Nekem a legérdekesebb Sz. M. könyveiben az
egyedüllét meg az elzártság
szokott lenni. Azért furcsa ez igazán, mert
a gyerekkönyvei közül az
Álarcosbál törekvéseinek teljesen
ellentmond az összes többi, amit írt.
Érdekes, hogy a gyerekkönyveinél
legalább van valami titok, ami miatt a gyerek
kiszakad a többi ember közül, és
totál magányos világ szakad rá, de
a felnőttkönyveiben egyszerűen csak a
szereplők személyisége az oka annak,
hogy úgy élik az életüket, mintha
soha nem tudtak volna beszélni... Hihetetlen
némaság van a könyveiben, talán
még a Madárkában hallottam ilyet
egyszer-kétszer. : ))) Persze, majd most fogok
gondolkodni, és kiderül, hogy a legtöbb
könyvben pont ilyen nagy a csönd. : )))