Vers mindenkinek

Mér, fáj valakinek?

köszönöm szépen, csill, kis halszívem boldog.
én sajnos nem tudok verset rögtönözni.

Csill nagybetű szorri

- ó jajj - ma megint iylen nap van, hogy dzsó olyan verset ír, ami mindenkinek fáj?
kösz, dzs.

Látod csill, aggyá másikat, mer ezt még a Dzsónak is könnyű volt, nem hogy nekem... :)

akkor majdnem kísérlet
tolltartó házban élt egyszer éldegélt
fokhagymanyomó a hebrencs kedvű víg legény
létminimum alatt tengette napjait
eszébe jutottak gyakran kis halai
aranyba merültek táncukban úgy lettek
színpompában úszó remegő füstcseppek
miként egy igazi kebelbarát tenné
ahogy kiszedőkanalát a szája elé venné
és a mélyre ásó roncs-merítő háló
barackmag szívedet átvenné a szádból
Loop-nak szeretettel a halakhoz kísérőül :)

TANGÓ
Hagyom, hogy rámroncs
Zilálj, tépj
Kezdődjön az ócska
Poros tánc
Imbolyog velünk
Fa, fűst enger...
Tó, ég s ember...
Gyere te könnyű
Vékony keszke nő
Derekad karcsú
Köldököd gyémántkő
Sebezd meg attól félő szívem
Szakítsd fel a ttóltartó lelkem
Vagy hagyj ma pihenni
Mert máskor pihenni már nem fok
hagy ma nyomó rult testem
Mert ereje már nem sok
S csak bámuld kristálly ásó tlan
Lelkem...
Veled élő tüze lelkemnek
Veled háló heve testemnek
Nem merít enni a dolgát
Nem meri verni a szolgát
Tánc ellámba dobott kenyérhély
Fonnyadt barackmag a a tökély
Ropjuk e tangót
Mely maga a pokol
Maga az ébren lét, minimum,
Míg felmentést hozol
Ragadd meg testem
Két ember - két hullámzó kebel
Barátok a csípők
Ellenségek a vállak
Támadj, te vadállat!
Hisz nézd amott a szélen
Szűzlányt s védtelen nőt
A sokaságból kiszedő kan áll
Győzd le, mutasd meg ki az ember
Támadj, szedd szét!
Ta, taratta ta!
S a végső takt, az utolsó lüktetés
Szemem nyílik, a fény megle p, rés nyire
Nyitom csak, te még fényévnyire
Tőlem...
Tangózom sok éve már
De még minden párom lelőttem...

akkor jöhet :)

Pedíg majdnem megvolt :)

najó, inkább mégse... :P

akkor most megint feladat:
tolltartó
fokhagymanyomó
prés
ásó
barackmag
háló
létminimum
tánc
kebelbarát
kiszedőkanál
füst
roncs
merít
keszkenő

*zilalt haju kolto olvassa, elejen iszonyu patosszal, de egyre jobban motyogva - vegul bamban a foldre roskadva*
A turelem sima szo,
Lelked eszi egy selyem kigyo.
Hiaba ved meleg sziklatron,
Ha nekem szerb tema velemeny,
Terjed Zold, uszik piros...

Orulok, hogy igy bejott a dolog. :)
Sajnos, mikor a multkori feladatra kesz lett a vers, behalt tole az egesz Wiw. >:) Most ujra megprobalom. ;)

Úgy hányódom közöttetek,
mint poros rézgaras
a zizegő bankók között
síkos selyembélésű zsebben:
csengene hangosan,
de nincs kivel, hogy csengjen, összeütődni –
amikor a gordonkák zsonganak,
amikor eszembe jut,
gyermekkoromban hogyan vágta a szél
őszi reggel a füstölgő esőt –
legyek álló fogas,
amelyre nemcsak könnyű esőkabátot,
de rá lehet akasztani
valami nehezebbet is –
és ha összetörik hitem magamban,
ereim emlékezete
hozza vissza makacsságom,
hogy arcom üregeiben érezzem újra
szemem feszülő izmait.

Nem adhatok mindíg! Inflálódik!

Szia Te!
kérek még :)

Hoppá, vazz!
SZia, Csill!
Asszem ez elég je lett, főleg az eleje...

túl sima nekem a szó
a téma, a lélek, a trón
hangomban kúszó selyem
mint kígyó vedlette verem
ha felszegem pirosló fejem
csak úszik a türelem
sziklát vet a partba
és felfalja üreged
bús-zöld nedve szétterjed
porcikák melegén
megeszi egy szerb legény
a védelmező véleményt
s elcsuklik a szóregény

Vészi Endrétől:
ZÖLD LÁNGRA GYÚJT MAJD
Zöld lángra gyújt majd a vidék
s a sűrű ködök szövetét
a reggel kése tépi szét.
Ó, látod, miként fekszem itt,
lesem az álom kebleit,
pedig tudom, hogy nem segít.
A karcsu fűzfák hajlanak,
s a viz alatt a kék halak
az álmaimba siklanak.
Álmomban halak, angyalok . . .
Fülemben csöndes kardalok,
révedező és jó vagyok.
Jöjjetek tavasz lángjai,
a légben fények ágyai,
madarak mennyországai.
E táj, e révület betölt,
a Nap, mint madáranya száll
s a héjjas bánatból kikölt.

Egy piros
selyem
uszik
a tronon
Szerb-ul
terjed
meleg szo:
tema?
Sima kigyo
eszik: velemenyt?
Zold szikla
ved
Turelem...
ha lelek
nekem...
- o -
Tema zold selyemben:
Terjed a
turelem,
ha
lelek,
sziklakent
ved
egy tront,
meleg
sima
szo
uszik
bennem...

Henrik:
Tudom, hogy lesz vasárnap,
de azt hiszem
nélkülem.
Mindenem fáj,
a szemem, a szám,
velem fűt
az irodám.

Tudja ő azt nagyon jól
s szereti!
de szavaimat udvarlásnak nem veszi!
Ismerjük mi egymást jól
kívülről és belülról!
Jártunk egymás fejében eleget
el is vettem tőle egy kereket!

tehat ismet eltunt a tavalyi
de tuggyuk hol vannak javai
a l`e - nek
ha el`eneklem
el en, bar nyeklem - csuklom
de nem csak csiklom
nincsen
farkam is a sarkanye
miota langot lehelve
pavavavalt

Vigyázz, Rozi, neked udvarolnak!

Mióta elolvadt az utolsó hó
Nem hallottunk magáról "ho"
Ismét itt de jó!
veva:
Nem csoda - már dzsó is megírta
"szökik a levegő az atmoszférából"
Az alkalmat megragadom
szívét helyrerakom
de csak vasárnap! - este
Gondolom tud róla?
rozesz:
fontos ember, fontos élet
de vigyázz ne tompuljon a lélek
életed tavaszán vagy még csak drága
legyen energiád a nyárra!
és az őszre is - a télről ne is beszéljünk

szia dzso
orulok hogy teccik, koszi neked az alapot

Szép. Szia, hó!

Egy tema
Szer
b
A Szo
sima tron
terjed
ha
Kigyo
uszik
nekem
piros szikla ved
zold turelem...
- lelek eszik -
Sely
em

Henrik (13.51):
Lázas álmaim reggelén,
kókadtan tompult vagyok,
s még levegőt sem kapok.
Már a szívem sincs a helyén.
(nyaf-nyaf)

Mítingről mítingre
fontoskodom mostanság,
blézerbe' meg ingbe'
mit nekem népszabadság.
Lelkem világa kietlen,
tönkretett az élet:
a közigazgatás fogaskerekeként
mint egy véglény élek.