Hát azt gondolnám, hogy a papi hivatás
az egy igen megfontolt döntés és
belső késztetés, és ha
emberünk azzal könnyebben bírkozik meg,
hogy az általa hőn szeretett egyház
normái ellen vét /akaratán
kívül, persze/ akkor én nem bánom,
amúgy nyilván nem
kézenfogásról van szó, az
külsőség, arról van szó,
hogy ő össze tudja-e egyeztetni a
saját világával.
Ha igen, hadd szóljon.
Saját ismeretségi körömben van egy
meleg fiú, aki amikor szembesült a
másságával, feladta a papi
hivatást, azt mondta nem tudta volna magában
elrendezni...
Szerintem ez mindenképp
értékelendő, nem azért hagyta
ott, mert az egyház szabályai nem
engedték, ő maga döntött
így.