tévedtél, hisz a
gyilkosságért
Te is megfizettél.
Mit adtál cserébe, hát nem tudod?
A lelked s ártatlanságod örökre
porba hullott.
Most talán nevetsz és élvezed a
bosszút,
De majd holnap te is a térdedre borulsz!
És ha jön az újabb gyilkos óra,
Hogy majd valaki téged taszít a nyomorba,
Csak sírsz majd és esedezel,
De a gyilkosságért te is…
halállal felelsz.