És egy kortárs szélsőjobb,
Szentmihályi Szabó Péter!
Térdre, magyar!
Megfojtanak, megfojtanak,
kigyoznak, mint a szennypatak,
sziszegve szolnak szep szavak:
hiszen szabad vagy, o, szabad!
Te valasztottal engemet,
te bamba, arctalan tomeg,
elszivom lassan eleted,
nem lesz hazad, se gyermeked,
nem lesz hazad, nem lesz hited,
minden szavamat elhiszed,
mindenhol szozatom sziszeg.
Imadd a huvos bankokat,
ott intezik a sorsodat,
ne vidd vasarra borodet,
keruld a puskas oroket,
szemetdomb varos ez: tied,
tied az osszegyult szemet,
a villank kofala, a svajci bankbetet
erted van, s teged ved, cseled,
ha mar kihalt a nagy csalad,
ha mar ehenhalt jo anyad,
ha nincs honod, se otthonod,
ha mar szokesed fontolod,
sziszegve szol, ki jot akar:
fuss, merre latsz, szegeny magyar!
Ellopnak minden unnepet,
ok adnak mindennek nevet,
egymast ezert kituntetik,
hat arulo, ki tuntet itt,
ki masrol maskent szolni mer,
nem elvtars es nem is haver,
akit riaszt a penz szaga,
bizony nem jo demokrata!
Hoheroddal ne alkudozz,
kirablodnal ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad mar, megszokni rossz,
nyugodj meg hat, Petofi nepe,
es terdre, magyar, terdre!