...ha az ember látni akar, szemét ki kell
nyitnia, és ha már a szem kinyílt,
minden körülmények között fel
kell tárnia azt, amit elrejtett, vagyis
megnyílásában megmutatta, hogy
szemét lehunyta. Szemünk szerint
látunk, és szemünk szerint
láthatóak vagyunk, szemünkben
lévő rendszerünk szerint szemet
hunyhatunk, de akkor viszont nem látunk és
nem láthatunk. Aki magát elrejti, annak a
világból okvetlenül annyival kevesebbet
kell látnia, mint amilyen mértékben
elrejtőzött. Az elhazudott egzisztencia a
világot falsnak kell hogy lássa.
Valóság és igazság
összefügg, a valóságot csak az
igaz ember látja. Igazságnak hívjuk azt
a rendszert, amely a valóságot fel tudja
ismerni. Aki magát elrejti, az önmagát
az igazságból kizárta.
Rejtőző szemek, amelyek elbújnak,
látásukban megzavarodtak, nem látnak
tisztán, és minnél inkább hazudik
valaki, annál kevesebbet lát. A szem
rendszerben lát: az egyik szem a fegyház
rendszerében, a másik a bordély
rendszerében, a vásár
rendszerében, a gyermekszoba, a statisztika, a
kettős könyvelés, a grafikon
rendszerében. Hihetetlenül kevés a
tiszta szem, amely a tenger és csillagos ég
rendszerében lát, és úgy él,
mint a fák testvére. Feldúlt
rendszerek, élethazugságban megtört
fátyolos szemek alig látnak egyebet, mint a
pénzt. Valószínűleg a
legnyilvánvalóbb tényeket sem
látjuk, mert elhazudott egzisztenciánk
apriori látásunkat elhomályosítja.
Mi az, ami van? Egybeszőtt ember-világ,
én-te, egyik a másiknak a szeme,
egymásra néz, két rendszer, amely
egymásban egymást látja és
leméri, és önmagáról az
utolsó szóig mindent elmond, minél
leplezetlenebbül, anál jobban leplezi a
másikat abban, amit önmagáról
mond, és abban, amit a másikban lát,
és azt, hogy milyen világot hord
magában, és aszerint milyen világban
él!!