Mert, ha úgy vesszük - és miért ne
vennénk, könyörgöm -
keltétől nyugtáig belefér minden
a napba. Némi kapkodás azér eshet -
vigyorgott a bakter - mondjuk, hogy szieszta helyett
egyesek éljenek közösségi
életet.
A bakter elhevert, a nyár folytatta.
A nyélen ülő levendula, kőris,
alma és más levelek riszálták
magukat, a ligetszéli görcskínozta
fákról a percek lustán peregtek.
Ágvégi töppedt
gyümölcsöket darazsak majszolták.
Kora délutáni cukros mámorukban el is
felejtették, merre van a fészek.
Később bambán csüngő
hártyás szárnyaikkal betakarózva,
akár csokornyi mimóza azért
nyugovóra tértek otthon. És kissé
berúgva, ellalvás előtt még
arról beszéltek, beérik-e az idén
is az a jó kis cefreszilva.
S hogy félre ne értessék mi
megtörtént, a rögmentén
fészkelő pacsirtapár alkonyra
ébredve a felhők hasáig
röpült és dalolt a pillanatról.