Vers mindenkinek

"Ha verset ír az ember
Nem írni volna jó..."

Tulajdonos: Pengő Dzsó [Dzsó]

Kategória: Művészet, kultúra, irodalom

Link a topikhoz: link

 

 
- - [-]
most nyomjon mindenki! most eszik!!!!
  • #15986
  • 2004. szeptember 8. 16:22
Víg Éva [veva]
Lehetsz tudálékos, jólfésült, kalapos;
de mit – végtermékként – magadból kiadsz, az bizony szagos.
  • #15985
  • 2004. szeptember 8. 16:12
- - [-]
pont leszarom... :) )
  • #15984
  • 2004. szeptember 8. 16:05
- - [-]
most eszem, ugyhogy szaros téma befejezve!
  • #15983
  • 2004. szeptember 8. 16:03
- - [-]
15983 szagos monitorosok előnyben
  • #15982
  • 2004. szeptember 8. 15:52
Kalmár Boldizsár
;-9
  • #15981
  • 2004. szeptember 8. 15:50
- - [-]
kamb: ez aranyos ;-)
  • #15980
  • 2004. szeptember 8. 15:44
Bod Petra [bocihal]
15983:) ))))))))))))))))))))))))) (már ha érezte a valódi ütést walaki is...) :) ))))))))))))))))))))))))
  • #15979
  • 2004. szeptember 8. 15:42
Kalmár Boldizsár
nekem teccik. olyan mint:
három napja nem eszek
se sokat se keveset
három napja nem szarok
se barnát se zöldeset.
  • #15978
  • 2004. szeptember 8. 15:41
- - [-]
Templom oooops
  • #15977
  • 2004. szeptember 8. 15:40
- - [-]
15977: csak azért mondod, mert nem érezted... :) ))
  • #15976
  • 2004. szeptember 8. 15:40
- - [-]
Temlom
bemennyeke nemtom
  • #15975
  • 2004. szeptember 8. 15:39
- - [-]
hát biz'!
  • #15974
  • 2004. szeptember 8. 15:38
Víg Éva [veva]
"Vérszagra gyűl az éji vad..."
Itt meg:
Szarszagra kél a napi kéj.
-------
Hát biz' ez elég sz@r lett!
  • #15973
  • 2004. szeptember 8. 15:37
- - [-]
Reményik jó költő, de én inkább az NSZK-t választanám Ukrajna helyett ;-)
Reményiktől a Temlom és iskola a legjobb!
Ákos
a többi annyira nem jó tőle, de az nagyon ütős
  • #15972
  • 2004. szeptember 8. 15:36
- - [-]
(tipp: Reményik után szabadon - a napot megölted, elvérzett, ez a naplemente, majd feljött holtában mint hold... ha ezt leírod tizenhárom sorban, postapista, akkor disszidálhacc ukrajnába, és nem fogunk megsiratni)
  • #15971
  • 2004. szeptember 8. 15:32
Bod Petra [bocihal]
azért messze nem a legütősebb:) )) de szia, Dzsó:) )))))
  • #15970
  • 2004. szeptember 8. 15:32
- - [-]
DZSÓ!!!! MEGSZÜLTED PÁLYAFUTÁSOD LEGÜTŐSEBB DARABJÁT!!! JÓ NAGY!!! JÓ VAGY!!!!! legjobbkor a legjobb helyen
  • #15969
  • 2004. szeptember 8. 15:28
- - [-]
nem tok rola, h lenne
  • #15968
  • 2004. szeptember 8. 15:24
Kalmár Boldizsár
Morgensternnek vannak prózái?
  • #15967
  • 2004. szeptember 8. 15:20
- - [-]
Ezt inkább Szabolcska Mihálynak címezd!
  • #15966
  • 2004. szeptember 8. 15:20
Pengő Dzsó [Dzsó]
Nagyon szarok
/Posta Ákos Istvánnak/
Ülök a vécén
És nagyon szarok
Valamit nagyon akarok
Híres költő leszek én
Lila a fejem
Nyomom
Akarok
Nagyon szarok!
Büdöset szarok
Nyitott ajtónál szarok
Mások is lássák
Mennyire akarok
Lila a fejem
Szarok
Erőlködök
Nyomok
Bűzömmel mindent elárasztok
Híres vagyok
Nagyon szarok
Költő vagyok...
  • #15965
  • 2004. szeptember 8. 15:18
- - [-]
Ez most próza lesz, mindenkinek!
Naplemente
Emlékszem, egy szokványos téli este volt. Bandukoltam felfelé ma hegyre, közben romantikus német és magyar slágereket hallgattam. A naplemente a folyó fölött megállított, és több dal lement, míg ettől az elbűvölő látványtól zsibbadt ábrándozásból továbbindultam.
Mi is volt oly különleges ebben a mindennapos látványban? Máig sem tudom. Minden nap a nap ugyanúgy ment le a középkori bástyatorony sziluettjének takarásában kúszva.
Mégis mennyei csodálattal töltött el. Tulajdonképpen majdnem minden nap így álldogálltam a hídon vagy a toronynál. Mindig valami megfogalmazhatatlan energia szállt meg a látvány nyomán. S mikor lenyugodott a nap, talán könnycsepp, talán sóhajtás, de valami elhagyta testemet. Talán egyik sem, csak valami éteri pillanat. Valami megfoghatatlan.Valami keserű, valami szép.A naplementében valahogyan a teljességet érezni. Azt, amiért egész életében küzdött, de amit elnyel a sötétség hamar. Talán ez a gondolat hasított belém öntudatlanul. Bár nem hinném, hogy egy közhely oly örömmel tudott volna eltölteni, mint amit az az érzés adott, amelyet a naplemente nyomán éreztem. Ott, akkor, és bármikor, ha arra emlékezem.
2004. 01. 01, Budapest
  • #15964
  • 2004. szeptember 8. 15:18
- - [-]
-r+p
  • #15963
  • 2004. szeptember 8. 15:15
- - [-]
nem, nincs homepagem
a gépemről korizgatok befele, a Műveim mappából.
  • #15962
  • 2004. szeptember 8. 15:15
Kalmár Boldizsár
te ezeket a hómpédzsedről másolod ide? lécci add már meg a webcímet!
  • #15961
  • 2004. szeptember 8. 15:13
- - [-]
Szintén saját fordítás:
Conrad Ferdinand Meyer: Stapfen
In jungen Jahren wars. Ich brachte dich
Zurück ins Nachbarhaus, wo du zu Gast,
Durch das Gehölz. Der Nebel rieselte,
Du zogst des Reisekleids Kapuze vor
Und blicktest traulich mit verhüllter Stirn.
Nass ward der Pfad. Die Sohlen prägten sich
Dem feuchten Waldesboden deutlich ein,
Die wandernden. Du schrittest auf dem Bord,
Von deiner Reise sprechend. Eine noch,
Die längre, folge drauf, so sagtest du.
Dann scherzten wir der nahen Trennung klug
Das Angesicht verhüllend, und du schiedst,
Dort wo der First sich über Ulmen hebt.
Ich ging denselben Pfad gemach zurück,
Leis schwelgend noch in deiner Lieblichkeit,
In deiner wilden Scheu, und wohlgemut
Vertrauend auf ein baldig Wiedersehn.
Vergnüglich schlendernd, sah ich auf dem Rain
Den Umriss deiner Sohlen deutlich noch
Dem feuchten Waldesboden eingeprägt,
Die kleinste Spur von dir, die flüchtigste,
Und doch dein Wesen: wandernd, reisehaft,
Schlank, rein, walddunkel, aber o wie süss!
Die Stapfen schritten jetzt entgegen dem
Zurück dieselbe Strecke Wandernden:
Aus deinen Stapfen hobst du dich empor
Vor meinem innern Auge. Deinen Wuchs
Erblickt ich mit des Busens zartem Bug.
Vorüber gingst du, eine Traumgestalt.
Die Stapfen wurden jetzt undeutlicher,
Vom Regen halb gelöscht, der stärker fiel.
Da überschlich mich eine Traurigkeit:
Fast unter meinem Blick verwischten sich
Die Spuren deines letzten Gangs mit mir.
Conrad Ferdinand Meyer: Lépteid
Régen még mikor ifjú volt korunk
Vittelek a szállásadó házba
Mely a szép erdőség túlpartján volt
Eső szitált s köpenyed rejtekén
Bizalmasan kacsintottál felém
Talpaid a nedves földbe vájták
Finom lényed árnnyi rajzolatát
S míg lépteid erdőnk útját rótták
Te a nagy út egészét mesélted
Melyből egy hosszabb szakasz jő immár
S rejtettünk mosollyal búcsúnk búját
S elváltunk, hol a szilfák mögül már
Felsejlett a kunyhó s lassan indultál
Tova, míg én a megtett utunkon
Visszafele ballagtam szépséged
Megfogott, s reméltem a közeli
Viszontlátás édes víg vigaszát
S félénk pillanataink friss mámort
És gyengéd bódultságot próbáltak
A közeli viharban áltatni
De mikor eleredt az eső s már
Elborzadva vettem észre, karcsú
Talpvonalad nyomait hogy mossa
Esőcseppek ádáz armadája
Bele a végtelen semmibe
S hirtelen átjárt a fájdalom mert
Láttam hogy mosódnak szét utolsó
Közös perceink legvégső nyomai.
S a fájdalom, mely átjár azóta is
Szüntelen bizsergetvén lelkemet
Hogy könnyeimmel áztassa széjjel
A fájó papírrengeteget, ha
Soraim rovom sírjak percekig.
2004. július 4., Budapest
  • #15960
  • 2004. szeptember 8. 15:12
Kalmár Boldizsár
C. M bocs.
  • #15959
  • 2004. szeptember 8. 15:12
Kalmár Boldizsár
C.H kifejezetten jó! sok kedvencem van tőle.
  • #15958
  • 2004. szeptember 8. 15:11
- - [-]
meg még Aldo Palazecchi: A beteg forrás c. verse igényes ebből a stílusból
  • #15957
  • 2004. szeptember 8. 15:11