irodalom

18323: hú, nagyon izgalmasnak tűnik ez a zoo-teológiai vonal

18324: igen, csak Mimo nem itthon él.

18323: Pi élete már egyszer megjelent magyarul.

Úúúú, A fekete kolostor az egyik kedvenc olvasmányom volt gimi negyedikben, csak az Iskola a határont szerettem jobban. De érdekes, mert nekem nem a bezártságérzés maradt meg róla az emlékezetemben, hanem valamiféle törékeny szépség (talán a lágerek boldogsága, ahogy Kertész mondja?). Lehet, hogy újra kéne olvasnom...
Amit most olvasok: Yann Martel: The Life of Pi. A szerző érdekes játékot játszik: a regény elején, az előszóban leírja, hogy első könyvének sikertelen bemutatkozása után néhány hónapra Indiába költözött, hogy megírja következő regényét, amely a középkori Portugáliában játszódott. De a regény nem akart összejönni, időközben viszont találkozott egy emberrel, aki elmesélt neki egy igaz történetet egy indiai származású férfiról, aki Kanadában él. Hazatérve Kanadába, felkereste ezt a férfit, és személyesen tőle is meghallgatta az élettörténetét, és ebből írta meg az új regényét. Hogy a férfi – a címszereplő Pi – hangján adhassa vissza az eseményeket, egyes szám első személyben ír; de ezt időről időre megszakítják saját reflexiói Piről, tehát a "beleélésnek" nem igazán ad teret. Az egészben az az érdekes, hogy ez a pasi sosem létezett, teljes mértékben a szerző fantáziájának terméke, hiába próbálja saját magát a plagizátor színében feltüntetni. Nyelvileg is nagyon érdekes, jól adja vissza az indiaiak kicsit régimódi, vagy inkább csak "más" angolságát. Pi két kedvenc témája pedig a zoológia – lévén, hogy egy állatkertben nőtt fel, amelynek az apja volt az igazgatója – és a teológia, ami 16 éves korától, amikor elkezdte "habzsolni" a vallásokat, az életeleme lett. És a két "tudományág" között meglepően sok párhuzamot tud vonni – egyáltalán, a történeten túl nagyon tetszenek a meglátásai, a filozófiája, az egész világlátása. Hadd idézzek egy kis részletet (sajnos csak angolul, de a könyv hamarosan magyarul is megjelenik az Európánál, Szász Imre fordításában):
"There are always those who take it upon themselves to defend God, as if Ultimate Reality, as if the sustaining frames of existence, were something weak and helpless. These people walk by a widow deformed by leprosy begging for a few paise, walk by children dressed in rags living in the street, and they think, 'Business as usual.' But if they perceive a slight against God, it is a different story. Their faces go red, their chests heave mightily, they sputter angry words. The degree of their indignation is astonishing.Their resolve is frightening.
These people fail to realize that it is on the inside that God must be defended, not on the outside. They should direct their anger at themselves. For evil in the open is but evil from within that has been let out. The main battlefield for good is not the open ground of the public arena but the small clearing of each heart. Meanwhile, the lot of widows and homeless children is very hard, and it is to their defence, not God's, that the self-righteous should rush."

18321: igen, pont ezzel szemezgetek évek óta.
Van néhány Koestler-mű a polcunkon, de valahogy sose hozzájuk jutok... De majd akkor joban résen leszek.

18319: Nyílvessző a végtelenbe. az előzmények, borzasztó izgalmas

18319: szerintem nagyjából mindent, bár messze nem volt meg minden, én főleg az önéletrajziakat szeretem, de pl. az Alvajárók is érdekes lehet. A Sötétség délben, ugye, klasszikus - irodalmilag kevésbé, mint történetileg.

18317: 18314: jaj, de szeretem mindkét művet. De szerencsére nem egymás után olvastam őket. A Szép Ernőét nem olvastam.
Koestlertől melyiket érdemes még? Ez volt tőle az egyetlen eddig.

18317: köszi, PONT erre vágyok! :-)

18314: akkor lazításképpen ajánlom Koestlertől A Föld söpredékét, francia internálótábor a II. vh. elején, még a német megszállás előtt

18315:
http://www.iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?topicID=73

18298: Melyik???

eszement sokat dolgoztam októberben, de közben azért olvastam is.
csak nagyon lassan, mert vastag könyv volt, Kuncz Aladár: A fekete kolostor.
Francia internálótábor az első vh. idején.
Mikor a végére értem, úgy éreztem, hogy nem tudok lekattanni a brutális bezártság-hangulatról, és akkor elolvastam még Szép Ernőtől az Emberszag című kis könyvet, ami pedig 2.vh-s zsidó kényszermunkatábor.
nem álmodtam szépeket utána.

18310: Ha keznel lenne, azonnal elkezdenem olvasni... De var mar ram :)

18310: Pola, ez klassz ajánló volt :-)

Nagyon jó! Akkor én is beszerzem.

Elolvastam Vámostól az Utazás Erotikában-t. Nagyon tetszett. Ahogy már a harmadánál jeleztem, bőven van benne önirónia, humor, és őszinteség. Az ÉS-beli részlet valóban kevés ahhoz, hogy megítélhessük – igazuk van azoknak, akik promóciós fogásnak tartották, hogy pont ez a részlet lett kiemelve (ami egy nem túl jelentős epizód). Természetesen a könyvben a főhős mind a 10 nőjével (3 feleség 7 szerető) kapcsolatban vannak hasonló leírások, de a könyv nemcsak erről szól. Sőt, van benne egy közel ötven éven átívelő gyönyörű barátság-szerelem is – talán ez a regény gerince. Mint kortárs (alig 2 évvel vagyok fiatalabb Vámosnál), nagyon sok élethelyzetre, élményre ráismertem (nem az erotikusokra, mert abban én a magam 4 esetével labdába sem rúghatok, nemhogy Goethe, de a főhős mellett sem). A gátlásainkra, értetlenségeinkre, eszméléseinkre. Az elvegyülni és kiválni akarására. A gyorsan múló időre. Amikor egy nap az ember borotválkozás közben a tükörben az apját látja. Nem folytatom, inkább olvasásra ajánlom. (Én meg kedvet kaptam Goethéhez.)

18308: szórakoztató

belga irodalom
http://quart.hu/cikk.php?id=1828

18303: Köszi!!! :-)

18303: erről jut eszembe: na, hát Arundhati Roy, hát ő rettentő jó. Olvassa el mindenki az említett könyvet.

18303: Ezt, és az ehhez hasonló beírásokat nagyon köszönöm!

(18303: Jajistenem, miket irkálok itt össze (itt hajnal 2-kor). nem holokauszt. Egy általánosabb ok az emigrációra, politikai kényszer)

18302: Bocsánat!
Jhumpa Lahiri indiai származású, kortárs, Amerikaban (New England) született, indiai hagyományok szerint nevelkedett. Ez a New England talán mégis lényeges, mert egy kissé ridegebb és prűdebb, mint az amerikai átlag.
Első megjelent műve az "Interpreter of Maladies" magyarul nem jelent még meg (bár csak a bookline.hu-n néztem utána), ezért vagyok kénytelen angolul olvasni. A címét talán úgy fordítanám: "Fájdalmak (szenvedések? betegségek?) Tolmácsa", 2000-ben Pulitzer díjat nyert (de ez itt csak azt mutatja, hogy kicsit le vagyok maradva, ami a szépirodalmat illeti).
Önélatrajzi ihletésű fikció, az emigráns élet nehézségei bujkálnak a sorok között. Minusz holokauszt (nyilván) ha Agota Kristoffal kell összehasonlítani (de nem kell), plussz egy sokkal nagyobb kulturalis szakadék. Asszimilació, de nem igazán, nem teljes mértékben. India persze már nem lenne az igazi, Nagy Zoárd feeling. Néha azt gondolom, nekik Ázsiabol talán egy kicsit nehezebb az USA-ba emigralni; mi Europából a nyugati kultura csupán egy másik változatával szembesülünk, de valahol megis ugyanazokról a gyökerekről van szó. És ezért nagyon érdekes, ahogy Jhumpa Lahiri ír (mindemellett jól ír).
De emlithetném Arundhati Roy-t is ("Apró Dolgok Istene" - ez megjelent magyarul is!), ebbe már néminemű "mágikus realizmus" is keveredik, de az indiai eredet, az emigráns lét fájdalmai mégis átszivárognak a sorok közül.
Mégegyszer bocsánat.

18300: Jhumpa Lahirit olvasok: Interpreter of Maladies
Magyarázatot követelek az ilyen bejegyzésekhez! Ki Jhumpa? Milyen nemzetiségű? Finn? És mért angolul olvasod. És kortárs? És mi a címe, ha valaki nem tud angolul? És miről szól?

18297: ezt a beírást nagyon kösz.

18299: Persze, persze, emlékezzünk Nagy Zoárdra, a lépkedő fenyőfára, stb. De nem lehet általánosítani és nincsenek szabályok. Megszületik az emigráns irodalom.
Jhumpa Lahirit olvasok (Interpreter of Maladies). Nyilván nem lehet egy lapon említeni Agota Kristoffal. De jó.

Van több ismerősöm, aki évtizedeket töltött külföldön, közben hazajárt - vagy nem, és amolyan országok közötti emberré vált. AZt látom, se ide, se oda nem tartozik - de ilyet biztos mindenki ismer.
Ha valakinek az élete a nyelv, akkor ebben is egyfajta 'nyelvek közti se itt, se ott állapotba' kerülhet, nem?
(Valahogy kiszakad az anyanyelv védőburkából - és visszamenni nem lehet...)

- Kezdem érteni, hogy miért oly üres a Nyelv topik!

El tudom képzelni, hogy valaki olyan érzékeny, hogy 1, asszimilálódni akar, mert az az alapélménye, hogy ahol él, ott nem idegen. 2, az anyanyelve annyi veszteséget hordoz, hogy a használatát nem bírná ki.
Nekem úgy tűnik, fokról fokra tért át magyarról franciára. Emigránsként nem egyszerű az élet, ugye, erről Márai mesélt sokat, csak ő pont fordítva döntött: a saját és egyetlen anyanyelvét használta, idegen maradt, ezzel elvesztette az olvasótáborát - ugyanakkor az írás énysere mindkét esetben a legerősebb tényező, írni kell.
Szerintem a Trilógia fantázia-valósága önéletrajzi eredetű, ennek alapján félelem, rettegés és fogaknak csikorgatása lehetett Kristofnak az elvesztett és félbetört gyerekkor. De ha metafizikai síkon értelmezzük, maminti, hát nem túl vigasztaló világlátás ez, annyi biztos. egyszer már gondolkodtam ezen, mármint a deprimáló és vigasz nélkül hagyó művésze(te)ken, valami azért mindig marad, az őszinteség mindenesetre fontos - hogy azon túl mit kapunk, más kérdés. Az illúziótlanságért nehéz hálásnak lenni.