irodalom

Ja és a "magasb stíl" jellegű kifejezések, pl "eme" meg "métely", az amúgy is egyenetlen kontextusban, hát fogalmazzunk finoman: modoroskodónak hatnak. Szinonima szótárak forgatását javaslom. Pontosabban: javallom.
:) )

2963:
Hát ez inkább Uhrin Benedek "műveire" emlékeztet...
:) ))
Még egy iskolai fogalmazásórán se menne el...
Öreg, mondom, hogy tanulj meg magyarul. Te olyan messze vagy az irodalomtól, "mint az a cugszführer, aki a kocsmában Feldwebel úrnak szólíttatja magát" (na, honnan idéztem, te nagy irodalmár?)
Szakmai kritikák:
"A Handyjén ..."
- a magyar nyelvben nem írjuk nagy kezdőbetűvel a főneveket
- a "handy" neve a magyar nyelvben "mobitelefon" vagy röviden "mobil"
"szívem bizseregni kezdett"
Ilyen szórendet és szóképet tényleg uhrini szinten írnak csak le...
"Azt a fajta boldogságot, amit a szerelem jelent, nem tapasztalom meg. Unokatestvéreim már ennyi idős korukra megtapasztalták a szerelem és a szexualitás csodáit. És pont én, a duplaskorpió, akinek a szerelem és a szexualitás élete legfontosabb témája, nem tapasztalom az élet eme csodáit."
Névelők, szórend, szóismétlések: általános iskolában is lepontoznák, kínosan suta.
"Ha lemegyek valahova sétálni, akarva-akaratlanul csókolózó párokra bukkanok"
Eltekintve a komikus leírástól, párokra nem bukkanni szokás (ha csak nem kifejezetten keresed őket, te kis perverz), hanem találkozni velük, látni őket. Ha ennyire nem megy a magyar nyelv, jobb lenne inkább németül írnod.
Summázva: ebben a szövegben semmi irodalmi érték nincs, nyelvezete zagyva, képei esetlegesek, szófűzése döcögős.

(Marciii! Levelet kaptál - remélem!)

A cannstadti lány
Az élet teljesen értelmetlen. Legalábbis számomra.
Benn voltam Stuttgartban, Baden-Württemberg lankás fővárosában. Gyakran bemegyek oda, mindig feltölt a város. Mindig kiválasztok egy-egy területet, vagy akár többet is, amiket kényelmes, laza sétával bejárok. Mindig elbűvöl Stuttgart, a belváros műemlékeivel, a Weißenhofsiedlung különleges házaival, ahol a Bauhaus művészei gyakoroltak kedvükre, a Pragfriedhof Mörike sírjával, a Neckarstrasse - Metzstrasse környéke szecessziós házaival, szóval a város minden szelete. Szép volt, mint mindig, valami újat is mutatott, de csak fokozta depressziómat. Láttam a Karlshöhe környékén szép házakat, vidáman sétáltam a Böblingerstrasse bérházainak kavalkádjában, aztán fölmetróztam a Neckaron túlra Bad Cannstadt tájára, a cannstadti metróközponttól elbuszoztam a Daimler-Benz-Stadionhoz. Mikor már eluntam a kellemes, lélekemelő csavargást, gondoltam, hazaindulok Besigheimbe.
Mentem a buszmegállóhoz, leültem a váróba. Ott ült egy sváb, szőke, korombeli lány, Miriam. Nem volt különösebben szép, de azért betonkeverő-arcú tehén sem.
Félúton volt a szép és a csúnya közt. Látszott rajta, hogy izgatott valamelyest. Pontosabban érezhető volt, de látszani nem látszott. Nem mozgatta lábait feszülten ide-oda, csak a hangján lehetett érezni valami izgalmat.
A Handyjén beszélt a pasijával:
- Mindjárt ott leszek, csak az a rohadt busz nem jön!
Aztán dumcsizni kezdtünk. A barátom vár, ez a rohadt busz nem jön! - éreztem a hangján, hogy mennyire várja a találkozást, és milyen boldog szerelemben él.
Körülbelül negyed órát beszélgettünk, tán húsz-huszonöt percet is. Mondtam, hogy Magyarországról jöttem, és a nagynénémnél lakom Besigheimben. Valamint, hogy imádom Baden-Württemberget, szerintem a világ legszebb országa, a világ legszebb nagyvárosa pedig Stuttgart.(Nem nyalizásból mondtam, tényleg odavagyok ezért a vidékért. Teljesen! Egyenesen fanatikusan imádom. Nincs még egy ilyen hangulatos város sehol sem!)
Ő mondta, hogy volt már Magyarországon, és ő Magyarországot imádja, és a magyarok szimpatikusak, és a Balatonnál a világon semmi sem szebb, és egy balatoni vakációnál semmi sem hangulatosabb. (Tudta magyarul, nem Plattensee-t mondott)
Hazafelé a vonaton arra gondoltam, mily boldog ez a lány a pasijával. Irigyeltem. Én sosem fogok izgatottan sietni a szerelmem felé, mint az a stuttgarti lány. Ő bent él Stuttgartban, boldog kapcsolata van. Én meg magányos vagyok, és, ha Stuttgartban akarok lenni, fél órát kell vonatoznom.
Azután, mikor megláttam a besigheimi vártornyot, szívem bizseregni kezdett:
- Ez a hazám! Stuttgart szép, de igazán Besigheim a hazám, Besigheim még szebb, még közelebb áll szívemhez, mint Stuttgart, bár nem igazán hasonlítható össze. Lényegében véve egész Baden-Württemberget imádom, azon belül is tán legjobban a szívét, az élénken lüktető stuttgarti agglomerációt.
Aztán megborzongtam. Nem csak Besigheim a hazám, ellentétben azzal a csajjal, hanem a szerelmi boldogtalanság is állandó társam.
Én a boldogságot csak akkor tudom érezni, ha Besigheimben, Stuttgartban, Bietigheim-Bissingenben, vagy Ludwigsburgban sétálgatok, vagy megnézem a Házibuli-t, a Házibuli2-t vagy az Eső előttöt, más művészfilmet, esetleg egy-egy film noirt, illetve, ha hallok egy jó dalt a rádióban, általában az SWR3-on, olykor-olykor másutt. A baden-württembergi rádiók majdnem minden esetben hónapokkal, sokszor fél évvel, vagy akár másféllel is korábban adnak le jó dalokat, mint a magyarországiak. Ezért sem szoktam a rosszabbnál rosszabb, sokszor kifejezetten siralmas magyar csatornákat hallgatni.
Azt a fajta boldogságot, amit a szerelem jelent, nem tapasztalom meg. Unokatestvéreim már ennyi idős korukra megtapasztalták a szerelem és a szexualitás csodáit.
És pont én, a duplaskorpió, akinek a szerelem és a szexualitás élete legfontosabb témája, nem tapasztalom az élet eme csodáit.
Ráadásul nem tudok nem erre gondolni. Ha lemegyek valahova sétálni, akarva-akaratlanul csókolózó párokra bukkanok, ha meg bekapcsolom a rádiót, akkor azt hallom, hogy „I love you!”, meg hogy „Ich liebe Dich!”
Sehogy sem tudom elterelni a figyelmemet arról, hogy mennyire katasztrófa a szerelmi életem. Ráadásul barátaim sincsenek. Egy-két haver, de megértő barát?!
Newcomerként nem tud sok barátot szerezni az ember. Mindenkinek megvan a zárt baráti köre. Nem arra vágyom, hogy felszínes kapcsolatok özöne árasszon el, szerintem az undorító. Undorító, ahogy emóciók nélkül puszi-puszi, aztán mennek tovább. A felszínesség hányingerkeltő. Amiben nincs mélység, az semmit sem ér. Én csak mélyen tudok érezni, és azt látom, tapasztalom, hogy az iszonyatosan felszínes embereknek van kapcsolatrendszerük. Azoknak, akikben semmi érzelem! Akiknek az élet egy játék, az érzés egy nyomógomb; nevet vagy sír, attól függ, mi a többiek igénye. Nem az érzelmek, hanem a képmutatás talaján él. Azt körülrajongják, azt imádják. Le tudnám szúrni az ilyet, mint Raszkolnyikov. Ők a világ mételyei. Én mélyen érzek. Ők nem!
Mégis! Miért ők, kik boldogok?

hát, sztem ez inkább irodalom, mint Tolkien, de hagyjuk, nem akaro ideges lenni.
bemásolom legeslegkedvesebb prózámat, amit egy nagyon melankolikus időszakomban írtam.

(Örkény! - papíron? ööö... azaz billentyűzeten?
Ildikó OK! -> Kislelked vagy normál?)

veva! megvagyok, csak magam is elolvastam, amiket írtam, tényleg ennyire nehezen befogadható a második?
abszolút érdekelne, amit mondasz. küldj kispirost a részletekkel!

Örkény: a fekete angyal már copyrightos :-)

off:
Szia Éva :-) Keressünk egy helyet, ahol elmesélheted merre jártál, amíg nem voltál (itt) :-)ű
ON

Szia Éva, én épp most megyek bácsikat és néniket ölni.
:)

Szia Örkény, Ildikó! :)
Marciii!!!
Hová lettél?

2953: kooka: én meg azon töprengek, hogy a 2951. vajon milyen szinten kapcsolódik az irodalomhoz... azon túl, hogy betűkből áll...
:)

hát, nemtom, eléggé jellemző rám az általánosítás, de valahogy nagyon így éreztem.

besig: nem gondolom, hogy egy konkrét esetből ennyire általánosítani kéne.

Marci! Azért ez nem volt semmi:) ))))
Az első nagyon tetszett, a másodikkal kb. úgy jártam, mint A., a harmadikat meg végigvihogtam!!!
Véletlenül nem volna kedved oda is írni, ahol még a wiwen kívül vagyok? Egyre több ott a lehetőség (a hangos versek pl. már működik) és nagyon jó lenne ott is látni az írásaidat!
:) )

Amerikai erkölcs
Valahogyan összekerültem egy sráccal valamely USA-tagállamból. Kinti magyar volt. A vakációját itt, Európában töltötte. Elmentünk egyet bulizni az itteni éjszakába. Jöttünk jobbra mentünk balra, csavarogtunk a nyári éjjelen. Beszélgettünk. Futballbíróként dolgozik az ottani Bundesliga-szerűségben. Jól keres vele. Elhozta magával a megtakarított pénzének egy részét. Szereti az újszerű dolgokat kipróbálni.
Több bulihelyen jártunk. Mikor beszélgettünk, pedzegette, hogy be kéne menni egy striptease-bárba. Én egy szót sem szóltam, de mindig úgy tereltem, hogy ne nagyon kerüljünk olyan környékre, ahol az van. Mégis, mikor hazafelé jöttünk, a taxi egy pizzériánál tett le minket, szemben egy olyan klubbal, amilyenre ácsingózott órák óta. Elindult befelé, és húzott magával. A pincér hozott egy étlapot, ő rendelt egy sört iszony pénzen. Már volt benne az előző szórakozóhelyről is. Én nem kértem. Elkezdett iszogatni. Közben a félhomályban, a villódzó diszkólámpák fényében egy rühes, redvás, riherongy ribanc vonaglott szánalmasan a szalon színpadán.
A „kolleginák” egy zsöllye-szerűségen várakoztak, hogy a performance-uk kezdetét vegye.
A várakozás alatt vedelték az alkoholt agyba-főbe.
Érkezésünk után néhány perccel odajött két kurva. Az amerikai magyar pár mondatos bájcsevegés után kérdezte, hogy milyen szolgáltatás mennyibe kerül. Összeállított egy portfóliót, majd szobára ment.
A másik ribanc maradt. Magára akart beszélni. Kínos negyedóra volt, míg a jenki végzett.
Én csak lestem, mikor jön már, mikor szabadulok ettől a ringyótól, aki az aurám közelségében borzaszt éppen elfele. Végre jött már az amerikai. Elmentünk gyorsan. Ő akart még inni, de én nem hagytam, mentünk.
Azóta sokszor gondolkodtam ezen az eseten. Azon, hogy milyen is Amerika erkölcse az átlagember szintjén, hogy hova zuhant a jazz hazája, Holden Coulfield hazája, a film noir hazája, az átlagszabadság hazája. Az átlag amerikai ezért jön el Európába!
Állatorvosnak készül, tehát értelmiséginek fog számítani, diplomát kap a kezébe, doktorátust, és közben egy halott. Egy erkölcsi halott.
És az ő országa vezeti világunkat!
2003. nov. 28, Budapest

és egy harmadik, Veva kedviér :)
Hajmos Bubu és a kilenc ördög
---------------------------------------
Élt egyszer, hol nem volt, még a hét határon is túl, a sárkány ormány innen, a kurta farkon át e gyszer egy fiatal linotype-ólomszedő inas. Akkoriban nagy szebények járták az országot, még a pártínség sem volt, a régi. Ez a linotype-ólomszedő inas még fiatalember volt, de már volt neki vagy négy gyermeke. Az egyiket így hívták, a másikat meg úgy; de ez mindegy is, mert ez a me se nem róluk szól.
Hanem volt ennek az inasnak egy gyönyörűszépséges felesége, aki három műszakban dolgozot t a keszkenőgyárban, s amióta így három műszakban gyártotta a keszkenőket, már a férje is csa k így beszélt róla:
- Volt egyszer egy gyönyörűszépséges feleségem. Ki tudja, talán igaz se volt.
Ezt a linotype-ólomszedő inast ismerte egy fodrász a belvárosból, akit Hajmos Bubunak hívtak . Elmúlt már vagy 34 éves, és bizony az idő vasfogának elrepülte felette meglátszott rajta. Bizo ny csontos volt nagyon, meg ősz, már hulltak a levelek a fákról, és a háborúból őrzött egy repe szt a bal fenekében.
Ez a Hajmos Bubu nagy szegénységben éldegélt, de nem olyan nagyban, mint a vagy négy gyer mekes linotype-ólomszedő inas, akit ő volt szerencsés már öt alkalommal megfodrászolni. Na, ennek a Hajmos Bubunak volt két varázslatos szerszáma. Az egyik a Sohakinemcsorbulólló, a másik a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszboro tva volt. Ezzel a két szerszámmal ez a mi Hajmos Bubunk nagyon szépen eléldegélhetett volna, de ez a mi Hajmos Bubunk bizony nagyon egyszeri, vagy fogalmazhatnók úgy is, hogy földhöz ragadt eszű emberke volt. Sehogyan sem bírt rájönni annak a nyitjára, hogy hogyan kell használ ni a Sohakinemcsorbulóllót és a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogy márnemjórotmenszborotvát.
Hát e két varázslatos szerszám nélkül tengette az életét ez a mi Hajmos Bubunk, mígnem egysz ercsak, hipp-hopp megjelent nála, mint derültégből a villámcsapás, hatodízben is az a bizonyos vagy négy gyermekes linotype-ólomszedő inas kilenc ördög kíséretében, hogy neki az a nagy b aja van, hogy itt van ez a szegény kilenc kicsi ördög, és ezeket azért küldték ide a pokolból őh ozzá, hogy mindet nyírja le szépen, különben elragadják az ő gyönyörűszépséges feleségét és m ind a négy kicsi gyermekét; hanem ám ő, ugye, nem egy Hajmos Bubu, hősünk viszont az, így megállapodott az ördögökkel, hogy majd a valódi Hajmos Bubu megfodrászolja őket egy álló óra alatt, és akkor senkinek sem esik bántódása. Hát sápítozott erre a Hajmos Bubu, hogy neki nincsen egy állóórája, most mi lesz? Mondta erre a linotype-ólomszedő inas, hogy egyet se bús ulj édesegykomám, hoztam egyet; és valóban ott szorongatott ez a linotype-ólomszedő inas a h óna altt egy igazi, antik, ingás állóórát.
Na, egy kicsit megnyugodott ez a mi Hajmos Bubunk. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy de his zen egy óra múlva záróra, és most kilenc mocskos, torzonborz fejet kell neki minden fizetség n élkül szalonképessé tennie! Hát lehet azt? Mindent lehet, válaszolta a linotype-ólomszedő inas. Hiszen van neked, te Hajmos Bubu egy Sohakinemcsorbulóllód meg egy Sohapengétnemkellbe nnecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvád, meg egy Sohavisszanem térőalkalmad! Jé, azt nem is tudtam, sóhajtott fel ez a mi Hajmos Bubunk, igenám, de hogy kell ezeket használni? Csak megfogod és nyissz-nyassz, megfogod és priccs-praccs, így a linotype-ólomszedő inas, akinek a családja éelete múlott a dolgon. És tényleg. Kezébe vette Hajmos Bu bu a Sohakinemcsorbulóllót és nyissz-nyassz, eltűnt mindjárt a kilenc kicsi ördög minden haja é s szakálla, csak a bajúszuk maradt meg szépen. Megfogta aztán Hajmos Bubu a Sohapengétne mkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvát és priccs-praccs, eltűnt mindjárt a kilenc kicsi ördög minden borostája, és mindnek szép síma lett az arcbőre egé szen a homlokáig, és nem is csak az arcukon. Örvendezett is a sok pokolfajzat, hogy ők most már milyen szépek és szalonképesek. Ám ekkor, még hirtelen egy perccel a zárás előtt, betopp ant a boltba Toportyán, meglátta a kilenc kicsi kikent-kifent ördögöt, és hirtelen felindulásában a nála lévő indián hajítódárdával mind a kilencet keresztüldöfte. Lett is nagy sírás-rívás, hogy már akkor az egész családnak meg kell halnia, gondolta a linotype-ólomszedő inas, meg hiába volt az egész impozáns munka. Meg is morajlott a föld, ketté is vált, meg minden. De nem tört ént mégse semmi.
Hajmos Bubu azóta is csak a Sohakinemcsorbulóllóval és a Sohapengétnemkellbennecserélnim égakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvával dolgozik. Csodájára is jár mindenki.

és itt van még egy, a műfajból:
Ügyintéző novella
------------------------
"ha nem bírod már elviselni azt amiben vagy
lépj ki mint egy rossz cipőből ringasd el magad"
"kibírhatatlan"
"Találkoztam M.-mel. Azt mondta: anarchia van. Hol -
kérdeztem? A fejemben, és… - mondta. Elfelejtettem."
A.-nak 4 aláírás kell 4 példányban K.-tól. K. el van havazva, mert mindenfélét alá kell írnia még ma, és nem tudja előre, kinek és mit ír alá. A. el van havazva, mert kell neki még 4 másik aláírás is - az igaz, hogy egy helyre: a papírra, de H.-tól, M.-től, R.-től és P.-től; mind különböző helyeken vannak és különböző időben. A.-nak beszélgetnie kell K.-val a K. által megadott témákról - némileg szabad választás alapján -, mert még egy aláírást kell K.-tól kicsikarnia cserében. K. el van havazva, mert folyton mindent egyszerre kell aláírnia, folyton fel kell vennie a telefont, folyton mindenki őt akarja, folyton mindenki azt akarja, hogy ő tudjon mindent, folyton mindenfélét alá kell írnia. K. el van havazva, mert egy csomó mindent csak ő tud elintézni. Ezért A. vár. Ezért A. várakozás közben K.-t zavarja, hogy mikor beszélgethet már vele, mert még sokat kéne aláíratnia. K. el van havazva, mert folyton mindenki csak ővele akar beszélni. R. végre aláír A.-nak, de megjegyzi; neki még egyszer alá kellene írnia. A. azt mondja, ezt K.-val kellene megbeszélni. R. megkeresi K.-t, de K. el van havazva, nem tudnak beszélni. A. vár, hogy beszélhessen K.-val R.-ről és közös problémájukról. K. végre felbukkan. A. elmondja, hogy R. szerint még egy aláírás kellene, de nincs hova. K. el van havazva, de azért elviszi A. papírját és megkeresi R.-t. A. vár. A. vár és megkéri G.-t, hogy kerítse elő a 4 példányt, bárha G. is éppen arra vár, hogy K. kevésbé legyen elhavazva és beszélhessen vele. G.-nek csak 1 aláírás kéne (bár később rájön, hogy még egy - 4 példányban, szintén). G. elmegy T.-hez egyrészt a papírokkal, másrészt a példányokért. T. kijelenti, hogy aláírta a példányokat, de neki nem is kellett volna. Most I.-nél vannak. G. átmegy I.-hez, de I.-re ezren várnak és I. nincs sehol. Szobája is be van zárva, de a kulcs ott fityeg a zárban, kívül; G. A.-ra és önmagára gondol, K. is eszébe jut, úgy dönt tehát, hogy I. tudta és beleegyezése nélkül most azonnal megkeresi a példányokat. G. bemegy I. szobájába és keresni kezd. Bejön B. G. megkérdezi B.-t, hol van I. B. nem tudja, viszont azt tanácsolja G.-nek, inkább menjen ki és várja meg I.-t, még a végén ráfogják, ha eltűnik valami. (Na de G. végül is ezt akarja!) G. hallgat B.-re, kijön I. szobájából, bezárja az ajtót. Ezután G. P.-nél próbálkozik a papírok aláíratásával, de V. - P. irodatársa - azt mondja, P. késik. Különben is ezrek várnak rá. G. tehát otthagyja az írásokat, melyekért cserébe majd P. aláírja a papírokat. G. visszamegy A.-hoz. A. el van havazva, mert K. új példányokat készíttet vele. G. kérdezi A.-t, mi van az R.-problémával. A. ír és közben azt mondja, K. el van ugyan havazva, mégis elintézte: R.-nek mégsem kell még egyszer aláírnia. A. megkéri G.-t, hogy amíg K. ennyire el van havazva, és emiatt úgysem lehet bejutni hozzá, addig számára is szerezze meg az aláírást H.-tól és M.-től. G. elszalad M.-hez, aki szerint anarchia van, de nagy nehezen aláírja a papírokat. G. elszalad H.-hoz, aki aláírja a papírokat ugyan, de közli, hogy G.-nek nem ír alá, nincs miért. G. megijed kissé, mert tudja, hogy neki is szüksége van H. aláírására, mégpedig sürgősen. H. csak a rideg tényeket sorolja, majd G.-nek eszébe jut, mi is történhetett. H. - kelletlenül - vaskos paksamétát ad G.-nek; jól van, nézze át. G. keres-keres-keres és talál. H. szolgálatilag mosolyog, végül G.-nek is aláír. G.-nek nagy kő esik le; visszamegy A.-hoz. A. vár, hogy K. mikor lesz kevésbé elhavazva és egyáltalán. K. teljesen el van havazva, de szól A.-nak és G.-nek végre, hogy most beszélhetnek. A. és G. kiválasztják a mondandót és lélekben felkészülnek rá. K.-t elhívják aláírni, addig A. és G. eszmét cserél, K. visszajön, teljesen el van havazva; folyton cseng a telefon, folyton kopogtatnak, folyton rászólnak kintről, hogy vegye már fel a telefont. K. int G.-nek, hogy beszéljen. G. beszélni kezd, K. teljesen el van havazva. De már nem tud törődni vele. Amíg G. beszél és éppen nem csörög a telefon és éppen nem kopog senki és éppen nem tolnak K. orra elé aláírandó papírokat és éppen nem akarja senki őt kérdezni kardinális kérdésekről, addig K. két kezébe temeti arcát, kicsit elringatja magát és azt mormolja: KIBÍRHATATLAN… KIBÍRHATATLAN… KIBÍRHATATLAN… G. beszél és a teljesen elhavazott, önelringatott K. képes vele fenntartani a kommunikációt és belezavarni G.-t oly nehéz beszédébe. Végül aláír G.-nek. Most A. következik - a szituáció kísérteties. Végül A. is megszerzi a szükséges aláírást és még 4.-et az új példányra. K. megkönnyebbülést színlel - már 5 perce nem kereste senki telefonon, már 5 perce nem kopogott senki, már 5 perce nem kellett senkinek aláírnia. A. és G. elindul I.-hez és P.-hez a példányokért és az utolsó aláírásokért. Útközben találkoznak Cs.-vel, aki közli, hogy a példányokat már elhozták I.-től, és mindet odaadták Ny.-nek. Ny.-nek csak 1-szer 4 példányt kellett volna odaadni. A. és G. ezért külön válnak: A. megkeresi P.-t, hogy kicsikarja belőle az utolsó aláírást, G. megkeresi Ny.-t, hogy visszaszerezzen tőle 2-szer 4 példányt. G. megtalálja Ny. titkárnőjét, előadja a problémát és az semmi perc alatt szerencsésen megoldódik. Ekkor G. bekopog K.-hoz, azt mondja, most utoljára. K. rezignáltan aláír 4 példányban és már nem ringatja magát és már nem mondogatja: KIBÍRHATATLAN és csak támaszkodik az asztalra és teszik elé az aláírnivalókat és már csak alá-aláír és most K.-tól tényleg búcsút veszünk. G. visszatér A.-hoz, elújságolja, hogy az ő 4 példányát is visszaszerezte, sőt K. azt 4-szer 4 példányban aláírta és K.-nak már mindegy. A. és Cs. P.-re vár, mert P. el van havazva; ezren és ezren várnak a későn-érkezettre és aláírásokat akarnak tőle. P. ezt békésen tűri; amikor G. pofátlanul bejut hozzá, szívélyesen üdvözli G.-t és G. is viszont. P. tényleg nem ér rá elolvasni az írásokat, aláír akármit. Cs. is bejut; ő találja ki P. helyett az aláírások formáját. P. lehet, hogy hálás, de ez nem látszik rajta. P. ad egy névjegyet G.-nek és vége a napnak. A. és Cs. és G. elmennek a statisztikai osztályra és odaadják az aláírásokkal megtelt papírokat. T. és H. és M. és R. és Ny. titkárnője és B. és V., de még a kis I. is mind együtt elmennek ebédelni. A. teljesen készen van.

elnézést mindenkitől, hogy
1) ide teszem, de a vers mindenkinek topikba műfajilag nem fér be (sem a közs mesébe, mert ez egy zárt egész...)
2) irodalomnak nevezem; talán az, volt, aki annak ismerte el - és volt, aki nem...
A fotó
------------
Láttam, aki levette a kalapját.
Ember volt.
Aktatáskáját letette a földre, felbontatlan leveleit a hóna alá szorította, szőrös karján csillámlott a napfény. Megállt, mert illendően köszönni akart egy ismerősének.
Nem csak egyszerűen megemelte a kalapját, ahogy azt a siető, mégis egymást tisztelő emberek szokták, hogy a kötelező formák meglegyenek, de a tartalmat minimálisra lehessen csökkenteni. Nem. Ő megállt. Levette a kalapját és mondott is valamit. "Jó napot! Örülök, hogy újra látom… Hogy van a neje, meg a gyerekek?…" Valami ilyesmit mondhatott. Nem tudom, messze voltam.
De a másik, akinek a köszönés szólt, nem állt meg. Még csak rá sem nézett. Gőgösen, a legkisebb biccentés nélkül, magabiztosan haladt tovább. Azzal a szinte visszataszító közöm-bösséggel, azzal a narcisztikus felsőbbrendűségével, ami sok-sok embertársunkat(?) olyan nagyon tömören és plasztikusan jellemezni szokott.
És az ember állt. Görcsösen szorította mellkasára a kalapját - levelei kissé átizzadtak a hóna alatt, aktatáskájára rátelepedett a mindenfelé szállongó nyári por - és nem nézett az isme-rőse után. Fejét lehajtotta, nem mozdult.
Megszólaltak a harangok a templom tornyában, magasan a feje fölött. Kinyílt a kapu s vidám zsivajjal tódult az utcára a násznép. Elől a rózsaszín és narancssárga tüllruhás kislány-ok, akik szorgalmasan szórták a virágszirmokat a lépcsőre; utánuk a vihorászó kamasz fiúk, akik egymást böködve rohantak a kislányok nyomában, meghúzva egyik-másik haját. Azután az elvágólagosan öltözködő öregek; a nehézkes, súlyos léptekkel, arcán meghatott mosollyal mozgó örömanya egy beesett arcú férfival a karján, aki nem mosolygott senkire, ajkait maka-csul összezárta; olyan szorosra, mint aki már legalább 30 éve gyakorolja ezt… Azután maga az ifjú pár. S a násznép begyakorlott és összehangolt mozdulatokkal máris sorfalat állt a lép-cső két oldalán, és jövendő férj- és feleségjelölt ifjak szórták vidáman a rózsaszirmokat meg a rizst az ünnepeltek fejére.
A férfi állt. Kalaplevéve.
- Hé, maga ott - szólt valaki a tömegből! - Igen, maga!
A férfi most először emelte meg egy kissé a fejét.
Hirtelen kivált egy fiatalember a sorfalból. Gyönyörű sötétkék zakó volt rajta, kétsoros gombolású. Meleg lehetett ebben a hőségben. A férfi felé közeledett. Az csak állt, még mindig mozdulatlanul, és jól ismert, személytelen, üres várakozással figyelte a közeledőt.
A fiatalember odaért és elmosolyodott. Egy nagyobb fényképezőgépet tartott a kezé-ben.
- Tudja én volnék a fotós… A bátyám esküvője…szóval, hogy én is rajta legyek a ké-pen… Tudom, hogy megszervezhettem volna, de… éppen most jöttem meg egy hosszabb "kirándulásról"… olyan hirtelen szervezték meg ezt az egészet - mutatott a fiatalember a háta mögé hanyagul, jelezve, hogy mennyire tartja ezt az egészet. - …Na, hát, hogyha megcsinálná helyettem… Kap egy ezrest… Fotózott már, ugye?… Ez csak egy nagyon kicsit bonyolult… - ezzel elkezdte magyarázni a kamera működését. Az ember állt, kalaplevéve. Nem szól egy szót sem, nem mozdult, csak a leveleket rakta át egy pillanatban hirtelen a másik hóna alá. Amíg a fiatalember magyarázott, addig ő a kalap szegélyét gyűrögette. - Na, érti már?… Meg-csinálja? - A férfi lassan bólintott. Nem nézett a fiatalember szemébe.
Egy kis felhő takarta el a napot. Fújni kezdett egy zsenge kis szellő. Felborzolta a férfi karján a szőrszálakat.
- Addig megfogom a kalapját - nyúlt érte tétován a fiatalember.
A férfi még egyet bólintott és odaadta a kalapot. A fiatalember elmosolyodott - kivil-lantak egészséges, fehér fogai -, majd visszasietett az ünneplőkhöz. Rendezgetni kezdte őket. De az emberek nem nagyon figyeltek oda rá. Aztán lassan mégiscsak csoportkép-jellegű lett a dolog.
A férfi állt és a kamera szíját morzsolgatta. Lassan felemelte a gépet és belenézett a ke-resőjébe. egy templomot látott, meg zajos, vidám embereket. A nap megint kibukkant a felhő mögül, s a zsenge szellő elszaladt a távoli hegyek közé. Moccanatlanná lett a levegő, meleg nyári napfényben fürdött a templom fala és lépcsője, s a lépcsőn álldogáló emberek arca. A fiatalember is ott volt közöttük, vidáman a fejébe nyomva a férfi kalapját. Mindenki a kame-rába nézett. Csend lett. Ünnepélyes pillanat.
A férfi lenyomta az exponálógombot. Valami halkan kattant és egy másvalami züm-mögni kezdett. A kamerából jöttek a hangok; a férfi gyorsan a füléhez szorította. Volt ebben a zörejben valami megnyugtató, a férfi szívesen elhallgatta volna még egy darabig. De visszatért a fiatalember, és vele együtt visszatért a zsongás is; a násznép egyre hangosabban követelte az ifjú ara csokrát.
- Köszönöm - vette el a gépet a férfitól a fiatalember. - Mit is mondtam?… Egy ez-res?… Nézze, itt van kettő! - Ezzel a fiatalember sarkon fordult és visszatért a rokonokhoz.
Elhallgattak a harangok. A vidám népség autókba szállt, az ifjú pár egy nagy sötétkék kombiba. Elegáns autó, ünnepi alkalmakra.
A férfi állt. Egyik levelét szorongatta. Kissé elmázolódtak rajta a betűk a címzés he-lyén. A násznép hangos dudálással, motorok bőgetésével elvonult.
A férfi állt. Csillámlott alkarján a szőr a rávetülő napfénytől. Lassan lehajolt, megfogta a táskáját, majd újra felegyenesedett. Álmosan csendes volt minden. Megvakarta a füle tövét, majd beledugta a mutatóujját. Halk kattanás, zümmögés. A nagy néma tabló. Emberek a templom kapujában. Csend… Egy kis szellő megemelt néhány virágszirmot. A nap égette a férfi koponyáját. A templomot nézte. Azután kinyitott egy levelet, kivette belőle az írást és automatikus mozdulatokkal egy kis csákót csinált belőle. Régen tanulta, de még egészen jól ment. Nem is tudott mást hajtogatni. Csákó. A fejre.
"Jó napot!… Hogy van a kedves neje, meg a gyerekek?…"
Mélyen, alázatosan emelte meg a csákót. Az árnyéka semmit nem válaszolt.

Sziasztok, egy ismerősöm nagyon keresi Szepes Mária Smaragdtábla c. könyvét. Ha valaki eladná...
Laki Zsófi
30/3426974
Köszönöm!

Ki ismeri Baskircsev Máriát? Én fanatikus rajongója vagyok!

Petőfi Irodalmi Múzeum
Szépírók Társasága Őszi Irodalmi Fesztiválja
2004. 09. 10. - 2004. 09. 11.
Szeptember 10-11-én - a Szépírók Társasága Őszi Irodalmi Fesztiválja keretén belül - felolvasóestre, könyvbemutatóra, valamint filmvetítésre kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, neves írók közreműködésével.
PROGRAM:
Szeptember 10.
10:30 Filmelőzetes és ankét szépírók készülő filmjeiből (Lengyel Péter - Gazdag Gyula: Macskakő)
12:00 Irodalmi folyóiratok bemutatkozása: Bárka
16:30 Az Élet és Irodalom órája
17:30 Költők fényképezkedése
19:00 A Szépírók Társaságának költői felolvasóestje (Faludy György, Somlyó György, Eörsi István, Mezei András, Beney Zsuzsa, Oravecz Imre, Kántor Péter, Kukorelly Endre, Térey János, Varró Dániel)
Szeptember 11.
10:30 Filmelőzetes és ankét szépírók készülő filmjeiből (Zoltán Gábor - Pájer Róbert: Közvetlenség)
12:00 Könyvterjesztők bemutatkozása: Libri
14:30 Felolvasószínház
Forgách András: A kulcs című drámáját felolvassa Földessy Margit Színjáték Stúdiója
16:30 A Magvető könyvbemutatója (Takács Zsuzsa új verseskötetét Szabó T. Anna mutatja be)
17:30 Írók fényképezkedése
19:00 A Szépírók Társaságának prózai felolvasóestje (Konrád György, Lengyel Péter, Kertész Ákos, Grendel Lajos, Spiró György, Závada Pál, Kornis Mihály, Németh Gábor, Márton László, Darvasi László, Vámos Miklós)

csak sikerült:) )
bocsi

<a href='http://halmai.uw.hu

<a href='http://halmai.uw.hu'></a>

<a href='http://halmai.uw.hu'>ezt nézzétek meg</a>

Katalin:
off: a wiw gyakran eltöri a hosszabb linkeket.
Tipp: hsználd a http://www.href.hu -t a rövidebb linkek előállítására, azokat általában nem tudja eltörni.

http://www.localminds.com/poetry.html
valamiért az előbbi link sérült :-(

Sziasztok!
Ha érdekel egy kelet- és közép európai irodalommal foglalkozó site, kattintsatok a megadott linkre. Vannak magyar nyelvű anyagok is a Hungary és Romania alatt (itt jegyzem meg, hogy a beküldött anyagok szerzők, illetve származási ország alapján vannak kategorizálva).
http://www.localminds.com/prose.html
http://www.localminds.com/poetry.html
Ha lenne kérdésetek, vagy több infot szeretnétek, írjatok a localminds@yahoo.com címre.

mtyo> az nincs, csak a Galaktikus Pornografia.