ezt meg az üzenőfalamon találtam:
…Szerencsére sok előhalál van a
valódira való felkészülésig,
az ember élete folyamán többször
érzi, hogy se útja, se jövője, se
ereje nincs már, minden befejeződött,
kész, igazán szép volt a jó
Istentől, hogy ezt a módszeres
szoktatást a nagy záráshoz
kitalálta. A végleges, a záró
meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva
halsz meg, kezet rázol az elmúlással,
és az utolsó mozdulattal becsukod a
könyvet. Akkorára már annyi
katasztrófát átéltél, annyi
vért vesztettél, annyit féltél,
sírtál, próbálkoztál
hiába, hogy alig marad szegény halálnak
valamije, amit elrabolhat tőled, csak a
bőrödet viheti, a
csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a
születéssel, meg a spárgát, a
csontjaidat. Hol van már akkorára
belőled az igazi szenvedés, amelybe
belegyakorolt az élet, hol az a tanácstalan
kétségbeesés, hol vagy te, ép
önmagaddal?
Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik,
annyiszor átszenvedett előhalálaid
mennyei üzenetek, hiszen a nagy
arénában, amelyben az utolsó percig
mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette
jelentőségét. Ne csapásnak
értékeld Isten irgalmas át, hanem
adománynak, a végsőnél, ami
már nem „elő”, de
végleges halál, amikor végre
megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött
az áldott pihenés. Terved nincs már,
tehát csalódásod sem lehet,
sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben.
Légy bátor, minden előhalál csak
erősít, mikor földre rogysz…
Szabó Magda