a kritikát továbbra is bírom -)))
akota@freemail.hu
at
Tegnap
Lázadva kérdem a tegnaptól:
Hova tűnt? keresi értelmét.
A képek csak álmok,
Vad zuhatagként borulnak,
Selymes orcádra csókot nyomnak.
Egy pillanat, amit tudnod kell.
Oly édes és különleges a csend,
Lélektelen harang kondul,
Hangos film csap arcul.
Az erdő mélyén ott lohol egy
kentaur
Vigyora kaján és lassú, földet
döngölő,
Mikor a folyó sistereg
Azt hallom szörnyeteg
Forró, rühes és mégis rengeteg.
Lázadva érzem magam.
Mai keserves szóval, szánalommal.
Hegedűszó gyötri a kósza
hírverést,
minden fáj, minden zenél, a semmit
hallom.
Termékeny utat kósza állathad
tiporta
De miért sodorja édes kincsét a
természet?
Patásan rúg belém a szomj,
Emberi arca kárhozatra ítél
Nem félek, mégis itt a tél.
Az ezerszer elmondott rigmusok és
csapások,
Ami eddig szólt, csak éteri, kozmikus
erő
Napsütötte, vért izzadt
valóság.
Könnyes a tegnap, kendője
szétfoszlott
Ágyékom görcsöl, halni kész a
félelem,
Kacsint élesen, fogát csikorgatva
Erős, mint a lelkiismeret. A tegnaptól.
A holnap pedig csalhatatlan és várod.
Üveges szemed, fagyott könnyed lesz
valód.
Erdő mélyén farkas szemeket
vadászom,
nézem és kimondanám, mit nem
értesz meg,
De hagyd, hadd szóljon a végzet,
Olyan az érzésem, mikor tiporják a
népet
Elfojtott remény és sugár csillan.
Tényleg. A fény! Olvad sóhajtva a
kényelem.
Ez van ma. Mondva csinál a félelem.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Szabad(ság) szerelem
testem tehetetlenségi nyomaték
vánszorog kínlódva
gyomrom visszahökölő perisztaltika
belül ég
forrón ölelsz
vágyom pillantásod
gyilkol hiányod akarva a szándék
gyümölcsét
lábam remegve felhúzom
könyörögve a csendért
hangod akarom
sóhajod kérlelem
sikítva a félelmet
de jajgat a teremtő
hogy szolgája vétlen úton halad
mert az érzelem nem holmi kártyavár
pedig ledőlni látszik minden
olvadnék
szándékod együgyü vermébe
együtt
mit létezésünk egyetemes bűne
rombol
sziklaszilárd
a félelem
bizonytalan,
mint kerítés a biztos lét bizonytalan
harcának
fenn és lenn
gyűrűzve az akarás
eszmékért az elszánás
könnyed ízlelem, és fáj
-----------------------------------------------------------------------------------------
Északi igazság
havas, latyakos
északi igazságok odafenn
utam sötét, de a hó fehér
látható bűnnel
igen
és hallom, ahogy zúdul
érzem, ahogy nyom
nem fáj
torzít és csúszik
a hang, mely oly merész
a tett, mely ennyi és kész
kezem és arcom merev
burkoltan csak a holnap felé
mert jó
csillogó foltok előre
szemhunyásnyira
felolvadva és áldozatra készen
a szó, sugallva, hogy nem fél
hajszolva, mert él
tündököl, látom már
nem volt látomás
nézek magam elé, hogy lássam
olvasom
kell, hogy szikláról ne csússzak le
ne csak faágról potyogjon
a hópehely
Mégis
Halni készül a hideg,
rideg tekintet
jeges orcádon úszik az akarás,
a valaki mellé vágyódás
Mar a szomj,
torkom kaparja
Belém harap
Kísértve a holnapra
Játszanak a színek,
szél fújja a fehéret,
szívem vörösben díszeleg
Átjárja a kín
Olvadó jégcsap ereszkedik,
megfojt
Jégvirágos ablakom előtt
mosolyogsz,
ajtóm kulcsát szorítod,
az ölelést.
Nem kopogsz
mégis megfáradt jégpáncél
könnyeim helyén
Virraszt a sarki fény,
hangod hallom
farkasként üvölt a teliholdra
Távolodom,
mert fázom, hogy hozzám érj
Süvit a szánalom
didergő oltalom
Rám zúduló jégeső
Forró, érzéki belső
Fagyott lelkem lobogó tenger
forró ágyból felkelés
fázom