6499: Ennek ellenére persze el szabad
gondolkodni, igaz-e bármi is abból a
szövegből, csak engem végtelenül
bosszant a "Kertész Imre nem tud
írni" című kitétel,
ettől mindig - múló -
ideggörcsöt kapok. :-) És ennél
csak rosszabb kritikái voltak, amiknek semmi
köze sem volt esztétikához, inkább
mindenféle politikához, meg a végtelen
felületességhez.
Én most, hogy on-topic legyek; éppen
újra átolvastam Grecsó Krisztián
néhány versét. Ismersz
belőlük? Sajnos a többség
számára láthatatlanok, mert nagyon kis
példányszámú kiadásban
jelentek meg, talán néha az ÉS-ben is -
nekem sincsenek meg nyomtatásban. Csak egy
idézet:
"A teremtés porcikái
(ének)
Nárdusz a reggel, kálmos és
fahéj.
Ahányszor megálmodlak,
Húgocskám,
ahányszor megálmodlak,
csont ágaidból, ereid
hínárjaiból,
annyiszor megint, ahányszor megálmodlak,
és fölriadok, hogy kész,
annyiszor leszel, Húgocskám,
tested varrott celláiból,
és nárdusszá érik a reggel,
kálmos lesz és fahéj,
ahogy összesűrűsödnek
fejemben
teremtésed porcikái:
egy szirup lesz elébb,
majd cukros kása,
mintha valami sose látott
kényszer újra összecsalogatná,
egy teknőbe, kádba gyűjtené,
Húgocskám, a reggel
nárdusz illatú zúzmaráját.
(kert)
Mennyire szeretnék tejfölös,
szalonnás katonákat kikanyarintani
neked a kertből,
hogy apró tűzön megizzaszthassak
néhány tohonya barázdát,
mit aztán, micsoda mulatozás volna az,
a karéjon el együtt
gereblyéznénk;
majoránnát, köményt
szórnánk rá,
gyömbért és illatos füveket,
fehér borsot, hát persze, ha havazik,
vagy ha, mint az édes nyál,
kifolyt belőlünk a szusz;
végül kecskecsöcsű
szemekből
csikart bort hoznék, csípőset,
akárha darazsak álma volna:
sokáig sziszegnénk utána,
északi szelet kívánnánk,
megcsípett ízlelőbimbóinkra
zápor krémet,
olaj harmatot.
..."