" \t
[…]
Drága Isabelle-em,
És íme az, amit végső soron
betegségem okának tartok. Az éghajlat
Harerban novembertől márciusig hideg.
Szokásom szerint, alig vettem magamra ruhát:
egy vászonnadrágot pamutinggel. Így
tettem meg 15 vagy akár 40 kilométert
gyalog, és hihetetlen lovastúrákat a
vidék meredek hegységeiben. Azt hiszem,
ízületi gyulladás alakult ki a
megerőltetés, a hideg és a meleg
miatt. Úgy kezdődött, hogy
könnyű kalapácsütést
éreztem a térdkalácsomban, mely
percenként ismétlődött, majd
mozgásom nehezült, és a combomban
meghúzódott egy ideg. Aztán bedagadtak
a térd körüli vénák, mint az
érgyulladásnál. Sokat dolgoztam,
gyalogoltam, még többet szinte, mint
máskor, azt gondolván, hogy csak
egyszerű hűlésről van szó.
Később a fájdalom a bal térdben
egyre erősödött. Már minden
lépésnél, mintha szöget
szúrtak volna belém oldalról. —
Még mindig jártam, bár egyre nagyobb
kínnal. Főleg lovon jártam, s úgy
kerültem le róla, mint aki megnyomorodott.
— Aztán a térdem felett dagadni
kezdett a lábam, a térdkalács szinte
beleágyazódott a térdhajlattal
együtt, ekkor nehézzé vált a
keringés, és az idegi fájdalom a
bokámtól a derekamig sugárzott.
Erősen sántítottam, egyre rosszabbul
lettem, de folytattam a munkát, szinte
erőltetve. — Aztán teljes
hosszában bepólyáltam a lábam,
dörzsölgettem, fürdettem, semmi sem
használt. Közben étvágytalan
lettem. Makacs álmatlanságba estem. Sokat
gyengültem, fogytam. — Március 15-e
körül végre rászántam magam,
hogy ágyba feküdjem, legalábbis hogy
vízszintes helyzetben maradjak. Ágyamat a
pénztár, irományaim és az ablak
közé helyeztettem. Innen figyelhettem a
mérlegeket az udvaron, s egyre több embert
fizettem, hogy helyettem szállítsanak, mivel
fekve maradtam, legalább a beteg lábamat
kinyújtva. Ennek ellenére térdem
napról napra dagadt, olyan volt már, mint
egy labda, és a sípcsont fejének
belső oldala is megvastagodott másik
lábaméhoz képest: a
térdkalács teljesen mozdulatlanná
vált, besüllyedve a térddaganat
termelte nedvekbe, melyek rémületemre napok
alatt csontkeménnyé váltak. Ekkor az
egész láb merevvé lett, teljesen
mozdulatlanná nyolc nap alatt, úgyhogy csak
csúszva bírtam eljutni az
árnyékszékre. Ezalatt a lábam
és combom egyre fogyott, miközben a
térd és hajlata egyre dagadtak,
megkövesedve vagy inkább megcsontosodva,
fizikai és lelkiállapotom pedig egyre
romlott.
Március végén elhatároztam, hogy
útra kelek. Néhány nap alatt
mindenen túladtam, persze
veszteséggel. A merevség és a
fájdalom miatt sem öszvérre, sem
tevére nem ülhettem, így
csináltattam egy függönnyel fedett
hordágyat, amit tizenhat emberem vitt Seylacba
két héten keresztül. Az utazás
második napján, mikor messzire elhagytam a
karavánt, egy kietlen helyen eső lepett
meg. Ekkor tizenhat órán át vízben
feküdtem fedél nélkül: mozdulni
sem bírtam. Ez alaposan kikészített.
Útközben már nem tudtam többé
elhagyni a hordágyat. Sátrat terítettek
fölém, és én kézzel
gödröt ástam fekvőhelyem mellett,
és sok nehézség árán
odébbvonszolódtam, hogy dolgomat
elvégezhessem, majd betemettem a
gödröt. Reggel lebontották fejem
fölül a sátrat, és
továbbvittek. Seylacba összetörve,
bénultan érkeztem meg. Csak négy
órát pihenhettem, egy gőzös
indult Ádenbe. Hordágyammal a
fedélzetre kellett feljutnom, s a
hajóhídra vetett matracon három napig
édenül szenvedtem a tengeren. Ádenben
újabb hordágyas partraszállás
következett. Aztán néhány napot
töltöttem Tian úrnál, hogy
üzleti ügyeinket rendezzük, s
közben elmentem a kórházba, ahol az
angol orvos azt tanácsolta tizenöt nap
után, hogy sürgősen menjek
Európába.
Meggyőződésem, hogy ha az
ízületi fájdalmat az első
napoktól fogva kezelték volna, könnyen
lecsillapult volna, nem lettek volna ilyen
következményei. De én efelől
teljesen tudatlan voltam. Magam rontottam el mindent
azzal, hogy csökönyösen gyalogoltam,
és dolgoztam a végsőkig. Miért
nem tanítják meg az embernek az
iskolában legalább azt a keveset az
orvostudományból, ami ahhoz kell, hogy ne
csináljon ilyen ostobaságot?"
http://www.iif.hu/~visontay/ponticulus/megcsapottak/duda.html
(nekem is szokott fájni, de talán megvan a
tuti megoldás.)