irodalom

4849: Nem azt írtam, hogy dogmatikus, hanem, hogy didaktikus. Egyáltalán nem az "okos" Kunderaként közelítettem meg, hanem regényeket vártam tőle, amikor kézbe vettem. Számomra a didaktikus azt jelenti, hogy mindent a számba rág, mindent kimond és megmagyaráz, akár a narrátor, akár a szereplője által, és még azt is a számba rágja, hogy az élet viszonylagos és nincsenek nagy igazságok.

4851: köszi Andrea.

akarom mondani: Tény, hogy 16 évesen olvastam (nem volt benyomva a numlock)

Coelhót én sem csípem különösebben, a felszínes jó szó rá...
A Halhatatlanság nekem is nagyon bejött, de a legjobb szerintem a Lassúság...
Tény, hogy évesen olbastam ,lehet, hogy tényleg kamaszfejjel az igazi...
Viszont az Elárult testamanetumok, ami egy esszékötete, végülis regényelmélet, az egy életre meghatározta, hogy irodalomszerető ember leygek. Amiatt mentem magyar szakra, úgyhogy végülis haragudhatnék is rá...

4846: Kundera egyetlen könyve, amit felnôtt fejjel is szeretek, a "Halhatatlanság". A többit kamaszként kell elolvasni. egyébként nem tartom a Nagy Mesternek, csak azt gondolom róla, hogy egy okos és meglehetôsen sokat tapasztalt ember, akinek az ezen tapasztalataiból leszûrt gondolataira azért érdemes odafigyelni.
Coelho egy saralatán, annak is felszínes. kövezés?

4820: Szerintem nagyon jó. eleinte ugyan kimondottan idegesített a stílusa - nem tudom, vajon az íróé vagy a mûfordítóé -, de amikor már megszoktam, kimondottan nagyon élveztem. ha jól akarsz szórakozni, olvasd el!
Ha már az angoloknál tartunk, akkor ajánlom mindenki szíves figyelmébe Nick Hornby "Fociláz"-át. ha túltesszük magunkat azon, hogy a könyv borítója annyira ronda, hogy nincs kedvünk megnézni a belsejét, akkor egy igazán nagyon jó olvasmányhoz juthatunk.

4834: 451 FAhrenheit, Bradburytől sztem abszolút példa erre, egyet értek 4848cal.

Szerintem Kunderát nagyon nem jó, ha úgy olvas az ember, hogy az az alaptézis, hogy Kundera "okos", "bölcs", és megmondja. Kundera szerintem ÍRÓ, aki a saját, vagy a szereplőinek gondolatait írja le. Nekem még soha az életben eszembe sem jutott, hogy didaktikus lenne, vagy hogy úgy olvassam (akár csak közelítőleg), int Coelhot... Talán azért, mert annyira sokféle gondolatot ír le, annyira sok megvilágítást, hogy az egyszerűen nem lehet dogmatikus. Ez egy. Aztán talán még azért sem, mert ő olyan dolgokról ír, amik az élet hétköznapi(bb) dolgai - és ezekről nagyon is tudvalevő, hogy mindeki másképp éli meg. Még a kisérletét sem feltételeztem annak soha, hogy általánosságokat, nagy igazságokat próbáljon közölni; pont ő, akiből árad, hogy érti, hogy nincs állandóan jelenlevő/mindekinél megfigyelhető/nagyigazság. Vagy nagyon leegyszerűsítve: az ő dogmáinak legfontosabbika, hogy nincsenek dogmák.
És ezt talán pont az bizonyítja, amit már írtatok, hogy ha valamit ír, az nem biztos, hogy nagy örök értelmet és igazságot is nyer nála. Nem az lenne a didaktius, ha leírna egy szépen hangzó tézist, majd (no lám), ez be is bizonyosodna?

4838: Ray Bradbury 451° Fahrenheit-je az alap

Te mindig elhitted amit mond? Soha nem érezted úgy hogy állít valamit (a cselekményből fakadólag) s aztán ezt az események folytatásával megcáfolja? Szerintem az a poén, ahogyan elhiteti veled hogy ez így van... az egyiknek van igaza, aztán meg pont az ellenkezőjét... Bevallom, ha komolyan veszem, valószínűleg nekem sem tetszik... de én mindig úgy gondoltam, hogy ez egy intellektuális játék. Kísérlet az olvasóval... Mint a hajdni görög filozófusok (most nem vagyok benne biztos, de azt hiszem a sztoikusok): állítanak valamit, bebizonyítják, majd bebizonyítják annak az ellenkezőjét is... (lám lám mire is képes a retorika:) )

De amikor filozofál, azt túl didaktikusan teszi, szentenciákat, axiómákat próbál mondani, ahelyett, hogy a cselekménnyel v. a nyelvvel sejtetne, és az értelmezőre bízna egy csomó mindent. Én a Tréfát, a Búcsúkeringőt és a Lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam. Szóval adtam neki elég esélyt asszem.

Nem egészen értem... szerintem a Lét elviselhetetlen könnyűsége zseniális... Pont az a jó benne, hogy szétfilozofálja a szöveget, s a gondolatdiribdarabkák pont a cselekménytől lesznek egyben. Sőt. Az egységük, felűlbírálja magukat a darabokat:) Maga lét pont így fogható meg szerintem:) Egyszerre láti szinkróniában és diakróniában... filozófiában és történetben, lebontva személyekre külön külön... és együtt:)

4842: Ugye? :) Engem az idegesít benne, hogy szétfilozofálja a szöveget. A gondolat-diribdarabkák, amiket leírogat, hiába figyelemreméltóak külön-külön, nincs egyben, amit leír. Amúgy én A lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam csak, mást nem, lehet, hogy egyszer a Tréfának még adok egy esélyt :)

4836: A Kurázsi mama elején van, azt hiszem, egy hosszú monológ a háború felettébb szükséges voltáról.

Bocs, csak hangosan gondolkodtam, lehet, h. tényleg nem jó a Kurázsi mama.
Azért nem látom át rendesen a dolgot, mert Orwellt rég olvastam és igyekeztem negligálni a tudatomból.
Ja, Hunor, én ki nem állhatom Kunderát. Coelhonűl jobb azért, de nálam hasonló kategória. Na, lehet kövezni!

4840: November 15-én vetíti a TV2, bár attól tartok, cenzúrázva, inkább vedd ki DVD-n :)

A film tanácsot köszönöm:) Nagyon tetszik a gondolat... Meg is nézem hol lehet megszerezni.

A SzU jó példa:) Tetszik... bár ugye nem tökéletes (mi is az ezena földön?). Merthogy itt terrorral tartják/tartották fenn a diktatúrát... Ebbe bele is bukott... A utopisztikus jövőnek azonban lényege, hogy az elnyomott szeresse az elnyomóját (Réz András tartott egy előadássorozatot az ELTE-n Vámpírok és véradók címmel, ahol arról beszélt hogy a tökéletes társadalomban vannak vámpírok, akik kiszipolyozzák az embereket, s vannak véradók, akik ezt boldogan tűrik). Valahol úgy érzem erről szól a mai világ, s a XX. század első harmadában, közepén született ijen irányú művek rettentően aktuálisak, csak ált. a mai kimosott aggyal rendelekző emberek, már nem olvasnak:( Ezért ez a témája a darabomnak...

Vagy ott az Equilibrium c. film, ami egy olyan diktatúráról szól, ami annyira betegesen retteg a háború lehetőségétől, hogy a legbrutálisabb eszközökkel igyekszik megsemmisíteni mindenkit, és mindent, amiről azt gyanítja, hogy a háború lehetősége, ha csírájában is, de ott van benne (többek között mindenkit, aki érez, egy spec. narkót kell szednie mindenkinek, hogy ne legyenek érzései, ja és a művészeteket is) Eszerint a béke egy olyan szélsőségesen statikus állapot, aminek a fenntartása gyakorlatilag egy háborúval is felérő terrort igényel. Nem túl jó film amúgy, de érdekes. És biztos van könyben megírt eredetije is :)

Az előző bejegyzésemből az "őrületig" szó kihúzandó :) Cserélni akartam, de valahogy benne maradt..

4822: Hernádi Gyulának van egy elbeszélése, amiben összemossa a háború és béke fogalmát, nem vagyok biztos a címében, talán Megbánásmátrix?
Amúgy a Kurázsi mama tényleg jó példa, emlékszem, van benne egy szereplő, aki azt fejtegeti, hogy az a legnagyobb baj ezen a földön, hogy már rég nem volt egy jó kis háború, hogy helyére tegye a dolgokat, vagy valami ilyesmi, nem tudom, halványak az emlékek...
De amúgy a XX. századi történelem, a véres valóság is bőven szolgáltat példát arra, amikor a háború és béke kérdéskörében a feje tetejére állt minden. Példaként említhetném a békében, háborúban egyaránt a végsőkig őrületig militarizált Szovjetunió esetét, ahol nem tudni, melyik év volt jobb: 1937, a tisztogatások éve, vagy 1932 (nem vagyok biztos a dátumban, de "békeév" volt, az biztos) amikor a sztálini apparátus pusztán gazdasági intézkedésekkel 6 millió, a kolhozosításnak ellenálló ukrán parasztot küldött az éhhalálba, vagy 1942, amikor szerintem sokkal többen nem hiszem, hogy meghaltak volna, pedig ekkor már kőkeményen háború volt, és legalábbb az ember tudhatta, merre van arccal, akár még nagyobb biztonságérzete is lehetett.. Biztos vagyok benne, hogy vannak írók, akik nem hagyták az utcán heverni ezt a jó kis témát, de momentán senki nem jut eszembe, még gondolkodom (és persze nem a SZU az egyetlen példa, de az összes valaha létezett állami berendezkedés közül ez hasonlít a legjobban az 1984-ben megrajzoltra)

4832: Kérdés (szinte csak zárójelben merem): miért hazug és gonosz ez az elv? Hiszen a lényege pont az, hogy megszerettesse a tagjaival a diktatúrát, s mindenki boldog legyen... Boldog legyen az apa, akit elárul a fia, boldog legyen a katona aki (a cél érdekében) meghalhat... s ezt el is éri... nézd! nem véletlenül az a vége hogy: és szerette Nagy Testvért... ez ennyivel több mint mondjuk Huxley-nak a Szép új világa. Itt még a ze ellenszegülőt is boldoggá akarják tenni... steszik is (a maguk módján)
The Big Brother is Watching you:)

Nézd! Az Übüben gyakorlatilag a szolgaság dicsőítéséről van szó... hogy igazi szabadság a szolgaságban van...
A Sámson és Delilában, pedig a tudatlanság ereje (Sámson úgy veszti el az erejét, hogy elolvas egy könyvet). Ilyesmi kellene nekem, a háború és béke egymásbafonódásáról, "harmóniájáról" is.

Egyébként Orwellre és a darabra visszatérve annyit, hogy a Kurázsi mama azért nem igazán használható, mert pont annak a gondolatnak kell a felszínen lennie, hogy a háborúságban találhatjuk meg a békét... (ld. a 84-et), nem annak, hogy a békét meg kell őriznünk a háborúság közepette is...:(

ok, de ha ez a diktatúra gonosz, hazug elve, amivel terrorizálják az embereket, akkor hogy találjunk hozzá olyan más drámákat, amikben "komolyan gondolják" ezeket a tételeket... ?

bocsi.... költőt

És ha már úgy vesszük, nem csak írót lehet találni a boltokban, hanem kölőt is... nem is keveset:)

4804: Én nem szeretem Kunderát, hogy valaki már ellene is szóljon :) és Paul Austert se, aki szerintem stílusban teljesen ugyanolyan, bár a fordítások megtévesztőek lehetnek..

Deehogynem:) Ez a diktatúra elve... bocs a félreérthetőségért... akkor javítom is: az Orwell által leírt hármas elv:)

Én egyszer Debrecenben a Hangyában (azóta: a sok Héliker egyike) vettem írót. Azt hittem, tej, egész addig, amíg el nem kezdtem inni...