18780: Kb. 19-20 éves koromban, vagyis olyan
94-95 körül olvastam el, és
meghatározó élmény volt
számomra: az, hogy ma zsigerből
elutasítom azt, hogy egy író direktbe
szétfilozofálja a szövegét,
ahelyett, hogy élvezhetnénk a
sztorizást, és magunk dönthetnénk
el, mit hova dobozoljunk, az egész 1300 oldal
csak ürügy arra, hogy szerző egy az
egybe letömje a torkunkon a jelen esetben a
történelem előrehaladásával
kapcsolatos nézeteit (ajjaj, remélem, most
nem spoilereztem) és azt is, hogy bárkinek,
főleg nekem, ilyet kelljen olvasni,
legkorábban ide vezethető vissza
(késöbb Kundera és tsai. csak
tovább erősítették ezt). És
az főleg hatalmas,
revelációszerű élmény volt,
amikor azt vettem észre huszon x évesen,
hogy a kortárs irodalomban, aki számít,
az hasonlóan gondolkodik erről a
dologról, mint én.
Szóval én anno már az egyetemen
hangoztattam a kérdést, hogy mi a fenét
keres Tolsztoj még mindig a világirodalom,
de akár csak a XIX. sz-i orosz irodalom
legnagyobbjai között, a Háború
és béke ma már szerintem nehezen
olvasható, avult olvasmány,
ráadásul tényleg ez a maratoni
terjedelem..
Ráadásul nem is egyszer fejti ki a
nézeteit a regény lapjain, hanem
állandóan visszatér a
kérdésre és újrakezdi, mintha azt
gondolná, hogy az ember nem értette meg
elsőre :( az utolsó kb. 40 oldalon pedig
nekivág, hogy minden addiginál nagyobb
terjedelemben, végleg és most már
tutira és egyszer s mindenkorra még egyszer
összefoglalja, amit már egy csomószor
leírt a korábbi oldalakon is, úgyhogy
én, amikor a baromi hosszú szövegen
átrágva magam, idáig értem,
és észleltem, hogy baszki, a
történetnek már rég vége, de
még hátravan a VNSZ (Végső Nagy
Szájbarágás), én nemes
egyszerűséggel a falhoz vágtam a
könyvet, és nem olvastam el a
végét, tehát most büszkén
elmondhatom, hogy tkp. nem olvastam el a
Háború és békét, mert csak
kb. az első 1260 oldalt olvastam el, az
utolsó 40-nel asszem életem végéig
adós maradok :D :D
Szóval, Bogi, csak olvassad :) :)