Vers mindenkinek

el se hiszem... élnek még emberek, akik W.E.Henley-t olvasnak. itt van még egy Henley-vers; ez volt életem első versfordítása, még kamaszkoromban követtem el (lassanként már öt éve), úgy nagyjából Komjáthy Jenő-stílusában...
W.E.Henley:
Invictus
Az éjből, mely takar s belep,
Mint pokol mélye, feketén,
Hálát adok egy istennek
Legyőzhetetlen lelkemért.
Kegyetlen kínzóim között
Kínomról nem adtam jelet
S a sors csapásai előtt
Nem hajtottam sosem fejet.
A fájdalmak s könnyek helyén
Túl fantomkép a rettenet,
S ha majd a kornak réme kél
És hozzám jő, nem reszketek
Mindegy, a kapu keskeny-e
S, hogy reménysugár nem ragyog,
Hisz ensorsomnak mestere,
Lelkemnek ura én vagyok.

oszt a fakanall mire, he? oszt oz osszuny csenyánnya!

Szikszalaggal, csak elírtam...

A magyar ember
A magyar ember buherál
Sukszalaggal operál
A rádiót megpiszkálja
(Szarból várat föltalálja)
Vasrúd, madzag, fakanál!
A magyar ember buherál
Pár szerszámmal mahinál
A ladáját szétszereli
(Van három roncs, megteheti!)
Vasrúd, madzag, fakanál!
A magyar ember buherál
Egész nap csak farigcsál
Könyvoszlop az asztal lába
(Ötletér az Ikeába?)
Vasrúd, madzag, fakanál!
A magyar ember buherál
Kacajból nyomort fabrikál
S ha a világ megmotozza
Zsebében egy rubikkocka
Nomeg...
Vasrúd, madzag, fakanál!

JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: A szép éjszaka
Most a kunyhóból kiléptem,
kedvesemtől távozom,
halkan dobban tompa léptem,
körben mély, sötét vadon.
Luna kél tölgyből, bozótból,
jöttét szellő hirdeti,
nyírfák lombja földre bókol,
édes tömjént hint neki.
Hogy csodálom ezt a széles,
hűvös nyári éjszakát!
Mindaz, amit élni édes,
szívünk mélyét járja át.
Bírhatatlan gyönyör árad;
mégis, égi boltozat,
Tartsd meg száz ily éjszakádat
egyért, mit a kedves ad.

Nem én. Kosztolányi Dezső fordította így.

csókolja a melled??
ezt te költötted hozzá??

JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: Változás
Köves patak-ágyon a nap tüze hull rám!
Kitárom a karjaimat, jön a hullám,
csókolja a mellem, csiklandva követ.
Aztán csapodáran az árral elúszik,
a második érkezik és odakúszik,
s én érzem a váltakozó örömet.
De lásd, te a kincseidet egyre fecsérled,
és közben a semmibe nyargal az élet,
a lányt siratod, aki elfeled, őt!
Hozd vissza a múltadat újra, hogy élhess!
A második ajka is éppolyan édes,
s tán jobban ölel, mint első szeretőd.

szaraz tonak nedves partjan doglott béka kuruttyol
hallgatja egy suket ember ki a vizben lubickol
sejhajj denever biglizik a zegér

hagynakot akartamde.

hehehe. :)
az utolsó sor utolsó szava biztos az, ami?

Óriáspók zabájja a karom,
Nemtudom mért, egyrecsak
Hagyom
Aztán áttér beleimre, hogy közben
Véresre tépje
Még vérzőn zsibongó végtagom
Körülnéztem
Nemvolt ott semmi
Skizofrén vagyok nincs mit tenni
Már a színes kapszulák sem hatnak,
És a hngok rég nem hatnak...

emberek milliói élnek körülöttem
de én nem látom őket, megőrültem
szemem sarkából lesem, az állatokat
akik az emberek helyén vannak
"nagy az isten állatkertje"
mondták a felnőttek egyre
s most hogy felnőtté válok
emberek helyett sok állatot látok

egyedül vagyok
síratom magam
felálni akartam
de túl nehéz voltam
nehéz a terhemmel
a sok sebemmel
a vérző szívemmel
halált vágyó lelkemmel

énis

Eszmá szeretem!

:)
:)
:)
:)

Penészes pálcikát
Rágcsált eccer
Egy eccerű pénzes pocok
Percenként nézett körül
Pajzán mosollyal szája csücskibe
Pörgött szeme is hozzá.
Persze egy pillanat alatt
Sok útálója akadt
Pökhendi pockunknak
Így a felpofozott
Pocinpöckölt
Fején púpos pökhendi pocok
Sosem rágcsál többé
Penészes pálcikát
Mert az intrikát
Ő se bírja...

dzsó, várom a feldobós verset.

ühüm

öööööö Akkor most gyorsan feldoblak, jó?

:(

Ha már akkor rondó
Ha már
Nem tép a magány
Ha már
Az élet visszatér
Ha már nincs
Oka
Hogy valahol
Valamért
Megütött boka
Se fáj
Ha már
Esős reggelen
Álmos reggelen
Velem
Velem
Ha már
Nem kellek
Eldobsz
Vagy maradsz
Velem
S távolról
Int nekünk
A hátrahagyott
Szerelem
Ha már
Késő
Ha már
Vége
Miért megyünk
Együtt
A világ végére
Ha még
Ha már
Elválik majd egyszer
Ha már
Látjuk
Hogy vége
Váljunk el mi is
És emlékezzünk
A szépre...

Na még egy
-----
William Ernest Henley: RONDÓ
Az álmos nyári tengeren,
sok ernyedt nyári nap során
szerelem szólt lágy fuvolán,
és te ott kószáltál velem.
Ki nem fogadta szívesen
e bűvös dalt a fuvolán
az álmos nyári tengeren,
sok ernyedt nyári nap során?
Hallgattuk könnyű szívvel, ám
rémület tört ránk hirtelen,
álltunk magunkban, tétován,
s már emlék lett, könyörtelen,
az álmos nyári tengeren.

Erre most találtam - nekem tetszett, hátha másnak is...
------
Fjodor Tyutcsev: NYÁRI FELHŐ FÜSTÖLÖG
Nyári felhő füstölög,
és szikrázva, mint megolvadt
acéltükör, hömpölyög
nehéz vize a folyónak...
Percről percre nő a hő;
tölgyek alatt néma árnyak.
Szinte izzik rét s mező,
mézük illat-tava árad.
Gyönyörű nap!... Századok
örök rendben kergetőznek:
tündökölnek a folyók,
lihegnek a szomju földek.

Köszönöm!

szép

Semmim sincs amit adhatnék
- csak a szavaimat,
apró jajaimat.
Pedig lehet, hogy másra vágysz
- nyugodt türelmemre,
vihánc jókedvemre.
Vagy csupán csendre...
tőlem jó messze,
hogy gondolataidat meghallhasd
és végre magaddal megvitathasd.

Fenn vagyok
Fenn vagyok
Valahol
Nem tudok lejönni
Valamért
Fenn is maradok
Míg le nem zuhanok
Magamért...

hisz leérettségiztunk!!! bulizunk!!!