A réti bakter néha nekiül és
bogarász.
Teszegetés közben, mert a dógok mindig
kívántak valami teszegetni valót, na
akkor szok'' bakterünk bogarászni.
A dógokról amúgy érdemes
megjegyezni, hogy egyrészről sosem
járnak egyedül, másrészt
egyaránt megtalálhatók a zsombékok
körül, a napfényes
rétközépen, a liget széliben,
egyszóval az egész bakterfelügylelte
kisvilágban.
Szóval a bakter gyakran csak bogarász,
bogarász.
Az ilyen svédtornák során aztán
általában eljut a nagyszabású
átvilágításig.
Ez egyébként abból áll, hogy
alaposan oda köll figyelni. A lényeg nem
más, mint a dógok önvalóját
venni, őket a helyükre, köztük
meg különbséget tenni.
- Fáj - mondta erre egyszer a rétnek
valamely érzelmesebb lakója.
- Igen - tudott csak ennyit tenni hozzája a
bakter. - Fáj az biza, nem tehetek róla.
Ilyen ez, vagy aztán nem is: A játék az
játék, a hasmenés a vérkomoly, a
lényeg lények derűben élnek.
- Jólvanjól - így az egyik
érzékenyebb mimóza, majd kissé
szepegve leveleit hagyta, hogy a harmat kedvére
szeresse.