Vers mindenkinek

TT, kedves,
boldog legyél neved napján
élj soká a nap kalapján
zeng az egész verstopik
s küld Neked egy nagy puszit! :)

Ma van a TT nevének napja!

meg szép és okos és szerény :) )))))))
köszönöm.
Éva, ebben konkrétan és effektíve felleltelek :)
Imhol
Naivitásom végtelen.
Komorságra hát képtelen
bensőm; pofonokra lelkem
riadt szárnycsapással felel.
Igy szálldosok napról-napra,
pofonokat adva-kapva.
testem VÍGan emészgetem
nem t'om miben reménykedem.
teszem ám rendületlenül,
míg fülemben végre elül
az utolsó bomba zaja
mit nem hall Én, csak az agya...

ügyes vagy, Bori :)

Köszönöm Bori! Nagyon jólesett, néhol magamra ismertem a soraid között.
-----
Lehet, hogy kevés jó az, amit kaptam.
Hálás vagyok mégis, mert rátaláltam.
Hisz élhetném egyhangú, szürke életem,
s most nem sírna, nem fájna emlékezetem.
-Talán nem álmodnék, s nem vágynék többre,
ha a reménység nem vinne előbbre,
-hogy újra megtalálom, s újra rámtalál
a CSODA. Mielőtt elnyerne a halál.

Azt én is szeretem, szemtelenül :)
Ma ömlengek. Bocs.
Örülök, hogy rátok találtam.

Éva, őt talán neked.
Amit tudok
Szívemre raktam, most letéptem kezed,
álmomban is csak suttogom neved...
Nem élhetek nélküled, nem élhetek veled.
Lelkemben szikla zárja rejteked.
Működök, mosolygok: hát élek.
Ágyam sarkán kuporgok, de félek
a fénybe nézni, vágyakat ölök
agyamban száz lakat mögött.
Megfeszültem, keresztem nem eresztem.
Galamb voltam, szárnyam kezedbe tettem.
Álmaim léggömbjét csokorba fogva
állok utcák sarkán, fogvacogva.
Fagyott földbe elrejtett rég-illat
mozdul, szemembe jégtükör vakíthat.
Téli tájakon koppanó képek.
Minden nappal egy újabb felé lépek.

amit legutóbb begépeltél:
Halmos Borbála [borillo] 2003. márc. 07. | 10:31:26
:)

Hú, köszönöm nektek.
Lassan kimúlik a gyomromból a görcs, kedvességtektől...
Keresek még :)
Petra, mit értel utolsón, amit utoljára begépeltem, vagy a lentebbi utsó versszaka?

Nekem is nagyon tetszenek a verseid Bori.
Zsolt!
Nem önostorozásnak szántam amit írtam. A saját hülyeségeink kinevetése inkább valamiféle humor. Az ember a saját hibáin tud a leginkább derülni.
Különben többnyire a fájdalmaimat írom ki magamból (utána megnyugszom kicsit).
-----
Szomorú évszakok
Tavaszok jönnek és elmúlnak.
Éveim lassan megfakulnak.
A nyár sem hoz új nevetést már.
Rám soha, sehol, senki nem vár.
Borongós, bús ősz az életem,
gyakran vendégem a félelem.
Hisz szívem már félig megfagyott,
lógnak róla könnyból jégcsapok.

Bori, nekem az utolsó tetszett eléggé :)

ami jár, az jár :)
leginkább az utolsó versszak fogott meg. ügyes.

Köszönöm, Csill.
Igen, sajátokkal bombázlak benneteket :)

Bori, a 08:59:19 saját? szép

Aludtam.
Valami szépről
álmodtam,
de leestem a székről.
Mindkét eset eredője kábulat.
Valaki adja vissza bábukat.
Mario? net?
Csatlakoznék.

Kacagányos éjjelen Ernő
kinek kacagányát benő-
tte a moha
-ahol a potroha-
döntött: legyek nő!

Na, reggelre valami kedveset! (Csak, mer végig amíg befelé jöttem ezt dudorásztam :)
Oh the fishes will laugh
As they swim out of the path
And the seagulls they'll be smiling.
And the rocks on the sand
Will proudly stand,
The hour that the ship comes in.
(B.Dylan)

Ki folyton fél, annak álma
A lepedőt nem simítja.
Kérdőjelet formált párna
A fejemhez igazítva.
Nem az álom hát, mit vágyok
Éber lenni mégsem tudok.
Körülnézek, helyben járok
Közben azt hiszem, hogy futok.
Ki folyton befelé bámul,
Nem szűköli már a teret.
Ha majd a pillám lezárul
Kettéválasztom az eget..
Nem a halál az, mit vágyok,
Élni nagyon mégse merek.
Indokot mindig találok,
Hogy miért ne szeressenek.
Ki folyton a halált látja,
Annak útja a végtelen.
Én sem tudom feléd járva
hogy megyek, vagy megérkezem

ááááááááááááááá! sorry!!!!!!!!!!
most szegény fejem bogiáltali halálának elkerülése végett ideírom az egyik kedvenc versemet.
Baranyi Ferenc
Porvers
Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóságvesztve igazodni.
Előtted ember ráng a porban?
Megértem:belerúgni könnyebb
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
Mentséged is van,ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis
hát nem hajolsz porig,ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...
Pedig akit porig aláztak-
porig kell azért lehajolni.

Es figyelj a veletlenekre, mert fontos lehet...

Vigyázz!,
de ne gatyázz,
'mer elmegy
melletted
az élet.

veva. A tervezeshez valoban filozni kell az elmult dolgokon. Az onkritika viszont nem egyenlo az onostorozassal, ezert jobban szeretem az onismeret szot, mert az nem annyira felreerteheto. Ha jol ismered a hibaidat (azok biztosan a te hibaid es nem mase, es viszont), akkor szerencsesnek es erettnek mondhatod magad.

dúl ám az offolás égen és földön
elkámpicsorodva ezt a verset költöm
verstopikba verset,
kislelkembe lelket
ha nem maradtok nyugton
virtu-fejbe-verlek!

Neeeeeeeem?

Zsófi!!! ez itt nem fórum!! bedilizek :) ))

gyula bizony már kulinárisra is bekontárkodott!:-) de meg lett oldva, hogyan kapcsoljuk a topikhoz a dolgot.
felmerültek a megzabálásra szánható kibúvárkodott polipok, és a búvároktató elfogyasztása is.
itt azért nehezebb a dolog. de bogi biztosan szép verset tudna kanyarítani az ingyenreklámellenességről:-)
igen gyula! ez itt nem az a fórum!!!!!!!!

Köszi Zsolt. Különben teljesen egyetértünk. Amit leírtam, az leginkább egy "önfricska". Azt mondják elég fejlett az önkritikám.
Ha soha nem nézek vissza, és az elrontott dolgaimon nem filózom, talán nem kívánok semmit változtatni. Pedig azt is kell.

Ez a "vandorlas", "hegyek-volgyek", meg "utitarsak", ez tetszik. Olyan eletszagu. Eva. Attol vagyunk eletre valo emberek es nem tehetetlen, elmozdithatatlan, elettelen roncsok (vegstadiumu drogosok, alkeszek, nehany pszichiatriai eset), hogy tovabbmegyunk es megnezzuk, mi van meg. A multunkra emlekezni kell, nem toprengeni rajta. "A mi lett volna ha...", vagy "... kellett volna tenni valamit" tartalmu mondatokat el kell tuntetni az eletunkbol, mert teljesen felesleges, sot zavaro gondolatok ezek.

A felismeres csak az mire neha varunk,
de reszunk az mind, hol eddig jartunk,
indulj! jo utat, e'tket, tuzet, nya'rsat,
s kivanok me'g utadhoz nehany jo utitarsat...

Félretaposott évek a hátam mögött,
s én ülök lenn egy völgy alján,
az önsajnálat patakjának partján.
Múltamat bámulom a víz tükrében:
mennyi mindent ki sem próbáltam
és milyen sok mindent elvesztettem,
amire még rá sem találtam.
Míg élek vándorlásom örök.
Indulok hát: hegyre fel és völgybe le.