[Reggelire ismét egy kis Cselényi Béla,
én nekem ez a kedvencem tőle.]
A madárbüntető
Nem szóltam még a
madárbüntetőről.
A gondolkodó értelmiségiek
előbb vagy utóbb a
madárbüntető elé
kerültek.
A madárbüntető kerék
két(,) traktorkerék-nagyságú
korongból állt,
melyek arasznyi rudakkal ízesültek
egymáshoz,
akár egy kisebb óriáskerék,
s a korong alsó harmada
egy bőrönd-nagyságú
medencében állt.
Közepéből egy
kerékpárpedál-nagyságú
hajtókar állt ki.
A rövid rudakra
összekötözött lábú
csirkét, galambot, verebet, papagájt
kötöttek,
a tartályt meg feltöltötték
vízzel.
Minden valamire való értelmiségit
végül
a madárbüntető elé
állítottak.
- Forgassa, kérem! - szóltak rá.
- Nem! Nem tehetem! - tiltakozott ilyenkor
undorodva
a jóérzésű
értelmiségi,
a... a... székelyföldi magyartanár.
- Fásuljon, kérem, oda,
hogy forgassa meg a korongot -
unszolta az ugyancsak a
hatalom óriáskerekéhez
erősített felügyelő.
A jóérzésű ember,
a helytálló magyar
ekkor sikoltást hallott.
A gépírónő volt az.
- Jaj, forgassa már,
az Isten szerelmére!!
Mindjárt befulladnak azok a szerencsétlenek
ott lent!
A félreállított értelmiségi
ekkor
óvatos forgásba hozta
az egészen áttekinthető
méretű óriáskereket.
Jobbkézt csapzott,
tikkadozó madarak verdestek szárnyukkal
és bugyborékoló csőrükkel
levegő után kapdostak,
balkézt meg eszeveszett pánikkal
rikoltoztak
a lefelé forduló szárnyasok
és fuldokolva merültek alá,
mint karácsonyfa díszek a
galvanizálóba.
S az ember, aki mindig helytállt,
azontúl örökké forgatta a
madárbüntetőt,
nem állhatott le többet vele,
hiszen nem vehette a lelkére,
hogy, (különbséget téve madár
és madár között)
megfeledkezzen az alsó
helyzetűekről,
akik bizony ugyanolyan ártatlanok voltak,
mint a nem sokkal szerencsésebb felső
helyzetűek.
Ez volt.
Minden valamirevaló értelmiségit,
(különösen
székelyföldön)
előbb vagy utóbb
a büntetőkorong mellé
állítottak.
Elfásították a lelkét,
meggyűlöltették vele a szárnyasok
rendját,
és madarat fogattak vele,
madárijesztővé és
csirkefogóvá tették,
hogy élvezettel fojtogassa a kicsi
dühös rigókat,
kicsi csapzott, beteg csibéket,
és virtusnak érezze a lomha
röptű
óriás sasok
utolsó példányainak
gyakran nem is egészen veszélytelen
tartályba nyuvasztásait.
A hatalom
az eladdig jóravaló, okos, (ugyanakkor
egyszerű) embereket
így átnevelte
lelkes szárnyasbüntetőkké,
notóius madármerítőkké.