- A székely ótatlan meszet fuvaroz.
Nehéz a rakomány. Egy partosabb részen,
ráadásul kátyús is, a lovak
megállnak, nem mennek tovább, hiába
veri őket.
- Arra baktat az öreg: ne üsd már
azokat a szegény jószágokat! - De nem
akarnak húzni! - Azt ilyenkor úgy kell, hogy
kimarkolsz a mészbű, oszt egy-egy marokkal
bevágsz a lovak farka alá, majd megindulnak
azok, ne félj!
- Úgy is lett. A lovak megkapták a
magukét, és kínjukban
kihúzták a szekeret a
kátyúból, de annyira csípte
őket, hogy vágtába csaptak, s el is
tűntek.
- Hát én most micsinájjak? Hogy
érem utol őket? - Egyet se
törődj vele fiam, szóródott le
egy kis mész, elég lesz az neked. Hama'
magadnak is egy marékkal! Úgy is lett. A
kocsis megindult, utolérte, megelőzte a
szekeret, be a faluba. A házuk előtt csak
úgy tudott megállni, hogy elkapta az
eperfát. Bekiáltott: asszony, asszony,
tárd ki a kaput, mert jönnek a lovak a
szekérrel! Én addig kerülök
egyet!