Két gyermeket felnevelő, ma már
nagypapaként funkcionáló egyedként
hagy osszam meg veletek - nem túl forradalmi,
és nem is új - nézeteimet.
Egyrészt régi igazság, hogy nem
mindegy, a polcról a gyermek fejére
pálinkásüveg, vagy a Gyermek Larousse
esik. Másrészt az is fontos, hogy a
gyermeknek a szülei mesélnek-e
(fejből, vagy könyvből,
lényegében mindegy). Harmadrészt meg is
beszélik-e a gyermekkel a mesét? Van-e
lehetősége kérdezni? Alapvetően
minden gyermek kíváncsi, ezt a
tulajdonságát ápolnunk kéne, nem
visszafojtani (család, óvoda, iskola
felelőssége). Negyedrészt nem
ártana, ha a gyermek alsó tagozatban
valóban megtanulna olvasni (ha nem tanul meg, nem
tudja érteni a szöveget - akkor az
olvasás valóban kínszenvedés).
Ötödrészt ki kellene alakítani a
szükségletet, hogy olvasni jó. Ehhez
Weöres Sándor, Kormos István, Fekete
István, Lázár Ervin, stb. nagyon sok
segítséget adnak. Igaz ők
deklaráltan sohasem gyermekirodalmat hoztak
létre, hanem örök értéket.
(Nyílván nem lehet egyszerűen
ledegradálni
"gyermekkönyvént" a
Négyszögletű kerek erdőt, ami
ráadásul úgy kezdődik, hogy
"én nem bánnám, ha a
szomorúság meglátogatna.
Megfelelő előzmények után a
gyermek BÁRMILYEN könyvet elolvashat
(jó, persze ez túlzás, de azért
mégis...), ha kellően fel van
készítve. Főleg akkor, ha azt
látja, hogy apja is, anyja is szeret olvasni. A
gyermek végül is szereti utánozni a
felnőtteket: ne csak az anyja cipőjét
próbálja ki. VISZONT senki se olvassa fel
2-3 éves gyermekének Molnár Ferenc
Kékszeműjét. Nekem anyám
mesélte - depressziós vagyok azóta is
:)