irodalom

2994: hehehe a fémesült élet, na az gáz, de hát most már mindegy, így hagyom, mementónak...
:) )

egy népzenei tábor ihlette:
Posta Ákos István: Nyáresti hangulat
Dallamhangulatú szívdobbanás
Elémvillanó arcok
Liliomszirmok szerteszét
Szórva hevenyészett
Hangulatú kocsmazaj
Citeraszó hallik
Minden pirkadatkor
Rendkívüli körforgás
A zsebemben a telefon
A távol piciny magja
Melyből lelkem virága nyílik
Liliomszirmok szerteszét
Elémvillanó arcok
Dallamhangulatú szívdobbanás.
2004.08.11., Lajosmizse

Majdnem elindultam megkeresni fémesült életemet. :D DDD (bocsiii)

Na, Marion, ennyire meghatódtál?
:)

Óh, óh, a szívem! :) ))

(de mindezek már régen történtek, nagyon-nagyon régen...)

2684: Éva semmi baj - akkor elég plasztikusra sikeredett :)
2980: Marion: a kávéscsészés rész nekem is tetszik :)

(És nem druszám, mert ő István, én meg Örkény :) de nagy kedvencem ő is.)

Nem rossz tipp, valóban lehetne az is, de mégsem.
:)
Annyit segítek, hogy egy magyar film után íródott, amit egy évvel korábban csináltak. A cím árulkodó lehet annak, aki ismeri a filmet.
:)

by druszád

Ballada a költészet hatalmáról!

Na, tessék, itt van még egy, aki kitalálja, mi ihlette, piros pontot kap:
(ez is az én copyrájtom, nem lenyúlni :) bár minek...)
PORTÁSORSZÁGBAN
(mese, 1988.)
Az alkonyat utána nyúlt – kitépte magát, átvágott az úttesten. A tompuló moraj hátraszorult a járdaszegély kordonja mögé; hívogató kivilágítás bizonytalanította el – mégis belépett az égbeszökő torony üvegzsilipén. Kintrekedtek a mindennapok.
Lifttel ment fel, az ajtó tompa pengeként nyírta szét a sötétet – utánazárult, ő ott volt, egyedül. Körülnézett; feléje tárult a vibráló éjszaka felhővetülete. Léptei nyomán hullámzott a szőnyeg.
Lepillantott.
A tornyok különbözősége közül felkanyargott hozzá egy szikra, magával hozta New York fényét. Elcsodálkozott, lassan levette ruháját, ami a puha háttérbe oszlott – észre sem vette. Lekuporodott a bársonymeleg kanapéra, s maga alá húzta a lábát.
Tompán csörrent meg a telefon; csak most figyelt fel rá: szemébe szúrta puhazöld villogását. Közelebb találta magát, bámulta ujjait – árnyéktalanul zárultak a plasztikfogoly fény köré.
Hatalmas mélységből tódultak fel a Hangok.
CSATTOGÓ VONATKEREKEK HANGJA REMÍZBŐL PÁRÁSAN INDULÓ VILLAMOS HANGJA UTCASARKON DÖCCENVE FORDULÓ TROLIBUSZ HANGJA ASZFALTON TORZULÓ GUMIABRONCS HANGJA ALAGÚTBAN REMÉNYTELENÜL LEMARADT RENDŐRAUTÓ HANGJA TAVALY ÚJRAFESTETT JUMBO BAL HAJTÓMŰVÉNEK HANGJA ROSSZUL FELHÚZOTT VITORLA BELOBOGÓ HANGJA HOMOKBAN FORGOLÓDÓ HARCKOCSI HANGJA KIKÖTÉSKOR FELROBBANÓ LÉGHAJÓ HANGJA NAPMELEGÍTETTE BETONÚTON DÉL FELÉ SUHANÓ ROLLS-ROYCE HANGJA START ELŐTT BEDÖGLÖTT VERSENYKOCSI HANGJA OSZLÓ PORFELHŐBŐL KIBONTAKOZÓ RONCS LEVEGŐBE MEREDŐ TENGELYÉN LASSULVA FORGÓ KERÉK HANGJA
Halk kattanással ejtette vissza – felzaklatott szemekkel fúrta a szobát; várt valami hangot, bár tudta, honnan kaphatna; félt. Nyirkos tenyerét az ablakra szorította, majd homlokát a tenyeréhez – az üvegen párás ujjnyomok törték a fényeket, homlokán az ablak hűvöse áradt szét.
Hirtelen megperdült, a telefonra meredt, nem hitt neki. Önmagát biztatta kinyújtott karja – határozottan, ismét füléhez emelte a kagylót.
A hallgató kettyent egyet és vonalat adott.
:)

2982. Egy kis képzelet:)
Avvót a baj, hogy a tiédet én elképzeltem - és láttam is magam előtt:( ((

Pontosan.

2977: na ez az. Mondanom se kell, nem úgy írtam, hogy leültem, mondván, "ejnye, írok már egy depis karcolatot"... az ilyen ihletek viszont hamar kifogynak... Az az író, aki bármikor ír bármilyen hangulatról.

Ez 2976.-hoz volt

Nekem a csészébe száradt kávékarika tetszett.
De a többi is megbocsátható, figyelembe véve akkor zsenge korodat. :)

Akkor oda lenne az összhang.

Kooka:
:) ) ahhoz ez kevés, és ahhoz már 25-20 éve rá kellett volna feküdnöm az írásra... megírni 1-2 kötetnyi novellát, 1-2 regényt...

de az nem lenne ilyen finom skorpiósan depis ;-)

:) kösz Ákos, de ma már lehet, hogy a srác belevágná a kést a tükörbe, aztán lemenne sétálni, és ő is felnézne a repülőre...
:)

Futkároz a hideg a hátamon. Lehettél volna író is.

orkeny!!!!
miaz,h másképp írnád meg? ez így nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hú, de merész! :)

Pfuhh! Örkény!
Ez aztán megrázott! :(

Tessék, elrettentésül, hogy én miket irkáltam egyetemista koromban. Elég depis és ma már másként írnám meg, de hát manapság már mást írok :)
(copyright én, utánközlés csak az engedélyemmel)
Repülő
Kilencre járt; a várost már elöntötte az este, ugyanolyan, mint a többi tíz, száz, ezer azelőtt.
Körbejárta a lakást; a konyhában az ajtókeretnek dőlt, nézte a foltos tűzhely lapját, a csészébe száradt kávékarikát, a morzsákat, a mosatlan edények dermedt kupacát. Belemeredt a lámpa tört fényébe, aztán, nagy sokára, kényszeredetten elmosolyodott.
Visszament a nappaliba és a fotelbe süppedt; nézte a tévé vak képcsövén visszatükröződő önmagát. Milyen kicsi és torz! És… jelentéktelen. Igen. Sokáig ámította magát az ellenkezőjével – hát most vége: be kell ismernie, hogy tévedett.
A világ mellett ment el egész életében.
Alaktalan lehetőség volt a telefonszám valahol tudata alján; tárcsázott és várt.
– Tessék, Litvai lakás! Halló!
Hallgatott – még pár pillanata volt, hogy szóljon.
– Halló, szóljon már bele! Halló!!
Elgondolkodva tette le a kagylót; két forint – és akkor mi van? A kis telefontömböt gépiesen szakította ketté. A mutatók állása képből információvá tudatosult. Ideje.
Levette a pulóvert és a fotelre dobta; legombolta magáról az inget – furcsamód az a kövér nő jutott eszébe, aki a körúti ház kapujában ütközött bele, két éve, amikor ezt az inget vette.
Kinyitotta az ablakot, hűvös levegő folyta körül, megborzongott. A szekrényhez lépett – második fiók; igen, itt van. Hosszú és hideg fénycsík a zoknik között.
Huszonhárom centi, gondolta, ez már fegyvernek minősülne, ki hinné? Eltűnődött a véletlenen: ő is huszonhárom; fémesült életemet markolom itt? Lehet, töprengett. Aztán leült egy székre a szoba közepén.
Hogyan is tanította a holland fiú?
Lefeszítette balkarját a combja mellé, kifelé fordítva. Így; a két alkarcsont most már nem keresztezi egymást; így lesz jó. A kést a csuklójához illesztette és ökölbe szorította a kezét.
„Nincs olyan orvos, aki ezt elkötné, fiú!”
A jobb kéz megfeszült és szúrt; a penge átszakította a bőrt, a húst, átvágott két eret, három idegszálat és kicsattant a túloldalon. Ekkor teljes erejéből felfelé rántotta. Mindkét karja leesett az oldala mellé; a balban a kés a könyöknél szorult meg, a három csont jól tartotta. A seb a meleg véráramba fulladt csendesen.
Az ablakon még változatlanul jött-ment az esti levegő, lent csillogó autóbogarak rajzottak. Két kisfiú futott a járdán, arcukon kipirult mosoly. Az egyik megállt, és felmutatott a mélyülő, kék égre:
- Nézd csak... repülő!

;-)))
mindenkinek tetszik ;-)
és igaz is!

Ja, a betonkeverő-arcú az jó volt, aláírom.

hát honnan másból, mint a Svejkből?
Nagyon jó, és a film is, a Hrusinsky-vel.
Ákos

2963: kedves besiq,
szerintem a "betonkeverő-arcú" szókapcsolat kivételével az egészet írd újra.
üdv,
Iván