akkor jöjjön egy verlaine,
méghozzá a térey-féle
fordításban:
Az Érintetlenek dala
Mind Érintetlenek vagyunk mi,
szemünk kék, hajunkban szalag,
könyvekben, miknek olvasói
sincsenek, élünk hallgatag.
Fölvonulunk kart karba fonva
és nem tisztább a nap se, mint
gondolataink lassu sodra,
és égszínkékek álmaink;
csapatunk rétekre özönlik,
viháncolunk és fecsegünk,
és hajnaltól egész napestig
mámorban lepkét kergetünk;
s a pásztorlány-kalap derengve
frissességünket óvja meg,
ruhánk pedig - annyira lenge
s mindig fehérlik módfelett;
a Richeliux-k és Caussade-ok, meg
az összes Faublas lovagok
kacsintásokkal üdvözölnek
s röpködnek bókok,
"sajnos!"-ok.
De mimikájuk mindhiába,
itt célba nálunk egy se ér
alsószoknyánk sosem találja
meg a leselkedő veszély;
s ártatlanságunk visszaborzad,
hogy e settenkedő csapat
sóvárgón rólunk
álmodozgat,
habár érezzük néhanap,
hogy titkos óhajt súg a fátylak
alatt és egyre ver szivünk,
s tudjuk, a léhűtők hadának
egyszer szeretői leszünk.