Kanapé a pusztában

és végül:
http://dunajcsikmatyas.hu/proza/laiosz.htm

D)
A Láiosz címû tragédia a thébai király életének egy korábbi eseményét veszi alapul. Történt ugyanis, hogy Zéthosz és Amphión elfoglalták Thébát, így Láiosznak el kellett menekülnie a városból, ahol uralkodnia kellett volna. Végül Pelopsz királynál húzta meg magát, ahol hamarosan nagy megbecsülésre tett szert, olyannyira, hogy a király rábízta a fiát, Khrüszipposzt, és megbízta Láioszt, hogy tanítsa meg az ifjú trónörököst a kocsihajtás mûvészetére. Ez így rendben is lett volna, ám Láiosz beleszeretett Khrüszipposzba, és az egyik kocsihajtási lecke alkalmával elrabolta magához, Thébába (közben ugyanis Zéthosz belehalt a halott fia fölötti gyászba, Amphiónt pedig Apollón nyilazta le, amikor a feleségén, Niobén bosszút állt kevélységéért, így Láiosz visszatérhetett városa trónjára). Amikor Pelopsz hírét vette a rablásnak, azonnal útnak indult Láioszhoz: a fiát azonban nem tudta visszahozni, mert az ifjú trónörökös közben öngyilkos lett szégyenében. Ezért Pelopsz megátkozta Láioszt, hogy a saját fiának kezétõl kell majd elpusztulnia. A történet pedig itt kapcsolódik az Oidipusz királyhoz: hiszen a születõ gyermek, akit Láiosz saját életét féltve nem akar életben hagyni, hanem inkább kitéteti a hegyekbe, nem más, mint maga Oidipusz - az az ember, aki végül életben marad, és beteljesíti a jóslatot…

C)
Pelopsznak egy nimfától is született gyermeke, Khrüsziposz. Pelopsz fiaival együtt nőtt fel Labdakosz fia, Laiosz is, akinek menekülnie kellett Thébaiból, amikor gyámját, Lükoszt Zéthosz és Amphión elűzte. Valamennyi gyermeke közül Khrüszipposzt, a nimfa fiát szerette legjobban Pelopsz. Iriygkedtek is rá a testvérei, Hippodameia is áskálódott ellene. Végül anyjuk tanácsára Atreusz és Thüesztész egy kútverembe vetették. Mikor pelopsz rátalált legkedvesebb fia holttestére és a bűn kitudódott, a gyilkos testvéreket megátkozta és száműzte. Voltak, akik azt beszélték, hogy Laiosz volt az, aki visszaélve a vendégjoggal, Khrüszipposz halálát okozta. Pelopsz szörnyű átkot mondott rá is, amely utóbb egész családjára ránehezedett és be is következett. Az ő leszármazottja volt Oidipusz, aki apját megölve anyját vette feleségül. Hippodameiát is száműzte országából, mert bűnrészes volt mostohafia halálában. A királyné Mideában talált menedéket, ott is halt meg. Pelopsz azonban visszahozatta a hamvait és Olümpiában templomot emelt föléjül. Ott nyugodtak Pelopsz csontjai is és az ő sírja közelében tartották évszázadokon át az olümpiai versenyjátékokat, Pelopsz és Oinomaosz kocsiversenyének emlékére.

B) LAIOSZ egyéves csecsemő volt, amikor Labdakoszt (apját) megölték. Neve annyi mint "a nép királya". De a köznyelvben mást is jelent, például azt, hogy "bal". Laiosz - annak alapján, ahogy ezt Euripidész a Khrüszipposzban leírja - a fiúszerelem feltalálója. Mikor az ifjú Laiosz (Zéthosz és Amphion thébai uralkodása alatt) vendégségben időzött Pelopsznál (Tantalosz fiánál), kocsihajtásra tanította Pelopsz szépséges napfiát, Khrüszipposzt, az "aranylovú"-t. Laiosz beleszeretett Khrüszipposzba és elrabolta, vagy inkább izzó szerelemben megszöktette. Pelopsz ezért megátkozta Laioszt: soha ne lehessen fia, vagy ha mégis, akkor fia kezétől haljon meg. Khrüszipposz, Laiosz első felesége, végül Laiosz ágyában halt meg (megölték?, vagy öngyilkos lett szégyenében? - Aiszkhülosz nem a fiúszerelem feltalálóját látta Laioszban, hanem a rossz, birtokló szeretőt, akin a gyönyörű appolóni fiú tönkrement). Laioszt, aki feleségével Iokasztéval együtt annyira akartak utódot, háromszor világosította föl a delphoi jósda (ebből kettő): "Ne vesd el magját gyermekeidnek az istenek akarat ellenére! Ha fiat nemzel, meg fog ölni a sarjad, s egész házad vérbe fullad." És: "Laiosz, Labdakosz fia, pompás utódokat kívánsz? Nemzeni fogsz egy kedves fiút, de az lesz végzeted, hogy saját gyermeked keze által veszíted életedet. Mert így látta jónak Zeusz, Kronosz fia, engedve Pelopsz rettenetes átkának, akinek a fiát elraboltad. Ő könyörögte le rád mindezt." Laiosz végzete beteljesedett. Élete/Sorsa két pólusa, a két legnagyobb emberi vágy/félelem-energia inerciája: egyszerre mérhetetlen "napfényívó" a szerelemben, s egyszerre fokozhatatlan iszonyat (a pontosan kimért, elkerülhetetlen) eszkaton rettenetétől. Halhatatlanság és halál, a határtalan és vég, a gyönyör és kín, dicsőség és szégyen, mámor és üresség kozmikus malomkövei között élt. De ebből csak az apollóni jobboldal, a "napfényívás" érdekelte igazán, a baloldalnak ott volt ő maga - az igazi balga. Oidipusz, a fia megölte, midőn negyedik útjára indult Delphoiba a jobb bizonyosságért - megkapta.

A)
Ennek a Pelopsznak egy nimfától született egy Khrüszippon nevu fia, aki együtt nevelkedett Pelopsz többi gyermekével, illetve Labdakosz fiával, Laiosszal is - azzal a Laiosszal, aki késobb Oidipusz apja lett. Pelopsz Khrüszippont szerette a legjobban gyermekei közül, s azt beszélték, hogy Laiosz volt az, aki késobb visszaélve a vendégjoggal, Khrüszippon halálát okozta. Ezért Pelopsz borzalmas átkot mondott Laioszra és egész családjára. Zéthosz és Amphión halála után Laiosz vette át az uralmat Thébaiban. Így helyreállt a Labdakidáknak, a városalapító Kadmosz vér szerinti utódainak az uralma. Csakhogy Pelopsz átka fenyegeto árnyékként borult az egész családra… S most érkeztünk el Laiosz és Iokaszté házasságához és a borzalmas jóslathoz, amely így szólt: Laioszt fia fogja megölni, majd saját édesanyját veszi feleségül. És bár ebbol kifolyólag a királyi pár nagyon önmegtartóztató életmódot folytatott, egyszer mégis megtörtént a baleset (bormámorban gyermeket nemzettek), a királyné várandós lett (Oidipusszal)

1370: ...és lazítani. : )))

1367: Jaj, ne már, a Karnevál jóóóó... Csak szokni kell. : )))

1368: Annyi baj legyen. Azért a Hárombéka tér neve tetszik. :-)

1367: úúú, télleg!!!
(szerintem se fogod bírni, én is alig bírtam)

1366: Az van, hogy nem nagyon rég fejeztem be az Iliászt, ami rohadt nagy csalódás volt, mert sehol se volt benne a faló, pedig annyira vártam...
Most meg, a Kispál szöveg miatt akadt meg a szemem a polcon Hamvas Béla Karneválján. Abba kezdtem bele, de... ahogy elnézem, nagyon sokáig nem fogom bírni szegényt. :-)

1365: az a baj, hogy nem tudom kitalálni :-)))))

1364: Kitalálod, hogy ez kitől van? :-)

1363: hm, hm :-)))))))

Kesző Benjámin köszörűs a Hárombéka tér 4. szám alatt lakott.

Dalminak és Petinek
(Felicián, avagy a tölgyfák tánca jeligére)
Nemes Nagy Ágnes:
Éjszakai tölgyfa
Éjszaka történt, hogy a járókelő
valami zajt hallott és visszafordult:
egy tölgyfa jött mögötte.
Megállt, bevárta. Úgy jött ez a tölgy
ahogy gyökereit frissen kihúzta
s még földes, hosszú kígyólábakon
hullámzott az aszfaltos útra,
mint egy idomtalan sellő, igyekezett,
túlságosan széles feje surolta
a néma boltredőnyöket,
mikor elérte a járókelőt,
a lámpaoszlopnak mindjárt nekidőlt,
aztán haját szétháritotta.
A haj mögül egy tölgyfa arca nézett.
Nagy, mohos arc. Talán. Vagy másmilyen.
Érezte akkor a járókelő
saját körvonalait lazulni,
köd úszta be folyékony partjait,
mint aki hirtelen erdei
tóvá sötétül,
mert egy ilyen arcot tükrözhetett.
És lélegeztek mindaketten.
Néhány madárfészek a tölgy hajában,
bennük alvó madár, mintegy gondatlanul,
ott-feledetten.
Mert sürgető volt.
Oly sürgetően állt ott mozdulatlan,
mint egy hír, tölgy-alakban,
amely elfárad megfejtetlenül.
Hajfüggönyét visszaengedte már.
Megfordult. Indult. Furcsa lába.
Vitte fészkeit, madarait,
s a járókelő
szilárduló szeme előtt
fénnyel szórta a neonlámpa-sor.
Már várta az elhagyott gödör,
amelybe visszaforr.

:-) :-) szivecske :-)

1359: papparépa-répa-répa rááá rááá

csak annak igazolására, hogy kispáléknak a legbonyolultabb konstellációkra is vannak dalszövegeik, pl. arra, ami most van, hogy:
"tegnap volt árpilis 11. a költészet napja, mert e napon született József Attila, és ma április 12. van, az űrhajózás napja":
Mára már nehezet gyakorol mindenki
Aki kihagyott valamit igyekszik megtenni
Öljön vagy faljon vagy feküdjön másokra
Mindenki motivált a többit meg álmodja
Mára már fél kézzel intézek egy olyat
Amitől Szárszónál nekimegy a vonat
Akárkinek, nem kell, hogy az illető pont ember
Legyen voltak itt más lények is, nem kell
Félni szóltam és ez megnyugtatta őket
Hátradőltek emlegetvén tűnt időket, s nőket
S míg megmerültünk a sok földi történetben
Párolgott az űrhajó kinn az esti kertben
No, idő van néztek fel pohárról órára
Maga meg Bandi bá vigyázzon magára
Mert maga az egyetlen aki még egyben van
A többit elvitte valami űrprogram

Hamvas Béla: A magyar Hüperion (1936)
Magányomban sokat gondolkozom a magyar Hüperionon. Ki ez a Hüperion? Hogy érthető legyen, mit akarok mondani, egész előadást kell tartanom.
Az idő legtöbbjében volt ember, akire nincs más kifejezésem, csak az, hogy yahoo.
Kiről és miről ír ez a yahoo? Természetesen önmagáról. Az egész irodalom olyan, mintha valaki kulcslyukon nézne be a nászutasok szobájába. Mindegy, hogy mit ír, dzsentrit vagy polgárt vagy katontisztet vagy proletárt, mind yahoo, léha, pimasz és nyálas. Egy szót se többet róla, már az is sok, hogy az ember észreveszi.
A második nem ilyen elundorító, de annál émelyítőbb. Cukorból készült. Ez a divat. Nálunk Kisfaludy Károly vagy Jókai képviseli. Megénekli a dohánybarna frakkot és az éppen akkori operettdívát, a korszak új emberét, mint a rettenthetetlen doktorkisasszonyt, vagy a rikkanccsá lett vezérőrnagyot. Vigasztalanul cukorból van itt minden, Zrínyi kirohanása és a táblabíró, a tatárjárás és a zálogház. Ebből is elég.
Most aztán veszélyes ember következik, a fellengző. Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady tartoznak ide. Csupa lobbanás, görögtűz, kulissza, vezércikk és andalító tenorizmus. Olyan szépen tárják fel bűneiket, és olyan ellenállhatatlanok, amikor fáj nekik valami, a szerelem, vagy a közállapotok. Ez a tündöklő ripacs és a bájdalú szenvedő mind arra született, hogy a legnagyobb költő legyen.
Így jut el az ember az eltakaróhoz, aki tulajdonképpen a fellengző másik oldala. Fáy és Arany. Veszélyes ez is, mert bölcs és higgadt, és bízik a jövőben. Mindig van valami a tarsolyában, amivel a lázongókat békére inti. A múlt szép volt, a jövő is az lesz, csak a jelen kutyaszorító, de bízzunk és higgyünk, tisztesség, munka, kis örömök és kiskatekizmus, szóval minden kicsiny.
Most a kőember következik, a befejezetlen. Berzsenyi, Vörösmarty, Kemény, Zrínyi. Nem faragták ki egészen a sziklából, amelyből készült. Csupa súly, elmosódott formátlanság és masszív esetlenség. Éji alak, a mélység fölé hajlik, de nem tud belezuhanni, ott csüng, és nem jó ránézni. Félelmetesen tud mindent, és ezért öli magát méreggel, narkotizáló megalkuvással. Barátságtalan magányban él, tehetetlenül, környezete kicsinységében fulladozva, értetlenül, távol és önmaga előtt is kérdésszerűen, örökké a fényt várva, örök sötétségben.
És végül egy ember. Bessenyei az egész magyar szellem, az elkallódott tudatlanság, amely külső ösztönzésre néha felpillant, még tanul is, maga is belefog, de ami a kezéből kikerül, szánalmas, telve tervvel és álommal, bátortalan és önállótlan, csupa buzgalom és csupa tehetetlenség. Nincs egyetlen önálló gondolata, a motyogásnál nem viszi sokkal többre, végül ismét elkallódik. Bessenyei csapnivaló író és költő. Mindaz, amit írt nyomorúságos. De Bessenyeinél nem az a fontos, hogyan írt. Rajta kívül mindenki élvező és átvevő, és mindig készet vár és készet kap, valahonnan, mindegy, iparcikket, divatot, ízlést, államformát, vallást. Ezzel a hitvány állapottal szemben ő az, aki saját földű szellemet akar teremteni, ő az, aki az utódok nemzedékeivel szemben az előd - az örök előd. Elődje olyan kornak, amely nem következik el soha. Bessenyei az ébresztő, aki innen belülről akarja fakasztani a szellemet, mert látja, hogy utódlással teljes élet nincs. Amíg nincs hagyomány, példa, amíg a szellem itt nem örökölhető, addig minden mások kölcsönéből él, nyelv, életrend, állam. De Bessenyei nagysága nem ez. Ő az, aki legközelebb áll Hüperionhoz.

__Harmadik levél__
Még sokat tudnék mondani Bessenyeiről. A legutóbb ismét elővettem a Természet világát. "Unalmas a kemény elmélkedés", mondja mindjárt az elején. Fél, hogy nem fogják megérteni. Aki ettől fél, máris vesztett. Milyen lapos! Fölfedezi, hogy "minden titok". Nem irtózatos? Az ember mint csecsemő fejezetébe bele lehet betegedni. Az ifjúság olyan, mint azok az ájtatos füzetek, amelyeket szenilis papok írnak, és rossz szagú vénkisasszonyok árulnak a templom előtt. Ez az a bizonyos báránykahang, amelyet az embernek önkéntelenül ellensúlyoznia kell valamilyen esztelen gaztettel. Olvasta ez az ember Voltaire-t? Látta valaha is ezt a sort: ". az embernek amíg szegény, nincsen szüksége Istenre, mihelyt pénzt adott kölcsön, rögtön azon lesz, hogy adósa higgyen. Azt akarom, hogy ügyvédem, szabóm, szolgám és feleségem istenhívők legyenek." A báránykasághoz mindig kellett ügyefogyottság, de Sterne után? Bessenyei költő és gondolkozó és államférfi, de rossz államférfi, még rosszabb gondolkozó, és még ennél is rosszabb költő. Azt mondja: "Sok ember vesztette halhatatlan nevét - Hogy sorsa nem tette útjára életét - Eke szarván halnak meg nagy vitézek." - Ezzel aztán szíven találja magát és az egész magyar szellemet. Hiszen ő a nagy vitéz. Valami baj természetesen van. A helyzet nem tragikus, hanem hallatlanul nevetséges. Az eke szarván meghalt nagy vitéz komikus figura. Bessenyei feltételezte, hogy másképpen nem is lehetne, mint ahogy van. Pedig ez az, amit nem lehet. A sors éppen az, hogy minden úgy van, ahogy van, szükségszerűen, mert hiszen ez a sors. Hogy az eke szarván nagy vitézek halnak meg, humoristának való téma. És a humorista ebből indul ki, amikor feltételezi, hogy a mennyországban a legnagyobb drámaíró nem Shakespeare, hanem egy suszter, a legnagyobb hadvezér talán nem Caesar, hanem egy kéményseprő. Az eke szarván elkallódott vitéz komikus. Nem lett az, aki volt! De nem azért, mert valaki más akadályozta meg. Nem lett, mert ő egyszerűen nem volt az. Hogy ki vagyok, azt a sors jobban tudja, mint én. S ha én más véleményen vagyok, véleményemmel nevetségessé válok. És ez Bessenyeinél is csakhamar kiderül. Nem volt ő nagy vitéz - vagyis nem volt uralkodásra hivatott ember. Úgy kellett meghalnia, mint a remetének. Hol árulja el magát? Számtalan helyen. Az egészen jellegzetes pedig a első könyv végén van, amikor Nagy Sándorról ír: "Az egész életét hibára tette ki." - "Micsoda óriás képzelődés, a világnak egyik széléről a másikon uralkodni". Úgy látszik, ez a nagy dolgoktól való félelem, a nagy dolgok nem értése. Ilyet csak az mond, akiben valami meghalt, és el van temetve.

A nagyság! Okos akar lenni. Nincs bárgyúbb ember, mint az okos. De: "Ugye sohasem vagy vérbe keverve, . mulatva írsz, tudod, mulatsággal vesznek. Igazságaidat nem kevered vérrel". Igen, a vérrel kevert igazság! Végső komolyságát önmaga előtt elvesztette. Nem ír tigrisigazságokat, amelyek, ha eltér tőlük, ráugranak és szétmarcangolják. Nem élet-halál igazság! Nem valami, amit biztosan kell tudnia, mert ha téved, vége. De: "A tenger csak lassú habot hány magában, .és a lélek hallgat". Ül "a Nagy Árnyékban". "Elevenen a halálban ül, hol csak azért mozog, hogy magát érezze, s kínjaival szívét szüntelenül vérezze." "Olyan lettem, mint a pusztában bujdosó zarándok, ki világát elhagyva csak egyedül ül, . írok nyugalmamban, kínomban, nem tudván mi vonz".
Negyedik levél
Persze, most fölteszed a kérdést, miért ez a rögtönzött irodalomtörténet. Talán azért mondtam el, hogy a tételt igazoljam, mi vagyunk a nép, amely nem ismeri fel géniuszát? Nem. Azt hiszem, mi ezt is másoktól tanultuk. Különben is, mellőzés! Fel nem ismerés! Mit kellett volna tennie, hogy méltóan bánjanak vele? Kinevezni tiszteletbeli főszolgabírónak, bankigazgatói fizetést adni neki, és fényképét az összes képeslapban közölni? A legtöbb ilyen állítólagos géniusznak itt ugyanis az az egyedüli érdeme, hogy nem lett főszolgabíró és nem kapott bankigazgatói fizetést, bár mindent elkövetett, hogy az legyen, és meg is érdemelte volna. Szörnyű kezekben van itt a géniusz még a géniuszoknál is.
Mást akarok mondani. Nem a látszólagos, hanem a valódi paradoxont. A feltűnő itt, hogy a könnyű és a sima kifejezést a yahoo bírja jól, a divattípus már kevésbé, a legnagyobb magyar költő még kevésbé, a józan még ennél is kevésbé, a befejezetlen alig, és Bessenyei már sehogy. Miért? Mert a yahoo, amikor yahoo-ságát kimondja, az egész országot a háta mögött érzi, és fokozatosan fölfelé, minél magasabbra ér valaki, annál kevesebb embert érez a háta mögött. A befejezetlenek már alig néhányat, Bessenyei már egyáltalán senkit. Az értelmes, formás kifejezés nem tehetség kérdése. A költészet mindig azt mondja ki, hogy mi az ember és a szellem viszonya. Ez a magyar paradoxon, amely minden más néppel ellentétben áll. Minél nagyobb, mélyebb és súlyosabb itt a szellem, annál kisebb a reá vonatkozó igény. Ennek következménye, hogy a szellem annál nagyobb ellenállással kénytelen megküzdeni, de nem a népben, hanem magában a költőben.
Ami Bessenyeire jellemző, hogy minél magasabb és több a szellem igénye benne, annál keservesebben tudja kinyögni. Amíg valami híg, addig nincs baj. Mihelyt komolyodni kezd, a forma összetörik. Ahol már minden tiszta lehetne, ott nincs más, csak értelmetlen hörgés. Nem volt minden népnél valahogyan arányban a súly és a forma? Nem azért volt ez így, mert elismerték őket, mert főszolgabírák voltak. Mindössze azért, mert ha mondott valamit, tudta, hogy van, aki meghallja. Itt a fülek csak a cigányprímások számára voltak nyitva. Ez a paradoxon, minél üresebb valaki, annál jobban sikerül neki. A géniusz van, de a nép csinál belőle azt, amit akar. Minél magasabb emberi lény, a ráirányuló figyelem annál kisebb, és amikor felérne a csúcsra, teljesen magára marad. Ez Bessenyei.

bocsi a helytelen helyesírásért:) majd igyexem javulniXD

Reinkarnáció:
Csobbanásnyi a lélek? vagy épp egy evőkanálnyi tere?
hitünkszerint majd az egyszeri és megismételhetetlen után,
mind beleszületünk a mennyei bálterembe kopogós végű cipellőnek,
hogy az élet álltal kibocsáltott lüktetésre járjunk égi dallamot.
de jobban tetszik a gondolat hogy nem az elveszett a remény
és a végerögvest kezdete a mostnak.hogy a halálban ha kinyújtom lélek-karom
átérek egy új születés börtönéig ahol a tudat tiszta,csak a lélek borostás
mint mikor penge shan ás szakáll hull körülötte porba de buta az eszköz
és nyomot hagy utána nem tökéletes a megújulás...
kóborba tekinti a szakácskönyv nyújtotta menedék midőn
lányát ringatta szétkenődő holdsugárban.bár hite nem engedte,
de reménye haloványan viszlátot inthet a jelennek, h jövőből
találjon kis cseppnyi-szeretetre a lélek.
változott kor kifordult, viszlát-viszály,háborúban halk halál, hangos álmok,
érdektelen-érdektettek.
sebesülthordágyat visznek katonák s a kiút reményét hordozzák vállukon
sok teher ez embernek s mikor hősként, aranycsöppekkel,
mellén kitüntetve tisztelettel megöleli szerető nejét. titkon érzi h az őrület mellé
bőkezű békét adott az ég.
a sors időtlen tengerében milliók lelke,
de van akik kézenfogva járnak
s túlszületnek minden gátat.
lehet h korábban anya volt és fia,
mára a történelemcsontszele leszaggatta zaftos húsáról a küllemet
s meghagyta a szeretetet hogy ezkorral szerelmesként létezzenek.
kitudja talán egy magabiztos évjáratban ismét közel kerülnek,
a születés csodájával szomszéd lesz a szeretett énje,
kiben magadat képesnek érzed h megleled.
a jóisten benyújtja a számlát halál az ára mindennek de kapsz egy kupont lelki társról
hogy puzelt illeszthess az életbe.
a sors időtlen tengerében milliók lelke,
de van akik kézenfogva járnak
s túlszületnek minden gátat

1352: Juzsó néni! Daninak lett Micikéje!

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok
-második, bővített kiadás, 1975-
JÖNNEK A TÉLAPÓK
Hideg volt ezen a reggelen, de nem jó-hideg, hanem rossz rossz-hideg,
szeles, esős, sötét.
Az óvodában égett a villany, Juzsó néni kendőben várta a gyerekeket.
- Tiszta víz a haja - mutatott Pöszkére a mamája -, szántszándékkal megfázik
nekem, nem teszi föl a kapucniját!
- Ez a gyerek meg nem hajlandó kesztyűt húzni - panaszkodott Dani
nagymamája -, pedig már nyakunkon a december.
Daninak nagyon tetszett, hogy nyakunkon a december, megtapogatta a nyakát,
és Pöszkére nézett. De Pöszke nem nézett vissza, mérges volt.
Ma valahogy senki sem játszott. Eszter álmos volt, Balázska álmos volt,
Ancsa álmos volt, Zsolti éhes volt. Dani pedig unta magát, mert nem volt se
mérges, se álmos, se éhes.
- Beszélgessünk - kérte Juzsó nénit -, te kérdezz valamit, mi válaszolunk,
és a végén mondd azt, hogy jól van.
Juzsó néni a fűtőtest mellé ültette Pöszkét, de Pöszke hátat fordított
mindenkinek, és kibámult az ablakon.
- Csudát hull a pelyhes fehér hó - morogta dühösen -, csak csíkos, szürke
eső esik.
- Gyerekek, emlékeztek -e rá, hogy kit szoktunk ilyenkor várni? - kérdezte
Juzsó néni, és megtörölte Pöszke haját.
- Tamást meg az Ágikát - mondta Zsolti, aki már a reggelire gondolt. -
Mindig késnek.
- Mi az olajkályha -szerelőt várjuk - mondta Balázska. - Már régen várjuk,
talán most már jön. Aztán mindig jó meleg lesz nálunk otthon.
- Mi az új konyhabútort várjuk - mondta Eszter. - Piros! Már az új lámpát is
megvettük hozzá!
- Én azt várom, hogy hó legyen - mondta Ancsa. - Most már az öcsit is
elvihetjük szánkó zni, és én ülök hátul.
Dani még mindig törte a fejét. Azon, hogy mire gondolhatott Juzsó néni.

- Tudom már! - kiáltott föl. - A Télapót szoktuk várni!
- Jól van - mondta Juzsó néni, de csak olyan sietősen, mert kiment Ágika és
Tamás elé.
- Nekem adott tavaly egy szaloncukrot az utcán - dicsekedett Misu. - El is
tettem, mert úgyse szeretem megenni.
- Az áruházban is van egy nyugdíjas Télapó, ahol anyukám dolgozik. A
játékosztályon várja a gyerekeket. Én láttam, amikor levette a süvegét! -
mondta Balázska. - Hajjal együtt!
- Apukáméknál is van Télapó. Ünnepélyt tart és énekelni kell neki, akkor ad
egy csomagot. Meg versért is ad - mondta Eszter. - Akkor is, ha egész rövid.
- Nekem meg a nagypapám volt az üzemi Télapó, bizony! - mondta Ancsa. - És
az öcsi nem ismerte meg!
Közben bejött Ágika és Tamás.
- A Télapóról beszélgettünk - mondta nekik Juzsó néni.
- A Télapó az nem Télapó - jelentette ki Ágika -, hanem Mikulás és büspög. A
nagymama ismeri.
- Mi az, hogy büspög? - kérdezte Balázska.
Ágika a vállát vonogatta.
- Hát az a templomban szobor. De nagymamám mondta, hogy a jó gyerekeknek
csomagot visz.
- Ha szoborból van, akkor nem tud járni - mondta Misu.
- Juj, ezt már megmondom - visította Ágika -, azt mondja, hogy a Mikulás nem
tud járni! Tudd meg, hogy jár, és büspög!
Akkor már mindenki kiabált, csak Juzsó néni nem. Ő egészen halkan beszélt.
Aki kiváncsi volt arra, hogy mit mond, annak el kellett hallgatnia. És
mindenki kíváncsi volt.
- Nem büspög, Ágika, hanem püspök, a papok közül a főpapokat hívják így -
mondta -, és olyasféle ruhájuk van, mint a Télapónak. Egy Miklós nevű régi
püspök emlékére sokáig Mikulásnak hívták a Télapót. Van, aki most is úgy
hívja.
- Na ugye - nézett körül Ágika -, mondtam, hogy büspög.
- Hát hogy van ez? - kérdezte Dani. - Vannak télapó k vagy nincsenek? És kik
lehetnek télapó k? Vagy ezzel is becsapják a gyerekeket?
Mindenki Juzsó nénire nézett.
- Ugye, ti szeretitek a mesét? - kérdezte Juzsó néni.
- Igen! Mesélj! - kiabálták a gyerekek, csak Zsoltika dörmögte, hogy inkább
reggeli után.
- Most nem mesélek - mondta Juzsó néni -, csak Daninak válaszolok. Mert a
felnőttek is szeretik a mesét. És a Télapó olyan mese, amit minden évben
eljátszanak a gyerekeknek, hogy örüljenek. Mert az úgy mégis más, ha egy
fehér szakállú, piros köpenyes, piros süveges bácsi jön hozzátok nagy
puttonnyal, és abból osztja szét az ajándék okat, mint ha csak egy pulóveres
bácsi jönne aktatáskával. Az nem volna olyan, mint a mese. Igaz?
- Igen - mondták a gyerekek.
- És az aktatáskába sokkal kevesebb csomag férne - tette hozzá Zsoltika.
- Akkor nincs se Télapó, se Mikulás, csak úgy mondják - tárta szét a karját
Pöszke. - Tudtam, hogy nincs!
- De van - mondta Juzsó néni. - Nagyon sok van. Minden felnőtt, aki örömet
akar nektek szerezni, az Télapó, csak hát valamennyi nem ragaszthat fehér
szakállt, és nem járhat piros köpenyben. Ezért csak néhányan öltöznek fel
Télapónak, hogy mindnyájunk nevében megajándék ozzanak benneteket.
- De hozzánk, ugye, akkor is eljön a Télapó, ha csak mese? - kérdezte
Eszter.
- Persze hogy eljön - nevetett Juzsó néni. - Jövő hétre várjuk.
- Minél többen vannak, annál biztosabb - mondta Balázska. - Az
olajkályha-szerelőknél az a baj, hogy csak hárman vannak.
- Azért az jó, hogy mindig várunk valamit - mondta Eszter. - Talán mire
hazamegyek, otthon lesz a piros konyha.
- És itt van a reggeli! - Ordította Zsoltika, mert Mara néni végre elhúzta a
tálaló ablakát, s mögötte ott állt a nagy tálca, tele kakaós kancsókkal meg
a vajas kenyerekkel.

1347: az összes régi topik megvan, csak aminek nem adódott gazdája, az le van zárva, és elsüllyedtek a topiklista legvégére/aljára.
a Kindertojás sztori meg arról szól, hogy nyáron azért nem lehet kapni, mert a Ferrero részéről ez egy minőségbiztosítási intézkedés, mert nyáron a vékony csoki elolvadna. De ez sajnos nem ad választ a te problémádra, hogy hova lett belőle az ajándék .

1347: Ezt direkt elkértem.

azaz nix ferstéhen

aha, viszont ezt kein ferstéhen
ellenben csodalkoztam, hogy ez még létezik
a többi régi fórum is megvan még? sztem az új rendcernél én lemaradtam.