irodalom

21565: " Mint ahogy a személyes adatvédelem terén már igazán észlelhető előrehaladás, úgy nagyon remélem, hogy ez egy nagyon komoly etikai kérdés lesz nemsokára,..."
Hát igen, ezt a mondatodat valóban úgy értelmeztem, mint aki már nem is pusztán csak véleményt mond, de örülök, hogy valami imponálót írtam neked! És most akkor olvasom tovább a beírásodat...

21564: Indulnék az utolsó mondatodtól:"... és ahogy én látom, komolyan kész is vagy tenni az ügy érdekében, számomra sokkal ijesztőbbek". Nem mondom, imponál nekem a pár mondatomnak tulajdonított jelentőség, de nem kapatom el magam, ez a mondatod megmosolyogtató! Sem lehetőségem nincs hogy tegyek, de illuzióm sem, hogy bármit is tehetnék. Azon túl elég fatalista vagyok, ilyen dolgok útjába nem avatkozom, mákszemnyi vagyok a tendenciával szemben. Talán ismered: "Szél ellen ...." Csak megfigyelő vagyok.
Tehát, meg szeretnélek nyugtatni, ha ugyan az én véleményem elleni vehemens harcban az ilyen fajta ijesztgetést nem tartod túl jó fegyvernek ahhoz, hogy letegyed.
Én csak kifejtettem a véleményem, hogy számomra a mű a fontos, a többi nem, és vannak olyan dolgok, amely az én ízlésem határain túl vannak, ez a turkálás a magánéletben. Ezt nyugodtan bélyegezheted prüdériának, vagy ahogy akarod.
Van-e jogom erre a véleményre? Vagy ha az különbözik a tiédtől, akkor én vagyok a mumus?
Viszont bevallom, Reményik túl élesen fogalmaz – alighanem személyes érintettség kapcsán is – mondjuk nekem nem kell ilyesmitől tartanom. Nem is vagyok biztos, hogy ez a nekem nem tetsző dolog olyan nagyon alantas lenne. Hiszen valamikor hullákat raboltak, hogy megismerhessék az emberi test szerkezetét.
Lehet, hogy ez a kíváncsiság az ember egy alapvető biológiai jellemzője? Ebben az esetben nincs olyan vallás, etikai szabály amelyik ennek gátat vethetne. De akkor is, van az embernek más alapvető biológiai jellemzője is, amelynek így vagy úgy, a társadalom igyekszik gátat vetni. A tízparancsolattal kezdte.

21563: Köszi!
A Szabad Ötletek Jegyzéke nem éppen annak az ócska kukkolásnak a kategóriája, mint amiről Reményik beszél ebben a belinkelt versében, és egyébként, a SZÖJ ilyen gondozatlan, hevenyészett szamizdatként már régóta közkézen keringett, most őszintén, akkor már nem jobb gondozva, magyarázó jegyzetekkel ellátva kiadni? Főleg, hogy a költőt egyáltalán nem is hagyja szégyenben, mert remek alkotás, sokkal inkább, mint pl. a Nem, nem soha!. amit egyébként szintén teljesen felháborító módon hagynak ki máig az Összes művei közül, mert akármilyen gyenge is meg nacionalista is, akkor is ő írta, és basszameg, teljes őszonte képet akkor kapunk a költőről, ha az Összes művei közt tényleg az összes ott van, a gyengébbek is, sőt, a leggyengébbek is.
Kazinczítól Máraiig és azon is túl rengeteg írónak kiadják a naplóit is, azok is nyilván tartalmaznak nem kevés intim részletet, a magánlevelezésekről már nem is beszélve, akkor nyilván te ezeket is mind-mind kiseprűznéd a nyilvánosságból. Most őszintén, mennyivel intimebb a Szabad Ötletek Jegyzéke, mint mondjuk az Óda? vagy a Nagyon fáj? Vagy a Curriculum Vitae? Kinek mi köze hozzá, hogy József Attila fát és szenet lopott? lehetne kérdezni.
Egyetlen dolgot tudok elképzelni, hogy valaki úgy ágál a Szabad Ötletek Jegyzéke ellen, hogy azt igen nehéz és nem is érdemes vitatni, és ez a prüdéria. És megnyugtatóbb is lenne inkább azt hallani, hogy erre hivatkozol, mert arra nulla esélyt látok, hogy ezen az alapon valaha az irodalmi művek kiadását meghatározó doktrína jusson érvényre. Azok az érvek, amikre alapozva te megakadályoznád bizonyos művek megjelenését, és ahogy én látom, komolyan kész is vagy tenni az ügy érdekében, számomra sokkal ijesztőbbek.

21560: http://iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?messageID=25464181#message25464181

http://www.godorklub.hu/ajanlo/1858

Különben meg a kérdésben az író halála után az örökösök döntenek: az ő dolgukba meg nem létezik olyan jog, hogy bárki kívülálló beleüthesse az orrát.

21559: Hát én meg azt remélem, hogy nem lesz soha senki olyan helyzetben, hogy önhatalmúlag eldönthesse, egy író hagyatékából mi legyen a feledésé és mi ne. Amit az író életében nem semmisít meg, az az utókoré. Ezt minden író tudja és minden írónak módja van eszerint eljárni. Én nem hiszem, hogy egyetlen író is lenne, aki tiltakozna ez ellen, vagy ne tartaná korrektnek így ezt, pedig a kérdésben talán mégiscsak ők a legérintettebbek (én sok mindenkitől hallottam már, hogy elítéli a SzÖJ kiadását, csak épp szakmabeliektől nem még, soha)

21557: Szerintem meg mindenkinek megvan a joga a saját privát életére, életében és halála után is.
Ha valaki jelentőset alkotott, akkor sem szabad elvitatni tőle ezt a jogot, nem válhat ezért kiszolgáltatottá. Mint ahogy a személyes adatvédelem terén már igazán észlelhető előrehaladás, úgy nagyon remélem, hogy ez egy nagyon komoly etikai kérdés lesz nemsokára, különösen az ilyen dolgok nyilvánosság előtti feltárása.

21534: Lányos apaként beszélhettél volna akármit a lányaidnak, az falra-hányt borsó lett volna, hacsak az életük első 5-6 évében nem a költőkkel való ijesztgetéssel tömöd a fejüket. Sőt, így egy magas mércét állítottál fel, aki ezeknél a költőknél kevesebbet tud, hát nincs sok sansza.
A nők bizony "buknak" azokra a férfiakra, akiknek "jó szövegük van". Ez bizony egy biológiai tényező. Lehet-e jobb szöveget elképzelni egy jó költő pl. Radnóti, Ady vagy József Attila szerelmes versénél? (Aki maga nem tud verset írni, az is megteszi, ha ismeri és idézni tudja!) Ezt régen tudom, de nem csak én tudom.
A napokban volt a tévén a Japán irodalmi kávéházról műsor. Az első tulajdonosát, aki megengedte, hogy az írók és írócskák, költők és költőcskék ott potyázzanak, valaki megkérdezte, miért ad állandóan hitelt ennek a pénztelen siserahadnak. A válasz a következő volt: „Ahol ezek tanyáznak, oda jönnek a szép fiatal nők, ahová pedig a szép fiatal nők, oda jönnek a gazdag férfiak.”
És mostanában jött ennek a megerősítése egy ismeretterjesztő biológia könyv formájában, de tekintettel a stílusára nyugodtan tekinthető irodalmi műnek is. Joe Quirk: Prűdek és Paráznák (fordította Révbíró Tamás)

21545: Ha valakiből akkora klasszikus lesz, mint JA, akkor annak minden leírt sorára, fecnijére, lábjegyzetére előbb-utóbb sort kerít a filológia: ez nem bulvárigény, ez egy ilyen szakma. A filológus épp a nagy író iránti feltétlen tiszteletből nem mérlegelheti, nem szelektálhatja az utókorra hagyott szövegeket, hogy majd ő eldönti, mit láthat a nyilvánosság és mit nem, kb. mint ahogy a lüke postás tette Örkény Tótékjában. A szabad ötletek jegyzékét én személy szerint nagyon szeretem, és ma, amikor az írók már tudatosan és vállaltan lehetnek sokkal gátlástalanabbak, mint 70-80 éve voltak, nem is számít már igazán se botránynak, se bulvárszenzációnak.
Az életrajzok tanításáról amit mondasz, azzal egyetértek, de a másik végletet, ami az elmúlt években-évtizedekben ment, hogy hermetikusan kikerüljük az életrajzot, sem helyeslem, és most, az utóbbi hónapokban tapasztalom annak jeleit, hogy néhányan már fel- felvetik, hogy - a helyén kezelve - csak vissza kéne engedni az irodalomtanításba és az irodalomtudományba is az életrajzokat, és ez, ha így megvalósulna, szerintem jó lenne.

21555: {törölt válasz} :)

21551:
nos, személyeskedés csak ebben a mostani beírásodban van, ezért ez tényleg méltó a törlésre.
az még nem csörte, hogy mondasz valamit, és arra én is mondok valamit. a csörtézés elkezdésére te tettél most kísérletet, ezzel.
hogy az idézetedet hogy idéztem, annak nincs jelentősége, tekintve, hogy a te eredeti soraid is láthatók ugyanezen az oldalon.

21550: Nem hiszem, hogy a konkrét borderlinetól (a wiki szerint az volt a baja több mai pszichiáter szerint, de ha a skizofrénia diagnózis mégis helyes volt, akkor attól) bárkinek a szerelme menthette volna meg. De álmodozni lehet. : )))

21552: :)

21548: Legfeljebb :)

21550: Ne haragudj, de erről nem vitatkozom veled:
1. a témában járatlan vagy,
2. a mondatomat félig idézted, és jelentését ellenkezőjére változtattad,
3. ígéretet tettem Bogátának, hogy nem csörtézek veled,
4. aki a személyeskedő megjegyzéseket (lásd fejléc) törli - helyesen.
Úgy legyen!

"lányos apaként, nagyapaként pont az ilyenektől tiltanám el ivadékaimat"
József Attilával mi a baj? Nem volt alkoholista, nem volt züllött, nem volt jellemtelen. Egyetlen, ami ellene szól, hogy csóró volt, meg hát élete vége felé sajnos lelki (és elmebeli) egyensúlyát elvesztette... amitől talán pont egy nő szerelme idejében megmenthette volna.
Egyik barátja, Reményik Zsigmond így látta ezt közvetlenül a költő öngyilkossága után, az egész világot, JA életének szereplőit külön-külön és önmagát is megátkozva, felelősnek tartva, de most csak a Szántó Juditra vonatkozó részt idézem (gyengébb idegzetűek ne olvassák):
"A nő, aki hosszú éveken át rombolta nagy költőtársunk öntudatát, kicsinyítette hitét, aki őt nyilvánosság előtt és maga előtt is sokszor megalázta, legyen magtalan, kódorogjon uccákon a festéktől megkopott hajjal, vagy megkopaszodva, ocsmány szájából kihullott fogakkal, szavának eddig is kétes hitelét végképp elveszítve, kifolyt két gonosz szemével."
Hát úgy tűnik, Reményik Zsigmond nem úgy látta, hogy JA bántaná a nőket, hanem pont fordítva. És én is inkább ezt hajlok elhinni
Arról már ne is beszéljünk, hogy életműve megalkotása JA számára egy teljesen non-profit, karitatív vállalkozás volt, egy felbecsülhetetlen értékű ajándék ot kapott tőle a világ, amiért cserébe ő személyesen nagy büdös semmit nem kapott, viszont az örököseiről hatékonyan gondoskodott egészen 2007-ig. Igen jól járt volna az a nő, aki teszem azt feleségül megy hozzá.

annak, aki nem lusta:
http://nyuz.elte.hu/archiv16/szam13/tiferet.htm

21546: legfeljebb tévesen emlékszem. Kosztolányi is tévedhetett az idézett írásában. De lehet, hogy volt más írása is.

21542: Ja, amúgy tudom, hogy te is csak hülyéskedtél, csak hát hogy nehogy valaki komolyan gondolja... : )))

21543: elolvastam. Na és?

21536: Persze, hogy elhiszem! Nem is kívánom, hogy ezen változtass! (Nagyon jó érzés ám egy vagy több költőbe is szerelmesnek lenni)
Magam is olvasgatom a verseit, és most is találok olyat, amelyik teljesen lenyűgöz. De azt a csalódást, amit 16-17 éves koromban átéltem, amikor úgy olvastam a verseit, mintha személyesen nekem írta volna, nos, azt most ez a nyilatkozat felelevenítette.
(A pszichológia szerint az emlékek felidézésénél nem csak a történés, az esemény jut eszünkbe, hanem a vele kapcsolatos érzéseinket újból átéljük)
Személy szerint nem tartom jónak az irodalomtörténet, az életrajzok tanítását. A történelem megadhatja a korrajzot. Műveket olvasva, átélve, legfeljebb róluk, a benne lelhető gondolatokról és az általuk kiváltotta élményekről beszélgetve kellene irodalmat tanítani. És csakis azokat a dolgokat közreadni, amelyeket a szerző is közlésre szánt. József Attila változatlanul azok közé tartozik, akikbe most már biztos életem végéig szerelmes leszek, és mélyen felháborított, amikor a Szabad ötletek jegyzékét nyilvánosságra hozták. Nem is értem az embereknek azt a beteg kíváncsiskodását (ez táplálja a bulvársajtót is), amelyik arra készteti még a tudósokat is, hogy neves személyiségek privát, intim levelezését hozzák nyilvánosságra. A neves személyiségnek első, másod és sokad-sorban – szerintem – a műve a fontos, azzal kell foglalkozni.

Bogi te, drágám, hát hogy lehet Kisilon névvel Adyba beleszeretni???? :D :D :D

olvassa el ezt, aki nem lusta:
http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/27het/esztetika/kosztolanyi.html

21528: De mondjuk én csak hülyéskedtem, mert nagyon szeretem Kosztolányit, bár most, hogy beírtad ide ezt a versét, már nem is tudom, hogy nem vénültem-e ki belőle. : ))) Valahogy ami Tóth Árpádnál borzasztóan irritál, ami miatt a Körúti hajnaltól például sikítok, az tetszik Kosztolányinál, és még a feleség-eleség dologra sem harapok. : )))

21538: Mindenkinek van egy álma... : ))) és egy nagy-nagy ideálja : )))

Kosztolányi nem zseninek, hanem a közepesnél is gyengébbnek tartotta Ady Endrét.

21529: Na, én _nagyon_ nem. : ))) (Amúgy én Weöres Sándorba. : ))) Rózsa rózsa rengeteg : ))) )

21536: már csak azért is, mert az ember nem valakibe szerelmes, hanem egy róla kialakított ideálba :)

21534: na végre! kedvenc témámba csaptatok