A költészet ismeretlen múzsái
(2)
S egyszerre lépve
L appadt színtelen vidékre
I nnen oda, onnan megint vissza
P ihentében más kulacsát kiissza
P ihentében nincs öröm, csak ha
tovább
E egy két lépést megyen, s kicsit
odább
R ápihen megint, újra iszik
N em nyugszik, míg nem hiszik
A ki jobban bírja nála, nincs is
U gysem érzi magáról, hogy túl
hisztis
Z öld lombok alatt siránkozik még
E ttől hangos (mióta megy ő) a
vidék
R ejtőzni nem fél, bátran bújik
el
P edig van ki még néha most is rá
figyel
Á ldassék a neve, ki elindul az
útnak
L eengedvén árát az ultra
valónak...