zúzott ablakok közt
süvítő
rideg szélroham után
üdítő
csend csap le s betakargat
homályból szőtt szürke lepel.
vakon kergetődző fényjárta
por
apró árnyék suhan, a sitt alól
nesz hallik, a vakolat pereg
üres ez az otthon, letűnt
büszkeség.
emlékszik a megvakult ablakszem
fény járta át sok családi
ünnepen
gyereksereg lehellete rajzolt rá,
jégvirágot üzent hideg hajnalokon.
látta, hogy született egy nemzedék
majd elmúltak csendesen, kotorék
kor küszöbén csavargó
bombaszilánk
törte derékba álmait, tanúja a
mának.